Ahogy azt korábban mi is megírtuk, a Kecskeméti Vadasparkban elpusztult vemhes szurikáta halálát aortarepedés okozta. Zara két utódot várt. 

Az állat az után halt meg, hogy egy ötödikes fiú bottal piszkálta, annak ellenére is, hogy többször figyelmeztették, és meg is tiltották neki. Ezután a szurikáta ösztönösen beleharapott a fiú kezébe, aki emiatt – egyes hírek szerint – földhöz vágta az állatot.

A vadaskert igazgatója szívmasszázzsal és légbefúvással is próbálkozott, hogy megmentse, de nem sikerült neki életben tartani.

Megszólalt a szurikátát földhöz vágó gyermek apja és egy gyermekjogi alapítvány is közzétette véleményét Zara értelmetlen halálával kapcsolatosan

Tokovics Tamás a négy hónapos Zarával Kecskeméten, 2017. február 11-én. Fotó: MTI/Ujvári Sándor

A Kecskeméti Vadaskert igazgatója a Borsnak elmondta:

a boncolásból kiderült, Zara két utódot várt, a halálát pedig aortarepedés okozta.

Az Index szerda délután arról írt, hogy az érintett fiú édesapja megszólalt a Facebookon.

A fiú apja ugyan elismerte, hogy a gyermek is hibázott, de a felelősség kérdését az állatparkkal kapcsolatban is felvetette.

Az apa szerint így történt az eset:

Egy nyitott tetejű kifutóról van szó, és a gyerekek a levegőben kalimpálva kezeikkel, futásra ingerelték az állatokat, az ő fia kicsit mélyebbre nyúlt. Az állat a gyerek körmeit is átharapta, ekkor ijedtében csapta a földhöz az állatot. Állítása szerint ezután az igazgató kiabálni kezdett a síró gyerekkel, később pedig taxival kellett a gyereket kórházba vinni.

Tokovics Tamás, a Kecskeméti Vadaspark igazgatója szerint azonban nem így történt

Az Indexnek megkeresésére azt mondta, hogy a tragédia után még ők keresték a gyereket, akit megharapott a szurikáta, és még az osztállyal lévő tanárokat is nekik maguknak kellett megtalálniuk.

A fiú nem volt hajlandó elmondani, hogy mi történt, az osztálytársaktól tudta meg.

Az igazgató kedden felhívta az iskolát, és a gyerek hogyléte felől is érdeklődött.

Azt a választ kapta az iskolától, hogy a gyerek keze gyógyul, és az sem látszik, hogy lelkileg megtört volna.

Egy gyermekjogi alapítvány is közzétette véleményét a szurikáta értelmetlen halálával kapcsolatosan

Az eset hatalmas indulatokat váltott ki az emberekből – írta meg a Blikk.

A gyerekjogokkal foglalkozó Hintalovon Alapítvány szerint

bár az ötödikes fiú rosszul cselekedett, amiért nem hallgatott a többszöri figyelmeztetésekre, azonban azzal már nem értenek egyet, ami a kommentek között zajlik az interneten az ügy kapcsán.

Hozzáteszik:

Rossz dolgot követett el. Nem kérdés. Az viszont annál inkább, hogy miért gondolja úgy az internettel rendelkező felnőtt lakosság kommentelési hajlandósággal bíró többsége, hogy azért amit tett, a gyereket (és a szüleit) minimum meg kell verni, földhöz kell csapni (hiszen a szurikátával is az történt), mi több, ennek a gyereknek meg sem kellett volna születnie

A bejegyzésben azt mondják:

az erőszak nem jó válasz az erőszakra, hiszen a gyakori közlekedési balesetek is javarészt szabályszegések miatt történnek, mégsem törnek testrészeket, és nem is verik fejbe a felnőtteket, hogy megtanulják belőle a közlekedési szabályokat.

Kiemelik: az erőszak mindig sérült emberi kapcsolatokhoz vezet. Ez alól nincs kivétel. Akár szavakkal, akár fizikailag bántunk valakit, abból soha nem lehet a tiszteletet megtanulni, csak a félelmet és a látszólagos engedelmességet.

Még rosszabb esetben pedig dacot, rejtőzködést, bizalmatlanságot és magát az erőszakot

- mutatott rá a Hintalovon Alapítvány arra, hogy egy gyerek legalább annyira kiszolgáltatott a környezetének, és a rá vigyázó felnőtteknek, mint egy kisállat.

A teljes bejegyzés itt olvasható el:

Forrás: Blikk, Index, Bors

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

advocat
Csak megjegyzem. A drága jó édesapa arra azért megtaníthatta volna marhára jól nevelt gyermekét, ha valaki - többször is - szól, hogy ne nyúljanak az állathoz akkor annak azért oka van! Ennyi elvárható egy ötödik osztályos fiútól még akkor is ha nem először járja azt az osztályt! Szóval jobb lett volna ha hallgat! Mert a neveléséről itt szó ne essen, mert ilyen nem történt!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
A Híradó képén nagy tábla figyelmeztet egy bekötözött ujjal, és felirattal, hogy az állat harap. Egy ötödikes gyermek már tud olvasni, esetleg látott filmet a szurikátákról, akkor tudhatta volna, hogy az állat harap! Arról nem is beszélve, hogy lelkesen ingerelték többen is az állatokat.
Nem megverni kellene az ifjút, hanem két hétvégén közhasznú munka keretében segítene etetni, vagy takarítani kisállatokat, és talán másképp látná őket.
Láttam én Veszprémi állatkertben nagypapát, aki nézte, hogy a kisunoka bedugja az ujját a dingókhoz. Amikor rászóltak, még neki állt feljebb.
bencemacska
A szülők felelőssége és felelősségre vonása elengedhetetlen!
Az így nevelt gyerekek nemcsak az állatokat nem kímélik, hanem embertársaikat sem!
Tessék megkérdezni a gyilkosokkal foglalkozó pszichológusokat, milyen volt gyerekkorukban a több i élőlényekhez való viszonyuk!
interceptor
A gyerek apját megbüntetném, ha már a fia ilyen ostoba volt, és kifizettetném vele az állat árát!
Alapvetően nem egy poharat tört össze, hanem két életet vett el ostoba viselkedésével. A gyereket három hétre kötelezném állatmenhelyen való munkára, tetszik, nem tetszik! A Hintaló Alapítvány meg elgaloppozhat a pí-csába!
interceptor
Az ostoba gyerek bosszúból vágta földhöz az állatot, mert ha csak megijed, akkor max. elejti, a szarházi!
advocat
Csak megjegyzem. A drága jó édesapa arra azért megtaníthatta volna marhára jól nevelt gyermekét, ha valaki - többször is - szól, hogy ne nyúljanak az állathoz akkor annak azért oka van! Ennyi elvárható egy ötödik osztályos fiútól még akkor is ha nem először járja azt az osztályt! Szóval jobb lett volna ha hallgat! Mert a neveléséről itt szó ne essen, mert ilyen nem történt!
interceptor
"Azt a választ kapta az iskolától, hogy a gyerek keze gyógyul, és az sem látszik, hogy lelkileg megtört volna."
Persze, hogy nem tört meg , mert leszarja! Még a végén sajnálni kell!!!
division
Amilyen a szülő olyan a gyerek. Földhöz kéne vágni az apukát is.
papa.49
A hülye gyerek, meg a még hülyébb apja ...
papa.49
Apuka meg pengesse ki az elpusztult állat értékét, mert a kisfia kárt okozott, és kiskorú tehát a szülő az aki a felelősséget viseli !!!
cipicirip
@papa.49: Hát az a minimum, hogy kifizetk , vagy erről szó sincs? Ettől még semmi nem változik, a szurikátát megölte egy neveletlen gyerek, az apja meg még védi, ahelyett, hogy magába szállna, a kölykével együtt.
cipicirip
@interceptor: Hát pedig jobb lenne, ha megtörne kissé, bántaná és furdalná a lelkiismeret , hogy egy életre megtanulná mihez tartsa magát.
papa.49
@cipicirip: Tételezzük fel mi van ha az oroszlánok kifutójába nyúlkál be ??? Lehet többé sehová nem nyúlkálna !!!
Velünk történt a jászberényi állatkertben vagy 10 éve, az egyik unokával odamentünk, a gyermek egy nyugodt kisfiú volt szemüveges, egy kis macska nagyságú majom majdnem lekapta a szemüvegét a dróthálón keresztül ...Ezek vadállatok akkor is ha kicsik, nézni lehet piszkálni nem ajánlatos !!!
Mirabilis
Az egyik legnagyobb kedvenc, és itt mondhatom, hogy nem csak a miénk, a látogatóké, hanem a médiáé is Zara a kis szurikáta. Bizonyára sokan emlékeznek arra, hogy másfél évvel ezelőtt lett médiasztár, mikor idekerült hozzánk. Sürgés-forgásával, kíváncsiságával, bújásával kivétel nélkül mindenki szívébe belopta magát. Fél éven keresztül, amíg nem készült el az új kifutója, minden nap az irodámban töltötte a nappalokat, az éjszakákat pedig otthon a házunkba. Ezalatt nem csak a közös pihenések hozták közelebb hozzám, de a spánielünknek is kiváló játszótársává vált.

http://propeller.hu/itthon/3352965-csaladtago...
almalibre
Liberális nevés: elpusztult a vemhes szurikáta...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél