Borzalom, ami nálunk történt, élő halottak vagyunk, amióta eltűnt a lányunk. Mielőtt elment pénteken délután, annyit mondott a testvérének: gyere, Dani, itt van Feri, menjünk vele focizni! Aztán elment, és azóta nem láttuk – ezt mondta Győző, Adrienn édesapja, amikor vasárnap a megyei lap munkatársai a családnál jártak.

Sólyi gyermekgyilkosság: élő halottak vagyunk, amióta eltűnt a lányunk

Nem tudnak napirendre térni a sólyi emberek a történtek felett. Győző, az édesapa abban a szobában ült némán, ahol kislánya a legtöbbet tartózkodott, kedvenc időtöltése volt az olvasás.

Emlékszem, a kislányom rollerezés közben bekiáltott a testvérének: Dani, itt van Feri (a feltételezett elkövető – a szerk.), menjünk vele focizni! Gondoltam, a kislányom rollerezik tovább az utcában, azért nem jön be, én meg a fürdőszobában tartózkodtam, mert készülődtem a munkába, a feleségem dolgozott. Aztán a kislányom nem érkezett meg, ezért szóltam a rendőrségnek, mert ilyen még soha nem fordult elő

– emlékezik az édesapa. A család háza előtt valaki mécsest és virágot helyezett el.

Csincsi Éva, aki óvónője volt a kislánynak, azt mondta, bűbájos, kedves, de nagyon zárkózott gyermeknek ismerte Adriennt. Utalt arra, hogy mutattak neki a rendőrök egy fantomképet a feltételezett elkövetőről, akit szintén az óvodából ismert, magatartása miatt a csoportból is ki kellett emelni, családi körülményei nem voltak rendezettek.

A faluban a lap munkatársai megtudták, hogy a feltételezett elkövető családja korábban Hajmáskéren élt, a lakótelepen, az ottani lakásból ki kellett költözniük, így kerültek egy családi házba. Arról is beszéltek, hogy többször látták Ferit biciklizni Sólyban.

A lap vasárnap esti információi szerint a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottat emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és a nyomozás során beszerzett újabb bizonyítékok alapján előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására.

(veol.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lac008
A mocskos cigó gyereket nem szabad vissza engedni a társadalomba ,ez a véglény változni nem fog,problémás gyerek volt már óvodás korában is! Véletlenül essen le a lépcsőn és törje ki a nyakát ,nem lenne kár érte úgy is csak élősködne felnőttként a társadalom nyakán!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél