Öten indulnak az MSZP elnöki posztjára, Hiller István viszont nem indul újra a választmányi elnöki székért.

Tragikus vereség, de nem halálos csapás az MSZP-nek, a baloldalnak az áprilisi országgyűlési választás eredménye – mondta az MSZP választmányának elnöke a testület szombati ülése után az MTI-nek. Hiller István közölte azt is, jelenleg öten aspirálnak a szocialista elnökjelöltségére, ő viszont nem indul újra a választmányi elnöki posztért.

Hiller István elmondta, a választmány az április országgyűlési választás értékelését folytatva állapította meg, hogy "tragikus vereség" volt az április választás, de ellentétben Lengyelországgal "nem halálos csapás a baloldalra".

Hiller: tragikus vereség, de nem halálos csapás az MSZP-nek a választás eredménye

Fotó: wikipedia CC BY-SA 3.0/Végh Tibor

Az MSZP megőrizte parlamenti helyét és fenntartja a frakciószövetséget a Párbeszéddel – mondta, jelezve: folytatják a munkát, 650 ezer magyar ember érdekét képviselik és tovább kívánják bővíteni a szavazóik számát.

Meg kell erősíteni a vidéki szervezeteket

Az MSZP választmányának elnöke közölte, a továbblépés lehetőségét a vitában a többség főleg a vidéki, elsősorban a kis- és közepes városi szervezetek újraépítésében látta.

A többség szerint először meg kell erősíteni az MSZP-t, ha ez sikeres lesz, akkor érdemes a szövetségkötéssel foglalkozni – összegezte Hiller István, aki elmondta azt is, az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség fenntartását a döntő többség támogatta.

Öten aspirálnak az elnöki posztra, vidéki városokban is lesz programismertetőjük

Beszámolt arról is, hogy azok, akik az MSZP elnökjelöltségére pályáznak, június elején vidéken négy helyszínen – Győrben, Pécsett, Kecskeméten, Nyíregyházán – , majd Budapesten ismertetik a programjukat.

Hiller István elmondta, jelenleg Bródy Gábor, az MSZP választmányának tagja, Kunhalmi Ágnes volt budapesti pártelnök, Mesterházy Attila volt pártelnök, Szanyi Tibor európai parlamenti képviselő és Tóth Bertalan frakcióvezető tervezi, hogy indul a június 17-i tisztújító kongresszuson az elnökségért.

Hiller nem indul újra

A politikus elmondta, a választmány ülésén bejelentette, nem indul újra a testület elnöki posztjáért. Közölte, ez semmiféle elhatárolódást vagy eltávolodást nem jelent.

Hiller István döntését azzal indokolta, két éve programalapú munka tervével pályázott a választmányi elnöki posztra, két színvonalas, karakteres baloldali programot alkottak, de a választási kampányban ezekről alig volt szó. Tudomásul kellett vennie, hogy ezeknek a programoknak "a valós hozzáadott értéke" a választási kampányban csekély volt – tette hozzá.

A helyi szervezetekre bízzák, kit támogatnak az önkormányzati választáson

Kitért arra is, Tóth Bertalan javaslatára úgy döntöttek, hogy a helyi szervezetekre bízzák a legmegfelelőbb jelölt kiválasztását, a legjobb együttműködés kialakítását a következő időközi polgármester- vagy önkormányzati képviselő-választásokon.

Molnár Gyula vállalta a politikai felelősséget tettéért, és lemondott

Arra a kérdésre, volt-e szó a választmány ülésén arról, hogy Molnár Gyula lemondott pártelnök az elnökség tudtán kívül egy pénzügyi támogatást is tartalmazó megállapodást írt alá, Hiller István közölte, olyan vélemények hangzottak el, hogy ez politikai felelősség kérdésébe tartozó ügy volt és azzal, hogy Molnár Gyula lemondott az elnöki posztról, vállalta a politikai felelősséget.

(MTI)

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Szerintem a fideSS-nek, a dk-nak és az mszp-nek semmi keresnivalója a parlamentben. Mindhárom bagázs tagjai már megdönthetetlen munkaviszonyként kezelik a képviselőséget, hiszen ha hibáznak sem történik semmi, nem szűnik meg ez a kényelmes munkaviszony, nincs fegyelmi, legfeljebb egy rövid időre elmarad a prémium. Semmi ösztönző nincs a politikában, hogy a pártok, illetve a képviselőik normális viszonyokat teremtsenek ebben az országban. Folyton csak a majmok uralkodnak váltott szinekben.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ittott
az mszp vezetői mindahányan menjenek a picsába. adják át a helyüket a fiataloknak. ha kupiban nem megy az üzlet, a kurvákat cserélik.
Desischado
Szerintem meg lejárt lemez az MSZP. Két választást buktak el, és sajnos, csak megélhetési politikusok. Én nem számolok velük többé az biztos.
karma1
Bar baloldali erzelmu vagyok, de azt mondom, hogy az mszp-nek olyan gyorsan kene maga mogott becsukni az ajtot, amilyen gyorsan csak lehet.
Lehet, hogy Hillernek csak egy kis bukkano volt ez a szavazas, (mert fizetesert mondhat hulyesegeket az elkovetkezo 4 evben), de tobbmillio embertol eppen ok (is) vettek el a remenyt a pozitiv valtozasra, fejlodesre, kormanyvaltasra.
karma1
@Sámannus: Ha IGAZAN a hazaert dolgoznak, ahogy mondogatjak, miert nem latjak be, hogy ezt ennel jobban nem tudtak volna elkurni? Mert nagyon rovid uton kiderulne, hogy piti , szakmai tudas nelkuli emberekrol van szo, akik a hidegvizre valot sem tudnak megkeresni a civil eletben? Pont a Hiller az, akinek a tej megalszik a szajaban, egy belvarosi Mekibe se vennek fol, mert a salata megpimposodna mire kiadna az ablakon.
Katasztrofa volt a komplett ellenzek viselkedese, + amihez a kocsog Gulyas Balazs terelgette 2x a nepet szazezerszamra ugy, hogy meg az orrfujas is meg volt tiltva az embereknek, nehogy magukra haragitsa a tomeg orbant.
A magyar elgyavult - velem egyetemben, en is elore menekultem -, elfasult, meg lehet vezetni, meg lehet dumalni, mindent beszop, csak az a minimalis nyugdij-igeret meglegyen elete vegere, oszt jonapot.
terlasz
@justhpeter: Kifelejtetted a kollaboráns LMP-t, de a cukivá fejlődött nácik is megérdemelnék a kritikádat. Jó nagy söprű kellene, de ne gondold, hogy a jól begyakorolt magyar mentalitást is ki lehet söpörni a parlamentből.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.