A kormány négy éve még több minisztérium vidékre költöztetését tervezte, de végül csak a vidékfejlesztési államtitkárság került Kecskemétre. Két év múlva azonban ezt is felszámolják, és visszaköltöztetik Budapestre - olvasható az ATV honlapján.

Forrás: napi.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Na, csak ne szerénykedjetek,

vannak bőven még és sokkalta nagyobb baromságok is

A Jankó pótló Gergől – aki valahol tényleg konform a Köteles Lacával, hiszen ő is a „hetenként”-et úgy érti, hogy a 2-3 hetenként is hetenként van – egyik első kinyilatkozásában a derék T.Ház-mestert idézi.
A beszámolók szerint a „a pénteki Budapestinfón” arról beszélt, hogy ő „Kövér László házelnök álláspontját osztja”. Na jó nem úgy általában, annyira még nem bornírt, de nagyon irányban van. Hanem abban, hogy „Ő azt mondta annak idején, hogy az általa minden szempontból támogatott és szeretett pártja által alkotott kormány egyik legrosszabb ötlete volt bármilyen országos hatáskörű szervnek, különösen kormányzati, országos kormányzati szervnek Budapestről való költöztetése”.
Nos túl azon, hogy persze bőven van választék, sőt ennél sokkalta nagyobbak és bornírtabbak, mármint ártunk ás qurmányunk idióta ötleteiben, meg kell jegyezzek egy fontos dolgot: Sokaknak tanácsolom, hogy kövessék Lacát. Na nem az butaságban, az arroganciában és most már az általa eddig elítélt rongyrázásban, hanem abban, hogy bármennyire is „általa minden szempontból támogatott és szeretett a pártja” azért a baromságokon nem árt elmélázni! =))
tulipan
Az egyik ötletük hülyébb, mint a másik!
RonaGyuri
@tulipan: arra lennék kíváncsi, hogy a Vár ostromát mikor minősítik hasonlóan! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.