Saját szüleit ölte meg egy nő az élettársával. A tűzzel csak a kegyetlen gyilkosságot próbáltak elleplezni.

Hódmezővásárhelyen kegyetlen emberölés áldozata lett egy idős házaspár. Pénteken hajnalban, öt óra előtt pár perccel érkezett a bejelentés arról, hogy a Gregus Máté utca egyik családi házában tűz ütött ki.

A bejelentő hölgy meglehetősen higgadtan közölte a hírt, ahogy azt is, hogy a házban bent vannak szülei. A meghallgatásokkor a hölgy és az élettársa ellentmondásokba keveredett, ezért gyanúsak lettek.

A házaspár lányának élettársa tört meg, ő tett beismerő vallomást.

Ők ölték meg a nyolcvanhat éves férfit és hetvennyolc éves feleségét. A nyomozók a 47 éves nőt és az 53 éves férfit őrizetbe vették, majd az ügyészségen előterjesztetést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

A Csongrád Megyei Főügyészség ezt már meg is tette. Mint írták, a a terheltek egy ingatlanban éltek a sértettekkel, akikkel megromlott a viszonyuk.

A gyanúsítottak csütörtökön éjszaka bántalmazták a házaspárt, az élettárs a sértetteknek koponyasérülést okozott, amely halálukhoz vezetett. A sértettek lánya ezután az ingatlanban lévő gázpalackot felgyújtotta.

A 10 évtől 20 évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő, több ember sérelmére, különös kegyetlenséggel, bűncselekmény elhárításra idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes ember ellen elkövetett emberölés bűntette miatt folyamatban lévő nyomozásban a főügyészség a gyanúsítottak előzetes letartóztatására tett indítványt.

Az ügyészség a büntetett előéletű gyanúsítottak előzetes letartóztatását szökés, elrejtőzés, bűnismétlés és annak a veszélye miatt indítványozta, hogy a gyanúsítottak összebeszéléssel a bizonyítási eljárást megnehezíthetnék.

Az indítványokról a Szegedi Járásbíróság a mai napon dönt.

(police.hu)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KisGenyo2
Amikor szülőgyilkosságról olvasok, azért eszembe jut, hogy az a szülő aki ilyen gyereket nevelt fel, az bizony "megérdemli" a sorsát...
Nem kellett volna az a gyerek...
lusta
A hölgy számára enyhítő körülmény, hogy árva.
Nem hiszem, hogy ők tették. nálunk ilyen kegyetlenséget csak migráncsok tesznek.
cikicakk55
Az a lényeg,hogy a dohány mutyival megvédték a gyerekeket a dohányzás okozta súlyos betegségektől és azok következményeitől. Ugye,arra hivatkozva csinálták az egész dohány bizniszt,hogy védjék a fiatalságot.Az nem baj,hogy apuka anyuka sz..á verik a nagyszülőket,hogy a részegek mivel meg van tiltva a dohányzás a kocsmákban,az utcán dülöngélve,hevesen káromkodva bagóznak. Úgy látszik csak a cigi káros az egészségre. Ez a díszpinty páros,ha nem dohányzott,akkor lehet,10 évvel megússzák.
Commenter
@cikicakk55: 10 évvel megússzák talán. "Szerencséjük" hogy nincs halálbüntetés már és hogy az ügyészt nem Lázár Jánosnak hívják. Ő ugyanis épp tegnap mondta hogy a halálbüntetés kiszabását kérné ezekre. Mondta ezt úgy, hogy tudta, amíg EU-tagok vagyunk nem hozható vissza a halálbüntetés...ezzel sajnos pont OV egyik kedvenc témáját dobta be akár figyelemelterelésként Lázár tegnap Hódmezővásárhelyen...
cikicakk55
Csak szêrt írtam ezt,mert pont Lázár harsogott leghangosabban a dohányzàs káros hatásaira.Főleg azért is kellet a trafiktörvény( muty) mert milyen káros a fejlődő gyerekre a dohányzó felnőttek. Ez az anyagyilkos páros,keményen alkeszok voltak. Még is a cigi a bűnös. Az alkoholt még hírdetni is lehet.Sokkal több ember hal meg az alkohol miatt. Ön és közveszélyes,de valamiért a Fidesznek nem éri meg az alkohol mutyi bevezetése. Ezt a párost remélem az elvonási tünetek a pokol minden bugyrát bejáratják velük.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.