Elrendelte a felperes által javasolt magyarországi tanúk kihallgatását a bukaresti táblabíróság pénteken abban az erkölcsi kártérítési perben, amelyet Tőkés László EP-képviselő indított az 1989-es temesvári forradalmi szerepét elvitató, őt hazaárulónak és idegen kémnek nevező volt Securitate-tisztek ellen – tájékoztatta az MTI-t Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje.

Tanúkkal bizonyíthatja Tőkés László, hogy nem kémként kapott támogatást Magyarországról 1989-ben

Fotó: mandiner.hu

Filip Teodorescu, a Securitate – az egykori kommunista titkosrendőrség – kémelhárításának korábbi helyettes parancsnoka és Ioan Talpes, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt igazgatója azt állította 2014 szeptemberében az Antena 3 hírtelevízió műsorában, hogy Tőkés László a magyar titkosszolgálat fizetett ügynöke volt.

Ezt a volt temesvári lelkésznek egy 20 ezer lejnyi magyarországi egyházi adomány átvételéről 1989 októberében írt elismervényével próbálták alátámasztani. Szerintük az adomány kézbesítőitől a román-magyar határon elkobzott elismervény azt bizonyítja, hogy Tőkés László a magyar titkosszolgálatnak dolgozott, és ezért pénzt is kapott.

"A két tanú meghallgatásával igazoljuk azt, hogy az a bizonyos 20 ezer lejnyi összeg a Debrecen környéki református hívektől származó összegyűjtött adomány és nem a magyar titkosszolgálat által küldött zsold, ahogy teljesen nevetségesen próbálják az ellenfelek beállítani, hiszen a kémek sosem adnak nyugtát" – részletezte az ügyvéd.

Hozzátette: tovább hátráltatja a fellebbviteli tárgyalást az, hogy amikor a bizonyítási indítványt elrendelték, Talpes ügyvédje indoklás nélkül kifogást emelt a bírói tanács elnöke ellen és a kizárását kérte. Emiatt most egy külön bírói tanácsnak kell arról döntenie, hogy kizárják-e a kifogásolt bírót vagy sem – magyarázta.

Első fokon, 2016 márciusában a bukaresti törvényszék megalapozatlannak minősítette és elutasította Tőkés László erkölcsi kártérítési keresetét.

1989 decemberében a Ceausescu-diktatúrát nyíltan bíráló Tőkés László temesvári lelkész elhurcolását a református gyülekezet élő láncot alkotva akadályozta meg. A zsarnoksággal szembeszegülő magyar közösséghez a többségi románság is csatlakozott, így a temesvári református parókia előtt bontakozott ki a kommunista diktatúra megdöntéséhez vezető népfelkelés.

(MTI)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lópicigáspár
Nagyot tisztulna a világ, ha véletlenül elütné egy osztrák nyugdíjas!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
Kártérítés ennek a rohadéknak??? Hadd ne mondjam mi kéne neki!!!
Peller Anikó
Talpas úr! Ha valakinek van egy számlája arról, hogy kapott 20 ezer lájt, az még nem zárja ki, hogy kémkedésért is kapott 200 ezer lájt, ám.
papa.49
A tőkésrécének hinni ???
Ugyan már ha kérdez akkor se !!!
lópicigáspár
Nagyot tisztulna a világ, ha véletlenül elütné egy osztrák nyugdíjas!
egyvandor
@lópicigáspár: A nertársakra nem jár az osztrák mercédeszes.
egyvandor
a mészaros lölö családja ismét kivett 750 milló osztalékot. Kérdezem hogy tisztességes vállalkozások akiknek a jövő is fontos kivesz évente ekkora összeget? Van egyáltalán olyan jól menő, nem közpénzeket lenyúló vállalkozás amelyiknek akkora a bevételből származó feleslege, hogy kivegyen ekkora összeget a cégből?
CsipkeRózsa
Arra nem létezik tanú, amit nem követek el, csak arra, amit elkövetek.
egyember
Mennyiért adnak egy hamis tanút?
Esetleg elég csak egy kis "meggyőzés"?
egyember
Récékre nem vadászik a Nemzeti Fővadász?
Jozefina
Tőkés egy álnok, pénzéhes, valódi álkeresztény. orbán emelte magasba és azóta is fidesz-kdnp-én éldegél. Mint EU képviselő (fidesz listán) onnét elég jó pénzt kaszál és persze esze ágában sincs szeretett közössége között élni, inkább Magyarországon telepedett le. Persze ennyi idő távlatából szenilis tanúkat elég könnyű szerezni!!!
namihami
A tanúi is hasonlóan hiteles, becsületes, családszeretők, mint ő? Hogy a tiszta kezéről és szamaritánus mentalitásáról már egyetlen szó se essék.
Akkor biztos igaza van...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.