A kárpátaljai magyar kisebbség megvédése érdekében a magyar kormány memorandumban kezdeményezi új NATO-politika elindítását Ukrajna esetében.

Az MTI-hez kedden eljuttatott dokumentum szerint a NATO, az EU, az IMF, a Világbank és számos állam által nyújtott soha nem látott politikai és pénzügyi támogatás ellenére az ukrán kormányból hiányzik politikai akarata és kapacitása a nemzetközi adományozók által megkövetelt alapvető, az ország gazdasági, politikai és társadalmi rendszerének átalakítását célzó reformprogramok végrehajtásához.

A kormány úgy látja, a fejlődés hiánya kulcsfontosságú reformterületeken és az állam kisebbségi jogokkal kapcsolatos folyamatos támadása az instabilitás veszélyes szintjéhez vezetett. A hiteles korszerűsítési terv bevezetésének elmulasztása, összhangban a nemzetközi kötelezettségvállalásokkal és kritériumokkal, amelyeket Ukrajna már korábban elfogadott, azt jelenti, hogy a már így is "törékeny ország egyre sebezhetőbbé válik a hazai és a külső nyomás miatt".

Ezért – mint kiemelték – "Ukrajna biztonsági kihívást jelentett szomszédai számára, beleértve Magyarországot is".

Ukrajna ismét nem teljesíti számos nemzetközi kötelezettségét és vállalását. Folyamatosan a kisebbségi jogok korlátozását célzó jogszabályokat vezet be. "Kijev elindult egy a kisebbségek már meglévő jogainak megsértése felé vezető úton" – fogalmazott a magyar kormány. Példaként kiemelték az ukrán oktatási törvényt, amely – mint kifejtették – sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét, a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, az Európa Tanács Keretegyezményét a nemzeti kisebbségek védelméről, az EU-Ukrajna társulási megállapodást és a NATO 2017-es éves Nemzeti Programját.

Kitértek arra is: a magyar kormány következetesen jelezte aggodalmait az ukrán oktatási törvény 7. cikkelyére vonatkozóan, amely súlyosan korlátozza a kisebbségi nyelvhasználatot az oktatás és tanulás terén. Ukrajna viszont mostanáig sem folytatta le a szükséges konzultációkat a nemzetiségi kisebbségek képviselőivel, emellett az ukrán kormány nem volt nyitott Magyarország megoldási javaslatára. "Az ígéretek ellenére, az Ukrán kormány azonnali hatállyal megkezdte a diszkriminatív szabályozás végrehajtását" – szögezték le.

Az ukrán állam annyira meggyengült, hogy olyan alapvető kötelességeit sem képes ellátni, mint a jogállamiság védelme és a gazdasági, szociális és politikai vezetés – vélekedtek.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a NATO jelenlegi Ukrajna-politikája sem hozta meg az elvárt eredményeket. Ennek kapcsán felidézték Kijev azon döntését, hogy katonai csapatokat vezényelt a NATO határhoz, azután, hogy évekkel ezelőtt kivonult a területről. Mindez azt jelzi: "Ukrajna nem képes teljesíteni kötelezettségeit a különböző nemzetközi szervezetekben" – fogalmaztak.

A magyar kormány szerint a NATO integrációs folyamatának fenntartása érdekében elengedhetetlen, hogy Ukrajna teljesítse az éves nemzeti programban vállalt kötelezettségeit, köztük a kisebbségi jogok védelmét. Az ukrán törvényhozó által elfogadott vagy elfogadandó törvények ellentétesek az Ukrajnának a NATO felé tett kötelezettségvállalásaival – fejtették ki, megjegyezve: ezek a törvények közvetlenül sértik a NATO tagországaihoz tartozó polgárok és kisebbségi csoportok jogait és érdekeit.

Ezért a NATO integrációs folyamatának fenntartása érdekében a magyar kormány azt javasolja: az ukrán kormány biztosítsa, hogy a NATO tagországaihoz tartozó kisebbségi csoportok mentesüljenek a nemzeti kisebbségek jogainak korlátozására vonatkozó törvények végrehajtása alól. Bár – mint megjegyezték – ez a megoldás nem felel meg a megkülönböztetésmentesség követelményének, ugyanakkor lehetőséget nyújt arra, hogy Ukrajna a NATO integráció útján maradjon. Másfelől Ukrajna integrációs folyamatának hitelessége rendkívül megkérdőjelezhetővé válik – tették hozzá.

"A közvetlen keleti szomszédságunk stabilitásának megőrzése érdekében a NATO-nak ezekhez az új körülményekhez kell igazítania Ukrajna politikáját" – zárta memorandumát a magyar kormány.

Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével múlt pénteken tartotta meg alakuló ülését Magyarország új kormánya. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke már akkor tájékoztatott: az első ülésén a kabinet megalkotta a kormány tagjai feladat- és hatásköréről szóló rendeletet, emellett elfogadta a kárpátaljai magyarság védelme érdekében készült memorandumot, amelyet minden NATO-tagország miniszterelnöke és a szervezet főtitkára számára is eljuttatnak.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Cincog az egér az elefántnak EMÁ DÖFI )))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Eladott Ország
Magyarországnak nem lenne szabad az Ukrajnával szemben fennálló problémáit a NATO szintjére emelnie – jelentette ki Kay Bailey Hutchinson amerikai NATO-nagykövet. Azért az ukrán nyugdíjasok rendben megkapták az Erzsébet-utalványokat. Magyarországi lakcímmel rendelkező ukrán állampolgárnak jár a rokkantellátás, ingyenes egészségügyi ellátás, gyógyszertámogatás. Miközben a magyar államkasszába egy fillért sem fizetett be az illető.
Ezzel szemben annak a magyar állampolgárnak, aki ténylegesen itt él, itt dolgozott, adózott 10-20-30 éven keresztül, de akár betegsége, rokkantsága okán (amely rokkantság nem éri el azt a mértéket, hogy rokkant ellátást kapjon, de túlságosan beteg/sérült hozzá, hogy munkát tudjon találni/végezni) kiesik a biztosítási rendszerből, mert nincs miből fizetnie a havi TB-t, nem jár sem egészségügyi ellátás, sem valamiféle megélhetés, sem gyógyszertámogatás. Ahogy a későbbiekben nyugdíj sem fog járni, hiszen nem tudja megszerezni a jogosultságot.
papa.49
@Eladott Ország: Viszont az ukránokra az ögy. választások alkalmával lehet számítani, miránk meg nem, ezt már megtanulták a csutigörénék !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.