Magyarország és néhány ország, köztük Lengyelország véleménye egyszerűen nem fér bele az Európai Unió (EU) jövőjéről szóló vitába a nyugat-európai elit értelmiség jelentős része szerint – mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász, az Alapjogokért Központ kutatója az M1 aktuális csatornán szerdán.

Nemzetközi jogász: a magyar vélemény nem fér bele az EU jövőjéről szóló vitába

Tóth Norbertet arról kérdezték, hogy több okból is komoly bírálatokat fogalmazott meg a magyarországi helyzet kapcsán az Európai Parlament (EP) kulturális és oktatásügyi bizottsága (CULT), amely szerdán szavazta meg nagy többséggel a témáról a véleményét, amelyet csatolni fognak az úgynevezett Sargentini-jelentéshez.

Úgy fogalmazott: ez látszólag jogi eljárás, valójában politikáról van szó.

Nyugat-Európában sokan meg vannak győződve arról, hogy az európai integrációnak egy útja van, a szorosabbra fűzés, az egységesülés, amely nyilvánvalóan a tagállamok mozgásterének szűkülését jelenti, de ez Magyarországnak és Lengyelországnak nem felel meg

- mondta.

Tóth Norbert közölte, az úgynevezett Sargentini-jelentés tervezetében felsorolt források "kilencven-kilencvenöt százaléka" a magyar kormánnyal szemben nagyon "ellenséges" véleményeket fogalmaz meg.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Es? A csuti potrohos velemenye ettol mit sem fog valtozni arrol, hogy "Nyomjak Krahacsoooot...".. Mar megint, es ujra,...
Amig ilyen vezetese, ilyen iranyu politikaja lesz az orszagnak, oruljenek, hogyha egyaltalan megfigyelokent beengedik oket a hatso sorokba a targyaloterembe,..
csipetke
Ez várható volt,és ez még csak a kezdet.Mi isszuk meg a levét,hogy a dagadt puhos törpe csak széllel szembe tud pisálni..
karma1
Es? A csuti potrohos velemenye ettol mit sem fog valtozni arrol, hogy "Nyomjak Krahacsoooot...".. Mar megint, es ujra,...
Amig ilyen vezetese, ilyen iranyu politikaja lesz az orszagnak, oruljenek, hogyha egyaltalan megfigyelokent beengedik oket a hatso sorokba a targyaloterembe,..
Mirabilis
Akkor Mo.-t miért nem rúgják ki, vagy miért nem lép ki önként orbán? Mindennek ellentmond, csak a markát tartja az eus pénzekért, ami tulképp a zsebébe landol.
cikicakk55
Ez a tetű is az EU- t hibáztatja Orbán eszement politikájáért. Nem az EU kérte meg,hogy legyünk tagállama. Mi könyörögtünk. Mikor végül bekerültünk elfogadtuk az EU szabályait. Ezt be kell tartani. Ha Orbánnak nem tetszik,akkor léptesse ki az országot. Ez azonban nem jó neki,mert akkor nincs támogatás,nincs mit lenyúlni.Már pedig Orbán kukacoskodását nem sokáig fogják tűrni. Ott nem a Magyar impotens ellenzék ül a parlamentben. Milyen feltűnő,hogy ott mindig mindenki ott van,nem 4-5 ember lézeng csak mint nálunk a parlamenti üléseken.
F_Viktor
@cikicakk55: Írod:
"Ez a tetű is az EU- t hibáztatja Orbán eszement politikájáért."

Ez a "tetű" az évi 80 milliárd közpénzből fenntartott m1 műsorában beszélt, ahová köztudottan csak orbán*hívő teheti be a lábát.
Ez a "tetű" az Alapjogokért Központ "civil szervezet" véleményét mondta el. Annak az Alapjogokért Központét, akinek igazgatója Balónak azt mondta, "megmosolyogja, amikor kormánypártinak nevezik a szervezetet."
Erre Baló György azon kérdésére, "hogy miért, ki finanszírozza a szervezetet?", a nagyon okos(nak nem nevezhető) igazgató frappánsan válaszolt:

„A Polgári Magyarországért Alapítvány, ez a Fidesznek a pártalapítványa, illetve többek között jegybanki alapítvány is, és én személy szerint nagyon büszke vagyok rá, hogy akár Balog Zoltán, akár Kövér László, akár Matolcsy György támogatásra érdemesnek tart minket.”

Húú, te hókuszpok, nem tudom hol csavarogtál mikor az észt osztották, te birka!
KisTehen
"a magyar vélemény nem fér bele az EU jövőjéről szóló vitába"

Akkor nincs más megoldás, tágítjuk egy kissé.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél