Ritka pillanatok egyike: kormánypárti politikus interjút adott egy ellenzéki portálnak.

A 444.hu stábja Mártélyig utazott, hogy szóra bírja Lázár Jánost. A leköszönő miniszter Sarkadi Zsolt kérdésére – küldték vagy jött – azt válaszolta,

nem érzi a miniszterelnök támogatásának hiányát.

Már csak azért sem, mert továbbra is a Fidesz parlamenti képviselője marad. Igaz, a leghátsó sorban fog ülni, de eredetileg is ez volt a helye, amikor Rapcsák András székét megkapta.

Lázár elárulta, azért nem szerepel a Fidesz-frakció fotóján, mert elaludt, de reméli, hogy ráretusálják, mint 2010-ben. Néha sok a 200 kilométer.

Ambíciózus ötletnek és nagy kihívásnak tartja a miniszterelnök ötletét, mely szerint Magyarország 2030-ra az EU első öt legjobb helye között legyen.

Orbánt alkalmasnak találja a cél teljesítésére, de hogy sikerül-e, ez egyéb, külső tényezőktől is függ.

Személyes konfliktusa nincs senkivel a pártban, a politikát továbbra is értelmiségi műfajnak tartja, de szerinte kihalófélben van a hozzá hasonló politikustípus.

A bíróságok kritizálását továbbra sem tartja szerencsésnek, úgyhogy

örül, hogy már nem tagja a kormánynak.

Az interjú végén Lázár János leszögezte, ezt követően nem kíván az országos politikával kapcsolatban nyilatkozni. 

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Na most már legalább a kinézete is olan förtelmes lett,mint a magatartása és a néphez való viszonya. Szerintem még a kormányinfós időkben festette a haját. Direkt figyeltem,hogy korához képest mennyire kevés az ősz hajszála. Persze az is lehet,hogy ennyire megviselte a máig sem tisztázott,hogy saját vagy Orbán akaratából,de kilépett a miniszterek táborából. Attól nem kell félnie,hogy hamarosan neki is közmunkáznia kell,mint Hódmezővásárhely munkaképes lakosságának majdnem a fele.
Eladott Ország
"...A politikát Lázár továbbra is értelmiségi műfajnak tartja,..."
Jajaja. Sziló, Laca, Kósa.. megannyi értelmiségi. Na ja. "Lázár János: Elaludtam"
Amint, Kéri, Fodor, Ungár, Molnár, Szájer, Pokorni, Stumpf, Navracsics, Deutsch,Torgyán, Dávid, Simicska... és még sokan mások is elaludtak . A teljesség igénye nélkül. A most feltörekvők, akik mint az elődeik abban hisznek, hogy ők aztán soha nem fognak elaludni...Már kezdik is a szunyókálást. A varázsló folyamatosan rotál, hiszen fél...
simmering73
Jó is ha eltünik a szemünk elől. Ezzel a szakállal förtelmes. Nincs pénze pengére?
cikicakk55
Na most már legalább a kinézete is olan förtelmes lett,mint a magatartása és a néphez való viszonya. Szerintem még a kormányinfós időkben festette a haját. Direkt figyeltem,hogy korához képest mennyire kevés az ősz hajszála. Persze az is lehet,hogy ennyire megviselte a máig sem tisztázott,hogy saját vagy Orbán akaratából,de kilépett a miniszterek táborából. Attól nem kell félnie,hogy hamarosan neki is közmunkáznia kell,mint Hódmezővásárhely munkaképes lakosságának majdnem a fele.
Desischado
Forduljon fel, rohadt szemét parazita, semmi több.
colibri
@simmering73: A szakáll biztosan nem pénzkérdés. Általában valami változást jelent. Legutóbb Vona szakállasodott és be is vallotta, hogy a választásokig, annak megnyeréséig/ vagy nem! viseli. Aztán, úgy látom mai napig megtartotta. Lázár is valami új fogadalomhoz választhatta, de tényleg förtelmes. A gyors őszülése is árulkodó.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.