Hasi fájdalmak miatt hívta ki a mentőket egy baranyai településen egy fiatal lány, ám vizsgálat közben hirtelen megszülte gyermekét, akit újra kellett éleszteni. 

Nem mindennapi esetbe futottak bele a mentőszolgálat dolgozói Baranya megyében kedden.

Hasi fájdalmak miatt hívta ki a mentőket – vizsgálat közben szült, a gyereket újra kellett éleszteni

Fotó: Facebook/Országos Mentőszolgálat

Az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán közzétett eset szerint "egy fiatal lány kérte a mentők segítségét hasi fájdalmai miatt. A lány a mosdóban fogadta kollégáinkat és elmondta, hogy tegnap ugyan felkereste háziorvosát de a panaszok még mindig fennállnak.

A mentőket azonban nem ez lepte meg igazán, hanem hogy a vizsgálat közben a fiatal lány egy újszülöttet hozott világra.

Mint kiderült, fogalma sem volt róla, hogy áldott állapotban volt az elmúlt hónapokban. A sokat látott mentőápolónak szinte megdöbbenni sem volt ideje, hisz a baba nem sírt fel.

A mentők azonnal megkezdték az újraélesztését és körülbelül fél perccel később a baba megmozdult, levegőt vett és hangosan sírni kezdett. Az anyát, aki nem tudta, hogy terhes mentőhelikopter, az újszülöttet pedig koraszülött mentőegység szállította ellátás után kórházba" – olvasható a bejegyzésben.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Lehet vurgális ???
Ez van mikor az ,,anyja cipője még nagy, de az apja fasza már kicsi,, !!!
Csókolom ébresztő 2018. írunk !!!
A sötétség hatalmas !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Lehet vurgális ???
Ez van mikor az ,,anyja cipője még nagy, de az apja fasza már kicsi,, !!!
Csókolom ébresztő 2018. írunk !!!
A sötétség hatalmas !!!
Commenter
@papa.49: lehet vugláris, de még vuglárisabb lesz ha kásler hivatalba lép elmormogja a 10 parancsolatot oszt bekövetkezik a népesség-növekedés miatt a sok szeplőtlen fogantatás. Tök mindegy férfi vagy nő e az illető. Majd a férfiak is szülhetnek ezután olyan hatékony az a kásler féle 10 parancsolat...a rosseb vinné el a gazdájával együtt!
lópicigáspár
Először valami rejtett erőforrásra gondoltam, de túl rendezett a kégli! Szóval biztos valami ifjú kereszténydemokrta lehet!
Zeta
@papa.49: találkoztam már ilyennel, kb 20 éve!
papa.49
@Commenter: Kurva világ jön az egészségügyre valószínűleg !!!
Peller Anikó
@lópicigáspár: Hát nem egy cigós környezet valóban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.