A rendőrök bűnügyi őrizetbe vettek egy 29 éves férfit, aki a gyanú szerint kábítószerrel kereskedett Szigetváron.

Droggal kereskedett a 29 éves férfi Szigetváron

Egy szigetvári lakásban tartottak házkutatást a rendőrök 2018. május 22-én délután, mert felmerült a gyanú, hogy ott kábítószert árulnak. A házkutatás alkalmával több mint 600 gramm kábítószergyanús növényi származékot találtak, és foglaltak le. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 29 éves férfit a helyszínen elfogták, majd előállították és kihallgatták gyanúsítottként, amely során beismerő vallomást tett.

Az üggyel kapcsolatban négy szigetvári és egy teklafalui férfit is előállítottak a rendőrök, akik feltehetően a 29 éves férfitól vásároltak kábítószert. Az öt férfival szemben alkalmazott kábítószergyorsteszt pozitív eredményt mutatott, valamint a ruházatuk átvizsgálása során kábítószergyanús növényi származékot találtak és foglaltak le a rendőrök, ezért őket is gyanúsítottként hallgatták ki.

A 29 éves férfival szemben – őrizetbe vétele mellett – kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Szigetvári Rendőrkapitányság, és előterjesztést tettek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására. Az öt férfival szemben kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél