Egy másik kislányt is találtak a rendőrök a sólyi gyermekgyilkosság feltételezett elkövetőjénél – írja a Veol.hu. A 15 éves fiút néhány órával a nyolcéves áldozat holttestének megtalálása után, szombat este tartóztatták le.

A másik kislányról annyit tud a megyei portál, hogy őt szintén keresték, és élve találták a fiú lakhelyén.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. május 18-án 21 óra 41 perckor tett bejelentést egy 8 éves kislány édesapja gyermeke eltűnése miatt. A rendőrség a társszervek bevonásával azonnal megkezdte a gyermek felkutatását, akinek a holttestét 2018. május 19-én 2 óra 33 perckor Királyszentistván közelében találták meg.

Este már keresték a szülei a nyolcéves kislányt Sólyon, de nem találták meg.

Aztán hajnalban a vilonyai zsilipnél az ott dolgozók találtak rá holtan, ruha nélkül

- ezt mondta egy helybeli férfi szombaton reggel a településen a veol.hu-nak.

A nyolcéves kislány édesanyja pedig a veol.hu-t arról tájékoztatta, hogy szombaton a rendőrségen láttak egy fiatalembert, akit bilincsben kísértek, és az asszony 15 éves fia ráismert volt osztálytársára, aki hajmáskéri.

Az anya azt is elmondta, hogy tudomása szerint a bilincsben kísért fiúnál egy kislányt találtak, akit szintén kerestek, de ő élve került elő.

Forrás: veol.hu, HVG

Címlapi kép: Pixabay cco

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

havasigyopár
Megszüntette a kormány azokat az intézményeket, amelyek kellöképpen odafigyeltek eddig az eltévelyedett fiatalokra.
havasigyopár
Valamint nincs az iskolákban felvilágosítás a lányoknak, hogy mikor, kivel szabad elmenni kettesben fiúval bárhová.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.