Lengyelország és Magyarország erős Európát akar, olyat, amely képes megvédeni magát, saját határait, polgárainak biztonságát – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Varsóban, miután Jacek Czaputowiczcsal, a lengyel diplomácia vezetőjével tárgyalt.

A megbeszélést követő közös sajtóértekezleten Szijjártó Péter elmondta: mindkét ország képviselői erős Európát akarnak, "de az is világos, hogy az erős Európának erős tagállamokon és erős régiókon kell alapulnia".

Éppen ezért az erős Lengyelországra és erős Magyarországra épülő Közép-Európa igenis Európa érdeke

- fűzte hozzá.

Szijjártó: Lengyelország és Magyarország erős Európát akar

Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter fogadja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Varsóban 2018. május 17-én. MTI Fotó: KKM / Szabó Árpád

Czaputowicz szerint

hasonló Európa-víziója van az egész visegrádi csoportnak is, versenyképes, nem protekcionista, a nemzeti parlamentekben gyökerező legitimációval rendelkező, demokratikus EU-t akarnak.

Forrás: MTI

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Ez most komoly? Kerítéssel, tisztikardokkal a ballisztikus rakéták, drónok, lopakodó bombázók ellen? Vagy a "palota őrséggel"?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
mackoka46
Mocskos despoták elég volt. Mi nem kérünk a paprika szprétekből !
Nessy
Ez most komoly? Kerítéssel, tisztikardokkal a ballisztikus rakéták, drónok, lopakodó bombázók ellen? Vagy a "palota őrséggel"?
Sámannus
No ezért néz ki minden laktanya egy ócskavastelepnek.
lusta
Így kell az igazságot egy kissé elferdíteni. Czaputowicz a következőt mondta:
"Doszliśmy do wniosku, że mamy podobną wizję Unii Europejskiej - to jest Unia Europejska konkurencyjna, rozwijająca się gospodarczo, nieprotekcjonistyczna, która ma legitymację demokratyczną, zakorzenioną w woli parlamentów narodowych"
Tehát szó sincs a visegrádi csoportról ebben a mondatában, amit az MTI idéz.
nevemnick
Kecsegék (e,é betűket kéretik ,,ö"-re cserélni) pont ti akartok erős Európát, amikor mást sem csináltok mint a közösséget támadjátok?
O1G csótányok.
lusta
A mai világban a barátunk, google azonnal megadja a valós választ. Persze ki gondolná, hogy az MTI is így ferdítse el a híreket.
CsipkeRózsa
@lusta: Az MTI is Orbáné. Az MTI hírei mennek minden Orbán híradóban.
Gauntlet
Akkor miért kell állandóan nemzeteket emlegetni? meg nemzeti nagy önállóságot?
ha meg erős akkor meg az a baj !
Ugyanis egy Erős Európa nem hagyná hogy Orbán keverje a kulimászt ! Nagyon odahatna !
RonaGyuri
Ha gonosz is, de mégis csak egy déjà vu

Tulajdonképp az EUSP Giro közvetítése kapcsán ugrott be

Már megint a szerencsétlen nagyeszű Szega a főszakértő (aki attól nagy versenyző, hogy egyszer megverte a Bodrogi Lacit). Na, de mindegy a lényeg az, hogy beszámolt róla, hogy volt egy V4 bringa verseny.
„A V4-es magyar elnökség célja, hogy a négy ország lakosai közötti viszonyt még szorosabbá fűzze - mondta Varju Krisztina Dóra, Magyarország 2017-2018. évi V4 elnökségének lebonyolításáért felelős miniszteri biztos a rendezvény sajtótájékoztatóján.” (kormany.hu)
Hát honlapja nem volt a kormánynak a komcsi időkben, de egy hasonló verseny: Békeverseny, Varsó-Berlin-Prága, amit varsói szerződés „Tour de France”-ja ként emlegették
Ugye nem túl gonosz ha megállapítom, hogy ezt a V4-es dolgot Orbán egyre inkább varsói-szerződés szerűnek tekinti! =))
Jozefina
Vsegrádi csoport csak papíron létezik!!! Miről beszél ez a lengyel elmebeteg:
"hasonló Európa-víziója van az egész visegrádi csoportnak is, versenyképes, nem protekcionista, a nemzeti parlamentekben gyökerező legitimációval rendelkező, demokratikus EU-t akarnak."
A Csehek és a Szlovákok nagy ívben leszarják őket!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.