Kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség az ellen az előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a megyei büntetés-végrehajtási intézetben dolgozó egyik biztonsági felügyelőt akarta megvesztegetni.

Százezer forintot kínált a fegyőrnek, hogy hozzon be neki egy mobilt

2017. október 31-én a biztonsági felügyelő, a büntetés-végrehajtási intézet egyik körletén elhelyezett fogvatartottakat tisztálkodást követően a zuhanyzó helyiségből zárkájuk felé kísérte, amikor a vádlott a társaitól lemaradva a biztonsági felügyelőnek 100.000,- forint készpénzt ajánlott fel azért, hogy részére mobiltelefont juttasson be az intézetbe. A felügyelő a vádlott ajánlatát visszautasította, azonban a vádlott újra próbálkozott, és már 200.000,- forintot ígért, amennyiben a kérését teljesíti.

A biztonsági felügyelő a vádlott újabb ajánlatát is elutasította, majd a történteket jelentette a körletfelügyelőnek.

A hatályos jogszabályok szerint az előzetes letartóztatottak a büntetés-végrehajtási intézetben az ott kijelölt telefont használhatják, illetve kizárólag az intézet által biztosított mobileszközt tarthatják a birtokukban.

A más ügyben jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő vádlottal szemben az ügyész vádiratban börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta.

(ügyészség.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.