Az egész falut megrázta az a gyilkosság, ami péntek este vagy éjszaka történhetett Sóly vagy Királyszentistván közelében.

Újabb sokkoló és véres részletek derültek ki a sólyi gyermekgyilkossággal kapcsolatban
Fotó: police.hu

Mint megírtuk, valaki brutális kegyetlenséggel megölt egy 8 éves kislányt. Adrienn eltűnését péntek este jelentette édesapja a rendőrségen, akinek holttestét szombat hajnalban találták meg a szomszédos Királyszentistván közelében.

Még szombat délután őrizetbe vettek egy Veszprém megyei lakost, aki összefüggésbe hozható a rémtettel. A veol.hu szerint állítólag szombaton a rendőrségen láttak egy fiatalembert, akit bilincsben kísértek, és az édesanya 15 éves fia pedig ráismert volt osztálytársára.

A Borsnak egy, a keresésben részt vevő férfi rettenetes részletekről számolt be:

Egyszer csak a sötétben véres dolgokra bukkantam – idézte fel zaklatottan Gyula. – Az egyik a kislány cipője volt, a másik egy kő, és még több vérfoltot is találtam. A ruháit állítólag a folyóból halászták ki. Úgy tudom, a kislány kezeit hátrakötözték, a nyakában hurok volt, a fejét pedig szó szerint szétverték

– mondta a férfi.

A lapnak a kislány édesapja is nyilatkozott, a megtört szülő azt mondta, nem tudja, valaha is képes lesz-e majd feldolgozni a tündéri kislánya elvesztését.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Es a vizsgalat meg a per evekig el fog huzodni, mikozben egy csalad egesz elete tonkrement, es majd a vegen megallapitjak, hogy a kolok beszamithatatlan volt.

Minden egyutterzesem a csalade, rokonoke,...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Es a vizsgalat meg a per evekig el fog huzodni, mikozben egy csalad egesz elete tonkrement, es majd a vegen megallapitjak, hogy a kolok beszamithatatlan volt.

Minden egyutterzesem a csalade, rokonoke,...
szaboria1
Érdekes az M1 híradója a magyar kislány gyilkosságáról nem tett említést de egy belga eseményről igen.
Részvétem a családnak.
Pálinkás Pál
Várnám a szegregáció ellenzőinek "értékes" hozzászólását a cikkhez...@szaboria1: az elkövető cigány..így nem kell csodálkoznod hogy a királyi tévében nem említik..még megsértődne orbán szavazóbázisa!!!
karma1
@Pálinkás Pál: Mielott meg engem is lebasznal szokasodhoz hiven, belinkelned azt a cikket, aminek nyoman kiderul, hogy a tettes cigany?
Vegigbongesztem az osszes ezzelo foglalkozo cikket, es a vilagon sehol nem irjak, hogy cigany lett volna a fiu, Ferenc, vagy a Adrienn, az aldozat.
Ennyire nem lehetsz rasszista, plane konkret adatok nelkul.
Pálinkás Pál
@karma1: " Az elkövető egy 16 éves hajmáskéri cigány, akit gyakran láttak a településen biciklizni."
Ja..és fantomkép alapján kapták el...ha ügyes vagy ,megtalálod a neten!!!
karma1
@Pálinkás Pál: Idezojelbe tetted, tehat valahonnan idezted, de honnan? Asszem, neked kene ezt az allitast egy linkkel alatamasztani, nem nekem keresgelni, - bar eleg ugyes vagyok, de mint emlitettem, sehol nem talaltam utalast a szimpla google keresoben.
Pálinkás Pál
@karma1: kuruc.info/r/1/186046/
ne azt nézd honnan vettem a cikket...hanem a valóságtartalmát...liberális oldalakon ne keress olyat hogy cigány elkövető...azt nem írnák le egy vak lóért sem..inkább "fiú" ,"fiatal"...stb
karma1
@Pálinkás Pál: Kosz, hat ez valoban olyan "kurucinfos"...Amig a vizsgalat le nem zarul, es nem hoz a rendorseg egy feljelentest F. Ferenc ellen, addig sajnos ot is megilleti az artatlansag velelme. Lehetm hogy a rendorok ot kaptak el, es o volt a tettes - akkor kapjon meg minden buntetest a legmagasabb fokon, ami kirohato erre a cselekmenyre -, de ha nem, akkor a kolok rosszkor volt rossz helyen..
Pálinkás Pál
@karma1: igazad van...de azért csak furcsa hogy az esetek jórészében mindig nem idén barnultakra csapnak le a rendőrök..!És nem lenne találgatás,ha minimum úgy közölnék ,mint az átkosban hogy "kreolbőrű"..talán emlékszel még a kékfény című műsorra!!
karma1
@Pálinkás Pál: Nem tagadom es nem vitatkozom azon, hogy az eliteltek tulnyomo tobbsege a mai napig a ciganyok kozul kerul ki.
De akarmennyire is igy van, ha csak egy kicsit is kulturallamban elnenk, - asszem, arrol orban mar kelloen gondoskodott, hogy ne ott eljetek -, szoval akkor tovabbra is megprobalna valamilyen modon integralni oket.
Talan kezdhetne mindjart a Goncz Arpi bacsi altal megkegyelmezett farkasflorin, akin mar majdnem 4 milliard forintot bukott a "szinten zenesz" ME.
Talan ha vele kikohogtetnek ezt a penzt es kozvetlenul a ciganyokra koltenek, akkor talan nem kellene meg mindig itt tartania az orszagnak.
Mondhatod, hogy 800 eve nem sikerul - 800 eve sem foglalkoznak teljes odafigyelessel.
Ha igazan javitani akarnanak a helyzeten (az ME), akkor nem kene mast tennie, csak megkerdezni a cserdi Bogdan Laszlot, hogy mit is varnak el a ciganyemberek manapsag.
Pálinkás Pál
@karma1: Nem hivatkozok én a 800 évre...ellnben egy országot mondj ahol sikerült a cigányokat integrálni!!! Ez az a népség akit nem lehet,mert nem is akarnak beilleszkedni..nekik tökéletesen megfelel a parazita életmód,amíg akad olyan hülye aki eltartja őket!!! Tudod mit kéne,adni nekik egy "országot" hermetikusan elzárni,azt éljenek meg magukból...szerinted hány nap után fordulnának fel???
szaboria1
@Pálinkás Pál: Meglepő, hogy a kuruc infó mennyi mindent kiderített. Igen nagy fantáziával élt az újságíró. Mert ennyi anyagot nem lehet egy nap alatt össze gyűjteni. Pláne úgy, hogy már meg is írta és estére feltette a nettre.
Peller Anikó
Most már engem is érdekelne az elkövető etnikuma, mert tényleg erőteljes a sündörgés.

@karma1: integrálni? Sikerült. Hiszen 100 év alatt százszorosára nőtt a számuk, ellepték a városokat, "beintegrálódtak" a sokféle támogatás és segíly révén. Miközben a rokkantaktól elvették a támogatást. A nyuggereket "eutanáziára" szorítják, a munkabíró / munkaképes fiatalokat meg külföldre.
Pálinkás Pál
@szaboria1: mert szerinted abban a faluban nincs olyan ember aki közli velük,igaz???
mellesleg durbincsot is mindig csesztetitek a kuruc miatt...azt amikor utánajárok,és belinkelem az eredeti forrást,akkor dugót nyeltek!!! szövegértés??? fantomképet csináltak róla...talán a falusiak felismerték róla a cigót!!
szaboria1
@Pálinkás Pál: Akkor linkelj be olyan videót ahol a falusiak erről ebszélnek.
Pálinkás Pál
@szaboria1: na ne viccelj..de tudod mit,ha nem cigány az elkövető,nyilvánosan önkritikát gyakorlok..de ha az ,ugyanezt elvárom tőled is!!!
Peller Anikó
@szaboria1: 9:57, Meghibbantál? Nagy valószínűséggel cigány az elkövető, a romacsávó Farkas Ferenc 16 éves kis geci. Persze nem csodálkoznék nagyon ha fehérre mosdatnák.

De előfordulhat, hogy Fekál Ferencnek hívják. Felfüggesztettet neki. Csak. (nyilván csak ha bizonyítást nyert).
verőce21
Ezt a cigánykölyköt felfüggeszthetnék negyedórára.
Pálinkás Pál
@Peller Anikó: szaboria1 nem fog válaszolni..ilyenkor elkussolnak...csak azt nem értem miért próbálják állandóan védeni azt amit nem lehet?
verőce21
@Pálinkás Pál: (12:16) "...miért próbálják állandóan védeni azt amit nem lehet?" - Azért védik a lehetetlent, mert az SZDSZ valójában nem szűnt meg, csak átalakult. Itt kommentelnek naponta az egyletük tagjai.
Valójában Soros György projektje volt az egész párt, amit kezdetben Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd SZDSZ-nek neveztek el a nyolcvanas évek végén. Kellett Sorosnak egy párt amivel bele tud nyúlni a nagypolitikába.
Amikor pedig eljött a záróra, lehúzatta a rolót az álliberális egylettel, mert már nem maradt ember, aki ne látott volna át a szitán. Majd zubbonyt, helyesebben rinocéroszbőrt váltatott a fazonigazításon átesett bábokkal, és eljött a civil szervezetek dicsőséges kora. Itt tartunk most.

További abszurditás, hogy papíron a szabadság mindenekfölött valóságáról papolók a legnagyobb ellenségei a szólás-, a véleményalkotási és sajtószabadságnak, s ez az Európai Unió – no meg hazai követőik militáns hozzáállásában – tisztán tetten érhetők.
karma1
@Pálinkás Pál: Azota olvastam frissebb cikkeket, es erdekes modon a rendorsegtol nem kerulhetett ki ilyen info, ugyhogy lehet, hogy szokasos modon a kurucinfo latnokai allitottak ezt - ettol fuggetlenul lehet az elkoveto cigany - csak meg ezt eddig senki sem allitotta...
Pálinkás Pál
@karma1: A rendőrségtől Te sehol nem fogsz olyat olvasni hogy cigány,mert meg van tiltva nekik!!!
szaboria1
@Pálinkás Pál: Nem azt írtam, hogy nem cigány az elkövető hanem, hogy milyen regényt írt össze a kuruc infó.
szaboria1
@Peller Anikó: Nem hibbantam meg csak tudni kell olvasni. Ja és mily érdekes valahogy a kuruc infó és a pestisracok cikke majdnem ugyan az. Füssy Angéla úgy néz ki egy szabadúszó újságíró.
szaboria1
@Pálinkás Pál: Nem szoktam kussolni ha nincs igazam akkor én be is merem vallani.
cikicakk55
@karma1: Tudod lehet szidni Kádárt,de annak idején a cigányoknak is kötelező volt dolgozni. ma már ugye lehet hivatkozni a munkanélküliségre nekik,de akkoriban ez nem volt megoldás,mert munka volt bőven,sőt állítólag most is van. Sokat ront a cigányok megítélésén az is,hogy nem veszik fel őket dolgozni,inkább a már állományban lévő dolgozókra terhelnek több munkát( persze semmivel sem több bérért.) Most megtehetik a munkaadók,hogy a bőrszíne alapján nem veszik fel őket dolgozni.Kádár idejében ezt nem tehették meg a cégek. Igaz,a cigányok sem,hogy 3 hónap alatt,3 munkahelyről rúgják ki őket,mert ott nem a munkaadó volt a hunyó. Nem azt mondom,hogy mind, de sok cigány hajlandó lenne és képes is lenne dolgozni,ha felvennék. Persze itt egy állítólag iskola köteles korú gyerekről,vagy fiatalról van szó,de most az egyszer Pálinkásnak lehet,hogy igaza van. A fehér emberek közt igen csak ritka,hogy ennyire fiatalon ilyen megoldást találjon ki egy kölök. Őszinte részvétem a családnak és bőrszíntől függetlenül kívánom,hogy megtalálják a gyilkost és kapja meg a méltó büntetését. Nem pártolom a cigányokat,inkább én is tartok tőlük,de a fiam két legjobb barátja például pont cigány .Pici koruk óta ismerem mind a kettőt és azon ritka cigány családokból kerültek ki,akik mindig dolgoztak,pedig a bőrszínük miatt a szülők itt is kaptak rendesen a hátrányokból.
Peller Anikó
@cikicakk55: akkor ők nem cigányok hanem cigány származásúak.

A cigány megnevezés nem nekik szól, mert akkor ők beilleszkedő, normális emberek (legalábbis igyekeznek).

@karma1: de igen, állította. Én.

Nemcsak a rendőrök kérdezősködnek hanem esetleg újságíró, szanzációhajhász skribber vagy a bárki.
cikicakk55
@Peller Anikó: Igen,igazad van.Cigány származásúak. Tudod én elég sokat szenvedtem úgy mond miattuk,mert Hódmezővásárhelyen vannak bőven és bizony nem a legkellemesebbek,ha sokan összejönnek egy csoportba.Ettől független,soha egyik fiamat sem tanítottam arra,hogy kerüljék őket. Így mikor elsős korában azzal jött haza,hogy egy nagyon jó barátja lett az iskolában,örültem neki. Aztán pár nap múlva mikor mentem érte,akkor hozta el a kisfiút az anyukája is.A gyereken is látszott,de az anyukán főleg a származás.Ettől független semmi ellenérzésem nem volt,mert az anyuka tiszta és teljesen rendes volt. Azóta kifejezetten jó barátok is vagyunk,úgy az apukákkal,mint a két gyerek szüleivel,illetve már csak az egyiknek a szüleivel,mert a másiknak 2 éve meghalt az anyukája és egyedül nevelte a gyereket. Még is mind a ketten leérettségiztek és most az egyik fiú Pesten a másik itt Hódmezővásárhelyen dolgozik. Ők az a kategória,akik a többi életvitele miatt meg van bélyegezve,pedig többet tesznek jó és többet érnek mint sok Magyar,vagy fehér bőrű.
Pálinkás Pál
@cikicakk55: Ezek a példák nem relevánsak,amit felhozol...mert pitbullban is van olyan amit békésen megsimogathatsz...,attól még a pitbull egy veszélyes kutyafajta...azt bírom bennetek,hogy kiragadtok egy-egy szélsőséges példát...és azt szajkózzátok,holott az általad leírtak nem jellemzők a cigányokra!! igen van olyan is ,amit említesz..de egy csoportot nem a "fehér holló" alapján ítélnek meg az emberek..és valljuk be ,a cigányokkal csak a baj van..esetleg te tudsz az elmúlt párszáz évből olyan példát mondani,amikor hasznára voltak a többségi társadalomnak??
levarosbukta
@Pálinkás Pál: Hogyne! Nem is kell nagyon visszanyúlni csak cirka másfél hónapra! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.