Magyarország megvédése nem a NATO és nem is az Európai Unió feladata, hanem a miénk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az Országház Kupolacsarnokában, a Honvéd Vezérkar főnöke tisztség átadás-átvételi ünnepségén.

A kormányfő szavai szerint erős Magyarország nem létezhet erős hadsereg nélkül. Az a nemzet, amely nem tudja megvédeni az országát, nem is érdemli meg azt

- tette hozzá.

"Bevándorlók millió várják most is, hogy útra kelhessenek" – Orbán szerint az ország megvédése nem a NATO, nem az EU feladata, hanem a miénk

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Honvéd Vezérkar főnöke tisztség átadás-átvételi ünnepségén az Országház Kupolacsarnokában 2018. május 16-án. A tisztséget Benkő Tibor vezérezredestől, honvédelmi miniszterjelölttől Korom Ferenc vezérőrnagy veszi át. Balra a Szent Korona. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Orbán Viktor azt is hangsúlyozta, hogy a most kezdődő kormányzati ciklus kiemelt fontosságú nemzeti feladata a nemzetbiztonság megerősítése.

A biztonság fontosságával kapcsolatban jelezte:

bevándorlók millió várják most is, hogy útra kelhessenek.

Közölte továbbá:

az elkövetkező években a Magyar Honvédség költségvetését több mint a duplájára növelik.

Az új vezérkari főnöktől, Korom Ferenctől – aki a leendő honvédelmi minisztert, Benkő Tibor vezérezredest váltja a poszton – Orbán Viktor a mai kor kihívásainak megfelelően újjászervezett, modern, ütőképes, hazája iránt elkötelezett hadsereget kért, amely bármely más nemzet fegyveres erejével felveszi a versenyt.

Azt is kérte tőle, tegye vonzóvá a fiataloknak a katonai pályát, ahhoz ugyanis, hogy a magyar hadsereg erős lehessen, elsősorban a fiatalokat kell megnyerni a honvédelem ügyének.

"Azt várjuk öntől, hogy (...) szerezzen érvényt a katonák között is a katonaélet első számú törvényének: csak a becsület"

- mondta Korom Ferencnek.

A miniszterelnök beszédében köszönetet mondott a távozó honvédelmi miniszternek, Simicskó Istvánnak, aki három éve egy olyan pillanatban vette át a tárcát, amikor "Magyarország déli határát migránsok tízezrei ostromolták". A védelmi rendszer azóta is állja a sarat, őrzi a magyarok biztonságát

- tette hozzá.

Benkő Tibor miniszterségével kapcsolatban pedig arra hívta fel a figyelmet Orbán Viktor, hogy a rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy egy katona közvetlenül a magyar hadsereg éléről vállalja el a honvédelmi miniszteri posztot.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

64 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Neked már a népedtől kell megvédeni saját magadat és bűnöző tolvaj bandádat, te despota, idióta , barom.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
silber13
@durbincs: Na mi van Mr. Homokos! Már önálló gondolata sincs, csak a kopizásra van egy angströmnyi maradvány esze? Mert mindig a fiatal fiúcskák virslije után kutakodik!:-)))
szexuális tárgy
Ezek tényleg meg akarják teljesen őrjíteni az embereket.
A Faktor egymás után kilenc cikkének címéből idézve:

Botrány a munkahelyen...
Rettegnek az emberek...
Szörnyű balesetbe halt bele a férfi...
Felfoghatatlan borzalmakat műveltek...
Vészhelyzetet hirdettek...
A villanypóznán érte a halál...
Halálos veszélyt is jelenthet...
Drámai jelenetet néztek végig...
Borzalmas balesetben halt szörnyet...

Miután ezt mind végigolvastad, mit is lehetne mondani?

Have a nice day
silber13
@durbincs: Tánulni meg mátyár jazikot, nem kitsi fijjúgat kergetni a tmplomok körül, nem matatnia nadrágocskájukba, pöszörőt nem fogdosni, Vannak nekednek ottan a kecskék!:-)))
silber13
@durbincs: Na mi van bizika?? Nincs érved, csak összevissza sipákolni, tök zavarodott elmével írogatni, összefüggéstekólen szavakat egymásra dobálni? Ezért fizetnek???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.