Hort és Csány között történt a tragédia.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint 2018. május 26-án 14 óra 45 perc körül a Hort és Csány közötti vasúti átjáróban az ott közlekedő tehervonat elé vetette magát egy asszony négyéves unokájával, melynek következtében mindketten életüket vesztették.

Vonat elé ugrott egy nő az unokájával – emberölés miatt nyomoz a rendőrség

Fotó: police.hu

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a 49 éves horti nő ellen.

71 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@durbincs: Könyörgöm ragasztassa le már ezt az Istenverte kérdőjelet a klaviatúráján!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Söndörök akkor most jön a SEMMI LAPOZGATÁSA !!!
Nessy
Könyörgöm, ha mindketten meghaltak az miért gyanú? Szerintem az sajnos tény! Max. azt lehet kinyomozni, hogy miért történt!
Eriksson
@Nessy: Valószínűleg az okokat keresik, hogy miért történt.
mert elképzelhető, hogy vannak felelősök, ha nem is direktben.
Nessy
@Eriksson: Igen,én is erre céloztam, hogy az okot , illetve okokat kell megkeresni, ha kideríthető.
Nessy
@durbincs: Könyörgöm ragasztassa le már ezt az Istenverte kérdőjelet a klaviatúráján!
simmering73
@Nessy: Jobban járnánk ha kényszerzubbonyt húznának rá, hogy ne is érje el a klaviatúrát.
maci0427
Mi történhetett az életében , hogy ezt tette ?
papa.49
@Horizont: Igen nem értek egyet a cselekedetével, csak a cikk fogalmazása nem kevés kívánni valót hagyott maga után !!!
Lehetett volna érthetően fogalmazni is !!!
papa.49
@Horizont: Igen sokszor már a színvonal eléri a ripostét !!!
papa.49
@Horizont: Nem ismerjük az indítékát a cselekedetnek, nem ismerjük a körülményeit a hölgynek, se a gyermeknek, így azt se tudhatjuk miért tette azt amit tett !!!
De, hogy nem értek egyet vele az biztos !!!
papa.49
@Horizont: Igazad van joga nincs hozzá, de én fenntartom, hogy az indíték ismerete nélkül nem mondhatunk ítéletet a cselekedetére ...
szaboria1
Valami nagy tragédiának kellett lenni ha ezt a cselekedetet megtette.
lusta
˝A TEGNAPI TRAGÉDIA MARGOJÁRA----HORTON vonat alá ugrott egy nagymama az unokájával.---a mama erika 49, az unokája benett 4 éves volt. ÉS AMIROL NEM SZOLT A HÍR...a nalálba menekultek,a mama átolelte az unokát,ugy ugrottak a vonat elé.igen menekultek. menekultek a gyermek joléti, és a gyám hivatal dontése elol... miszerint a kisfiut elszakitják a családjátol.. ÉLHETTEK VOLNA MÉG... de hogyan? egymás nélkul? aki ismeri e két hivatal hozzá állását, tudja a kisfiu soha nem kerult volna haza... a mama már készult rá egy ismerosének jelezte mi várhato, hogy nem fogja tudni elviselni a procedurát,ami rájuk vár... talán nem volt joga donteni az unokája sorsárol, de azt tudta. nélkule nem tud élni. és tudták a dontés hozok is... sorsok, életek kény urai. kis hivatalnokok, akik a szegénység miatt tépik szét családok életét, tul játsszva a saját szerepuket..PROBÁLTAK SEGÍTENI, MEGTETTEK E MINDENT A NEVUKHOZ HUEN, HOGY A KISFIUT NE KELLJEN ELSZAKÍTANI A CSALÁDJÁTOL? veszélyben volt e az élete? vagy csak a toloszékbe kényszerult, ellenállást nem tanusíto anya gyengesége volt az indíttatás? egy apa nélkuli család, ami nem egyedi, hiszen az egyik munkatárs is ebben a helyzetben van. talán éppen ezért kellene jobban segíteniuk az ilyen családokon. de egyszerubb elvinni a gyerekeket akik fényes megélhetést biztosítanak a leendo nevelo szuloknek...nem is kerulnek haza a legtobb esetben, de jo esetben is ot hat év a minimum. talán tudta ezt a mama is...ÉS DONTOTT...a saját sorsárolés az unokáérolis. mert a nevelo szulo az egy rémálom... szeretet nincs, fizikai ellátás van. és a haszon lesése.. aki ott nott fel, tudja, jot még nem hallottam, pedig tobb százzal beszéltem már, és személyesen is ismerek sokat... mid mind leki sérultek...és felnove, otthontalanok. a családtol már el idegenedtek, senki nem várja oket haza...ÉS A MAMA csk ment... karján az unokával... a vasut állomás tobb kilométer a falutol. mi járhatott az eszében? amig a halál felé gyalogolt? sírt e végig az uton? az...
lusta
... egyre hangosabban duborgo vonat zajátban vajon kihez fohászkodott utoljára? és a vonat vezeto... vajon mit érzett? amikor kétségbe esetten huta meg a féket? ÉS A MAMA UGROTT-----kétségbe esve szorítva magához az unokáját, a halálba menekult...a kiméletlen dontéshozok elol...azt mondják a kisfiu tisztán járt az oviba, enniuk is mindig volt, a mama elo teremtette. furdoszobájuk az nem volt, de szerették a gyereket.nem verték, éltek ahogy más szegény családok... sok van beloluk, es a hivatal éber. a munkatársak elfelejtettek már régen mosolyogni.fellengzosek, folényuk és hatalmuk tudatában... kozszolgák,pénzért... azt is elintézték hogy ne láthassam soha a fogadott unokáimat.. mert a kát munkatárs megigérte nekem szoban az irodájukban... vészjosloan mondték...MÉG TALÁLKOZUNK BARTA UR...be is tartották, valotlanségokkal indokolva a dontésuket a másodfoku hatoság felé... de részemrol még nincs vége a harc életem végéig tart, én nem ugrom vonat alá miattuk...ELMENT KÉT EMBER..lezárhatnak egy aktát... ok nyugodtan fognak aludni, indokolnak, hogy ok jol végezték, meg ilyenek a leendo nevelo szulok elestek majd husz évi jovedelemtol, de tudják hogy lesz utánpotlás... boven..buszt vesznek, ujat... mert sok gyereket kell szállitani...a falu elmegy a temetésre, elsiratja oket, de akiknek ott kellene lenni nem lesznek ottt. akkor sem voltak, amikor segithettek volna. csak a hutot nézték, mint mindenutt... LELKUK LEGYEN RAJTA...ha megkérhetlek benneteket osszátok meg, bármelyik családdal elofordulhat...rengeteg az elhurcolt gyerek, az egekig hallatszik a sírásuk.halljátok meg ti is. (az oreg varázslo )˝ Barta János
bencemacska
@papa.49: ma,09:34
Nem tudunk róluk semmit. De szerintem emberfeletti erő kellett egy ilyen tett végrehajtásához!
Vagy valamitől megőrült!-:((((
magyarbakancs
Ehez a hírre semmit nem lehet írni.
Bármit is hozzá füzünk, az emberi nem odafigyelés iskola példája.
Társadalom szégyene ami ebben a tragédiában meg mutatkozik.
bencemacska
@lusta: ma, 10:19
Köszönjük a felvilágosítást.
Nem tudom leírni, mit érzek.
Nem gondoltam, hogy már ennyire kiöltek az emberekből minden emberséget!
Egy Soros-plakát árából évekig élhettek volna!
lusta
@bencemacska: A futószalagos kilakoltatottak is egy-két Soros-plakátból elkerülhették volna a sorsukat.. A migráncsozás helyett a zemberekkel kellene törődni.
bencemacska
@lusta: ma, 10:40
Ezért szüljenek több gyereket a magyar nők?-:(((
Eriksson
@bencemacska: "Egy Soros-plakát árából évekig élhettek volna!"
Az már biztos. De gondolj bele. Hány Soros-plakát ára kellene ahhoz, hogy minden szerencsétlen sorsú ember ki legyen segítve?
görbetükör
@Eriksson: Lehetőség kellene, nem alamizsna! Lehetőség, amiért külföldre menekülnek innen fájdalmasan sokan!
Eriksson
@görbetükör: Az ilyen sorsú családok biztos, hogy nem menekülnek külföldre. Azt is csak azok tehetik meg, akiknek van mit a tejbe aprítaniuk. Van megtakarított pénzük az utazáshoz, megfelelő kapcsolatok a külföldi lét megtervezéséhez, ismerősök, rokonok, akik várják őket. És segítik őket, amíg saját lábukra nem állnak.
papa.49
@lusta: Köszönöm hogy felvilágosítottál bennünket a háttérről ami kiváltotta ezt a hölgyből !!!
Ez borzalmas, és még borzalmasabb annak ténynek a fényében, hogy ez a gyermek NEM VOLT ELHANYAGOLVA, csupán a ,,hivatalnokok,, packázásának esett áldozatul, bezzeg a rejtett erőforrásoktól,, nem veszik el a gyermeket, a lányon aki védőnő egyszer majdnem bajba is keveredett egy ilyen eset miatt, mikor kiderült a díszes család aljassága csak az szólt a lányom mellett, ő leírta és eljuttatta a GYV.hez, és a polgihoz a véleményét, mert a ,,rejtett erőforrások,, rá akarták kenni a baba halálát !!! Komoly hajcihő volt belőle, és tudod a GYV. mit mondott mikor jelezte a lányom hogy nem megfelelő az gyermek ellátása, gondozása ,,adjunk nekik még egy esélyt,, adtak csak abba bele is halt a baba !!!
Vagy esetleg valaki szemet vetett erre a gyermekre ???
Clavigo
@Eriksson: Nagyon nagy tévedésben vagy...a külföldre menekülőkkel kapcsolatban.
bencemacska
@Eriksson: ma, 10:52
Gondolj bele, hány Soros plakátot tettek ki. És azt mind azért, hogy a hold-udvar gazdagodjon és a választók hülyüljenek.
Nem a születésszám növeléséről kellene papolni, hanem a már megszületetteket életben tartani és értelmes, egészséges emberré felnevelni!
Eriksson
@bencemacska: Nem akarnék cinikus lenni, de minden egyes megszületett babáért nem vállalhat felelősséget az állam.
"Nem a születésszám növeléséről kellene papolni, hanem a már megszületetteket életben tartani és értelmes, egészséges emberré felnevelni! "
Lehet, hogy ebben az esetben éppen segíteni akartak a gyermekvédők, aztán ez lett a vége. S az is lehet, hogy a pénz nem segített volna, mert az másra kellet.
Nem tudhatjuk.
bencemacska
@Eriksson: ma, 11:52
Ebben tökéletesen igazad van. Ezért kellene az itthon maradottakat is differenciáltan segíteni! A jelenlegi szakmunkás képzés alapján csak betanított munkások lesznek, akik vagy el tudnak helyezkedni a multiknál, vagy nem.
De akkor kikből lesznek "kisiparosok", akik megjavítanak valamit a lakásodban, házadban,
ha elromlik???
bencemacska
@Eriksson: ma, 12:18
Nem pénzzel kell/lehet mindent megoldani! Sokszor többet jelent egy kis jó szándékú segítség!
Ilyenkor számít, hogy egymás iránti szeretetre vagy gyűlöltre ösztönözzük-e az embereket!
Olvastál már valahol arról, hogy hány humanitárius alapítványt működtet, vagy támogat a mészaros???
Eriksson
@bencemacska: Ne keverjük a dolgokat. Minden gyerek mögött nem állhat egy tisztviselő, életútját követendő.
A betanított munka sokkal több, mint a semmihez nem értés. S mivel nem sokéves képzés az alapja, akár több szakmába is betanítható ugyanannyi idő alatt.
A kisiparosok meg azok lesznek, akiknek volt kedvük, szorgalmuk, tehetségük kitanulni egy-egy mesterséget.
bencemacska
Segíteni is tudni kell! Nem lehet mindent csak pénzzel elintézni.
Ha én nem tudok segíteni, akkor támogassam azt, aki ezt meg tudja OKOSAN tenni.
Nem kellene irtani a civil szervezeteket!!!
papa.49
@Horizont Végül is pont az a kettő amit megneveztél, igaz csak közvetve !!!
Ez a mai társadalom legnagyobb rákfenéje !!!
A hatalom mindent megtehet, a kisember meg max. fellázadhat ellene, és ilyenkor fordulhat elő ilyen eset !!!
görbetükör
@Eriksson: Csakhogy azok, kik kimenekülnek, ha lenne itthon lehetőség, tudnák adójukkal fedezni azokat a családokat/embereket, akik betegek, öregek, kiszolgáltatottak.
De menekülnek innen a dolgozni tudók és akarók, ami pénz meg befolyik az országnak (rahedli milliárdok) az megy a slepp zsebébe.
Ezért nincs lehetőség - és a kör bezárult, de hangos csattanással ám! :(
papa.49
@Horizont: Igen ,,csonka család,, de a gyermek rendezett körülmények között járt oviba, akkor miért akarták elvenni őt az anyjától, a nagyanyjától ???
Ez az igazi kérdés, mi volt az indok, már az előbb írtam, csak nem szemet vetett rá valaki ???
Na annak a szerencsétlennek most dölt romba az élete teljesen, nem lennék meglepve ha követné a halálba az anyját, meg a gyermekét !!!
És akkor ki lesz a hibás ???
papa.49
@Horizont: Itt nem értünk egyet olvasd el feljebb amit a lányom esetéről írtam, igen vissza lehet élni a hatalommal, és vissza is élnek vele talán túlságosan sokan is, mert felültetik egy polcra, és azt hiszi ő már bármit megtehet, bárkinek az életébe beavatkozhat akkor is ha nem kellene !!!
Eriksson
@görbetükör: Mondom, csak azok tudnak kivándorolni, akiknek megfelelő anyagi hátterük és megfelelő kapcsolataik vannak. S ha ez meg van, akkor már nem is menekültek.
görbetükör
@Eriksson: - mondd csak a hazugságaidat. Nem egy ismerősöm ment ki minden támogató háttér nélkül. És ma ők a támogató hátterek.
De mondogasd csak, amit elvárnak tőled, biztos van, aki elhiszi. Főleg, akiktől szintén elvárják, hogy higgye el. :D
papa.49
@Horizont: Így már érthető, ezzel egyet is értek ..
papa.49
@Horizont: Igen no mindegy a lényeg megértjük egymást ...
papa.49
Új fejlemény igaz a nekem egyáltalán nem hiteles atv. hu hozta az anya nyilatkozatát miszerint fogalma sincs miért tette ez az ő anyja az unokájával...
Na most paff vagyok pedig ez ritkán fordul elő !!!
Eriksson
@görbetükör: 13:09
Ilyen hozzáállással én is nyugodtan lehazugozhatnálak és mondhatnám, hogy egy fizetett provokátor vagy. Itt nincs háborús helyzet, sem üldöztetés, hogy menekülnie kellene az embereknek. Akinek se pénze, se munkája az nem tud elmenni, akinek meg van... annak nem volna muszáj. S ha nem zavar, Mo-n munkaerőhiány van.
Szóval aki kettőnk közül hazudik, az nem én vagyok.
Eriksson
@Horizont: Biztos, hogy volt valami, mert nem hiszem, hogy van olyan felelőtlen ember a világon aki felül egy vonatra, oszt valahol leszáll.
görbetükör
@Eriksson: A tisztességes munka nincs megfizetve. Aki beteg, öreg, kiszolgáltatott, az bizony íz út szélén van hagyva.
Ezért menekülnek az emberek. És aki ezt letagadja,aki mást mond, az bizony hazug.
Eriksson
@Horizont: Áááá! Az valami kalandvágy lehet csak. Komoly ember megszervezi a jövőjét.
Meg jut eszembe, hogy lányok csinálják ezt amíg fiatalok, aztán küldik haza a pénzt a családnak.
Eriksson
@Horizont: Hát persze, hogy. Mindennek meg van a maga ideje. :)))
görbetükör
@Horizont: @Eriksson: - egész kedélyesek vagytok ennél a cikknél. :(
Eriksson
@görbetükör: Szerinted ez szentségtörés?
Cicamama55
@görbetükör: Bizony nagyon sok vállalkozó kijátssza a törvényt. Rengeteg ember dolgozik bejelentés nélkül és 4 órás bejelentettként úgy, hogy egész nap dolgoznak...Az ellenőrzések csak a nem barát vállalkozókra vannak kihegyezve! Azokra váratlanul, úton-útfélen lecsapnak...A barátoknál pedig?! Előző napon telefonon megy az infó, hogy másnap ellenőrzés lesz. Egyből minden szabályosan történik, eltűnik a valós jelenléti ív, s a kamu lesz az asztalra biggyesztve, s csak a hivatalosan alkalmazott melósok mehetnek be aznapra dolgozni...Mert ez a való világ!
papa.49
@Cicamama55: Látom nyitott szemmel jársz te is a világban, mert sajnos pont így van ...
cikicakk55
@papa.49: Ma 9:39
Azt hiszem én értem Papa 49 mit szeretne kegyelet sértés nélkül leírni. A Nagymama egyedüli gyámja lehetett a kicsinek. Anyagilag még a legminimálisiabbat sem tudta volna megadni Azt meg még jó indualattal se lehet életnek nevezni ami esetleg várt ràjuk
Éhség,fagyoskodás, betegségek sorozata várt volna e kicsi lányra. A Mama már biztos tudta milyen jövő áll előttük. Az csak kamu,hogy a gyerekek nem szenvedhetnek. Részemről sajnálom a Mamát. Nem hiszem,hogy személyes bosszú állna a háttérben. Ettől függeglen sajnálom a kicsit,de még nem derül ki az igazi ok, addig a Nagymamát nem kéne elítélni. Ki tudja mit élt át eddig. Azt meg csak ő tudja mi várt volna ràjuk.
cikicakk55
@Eriksson: elolvastam. így is borzasztó. a nagymamában kettős félelem is uralkodhatott. félt a gyámhivataltól és félt attól is,hogy a lánya elviszi az unokáját az élettársától. természetesen ez nem mentség arra ami tett a nagymama,de azt mondják a gyűlöletet és a túlzott imádatot csak egy hajszál választja el. arról meg hallottunk már,hogy vak gyűlölet.elnézést a nagybetűk hiányáért,de tegnap írtam,hogy el van törve a bal kezem ráadásul én balkezes vagyok
Eriksson
@cikicakk55: Szegénykém, gyógyítsd meg magad minél előbb. Ne erőltesd túl a kezecskédet.
Az a gonosz gondolat jutott eszembe amikor azt mondja a lány, hogy másnap költözött volna a mama a barátjához, hogy esetleg ott történhetett valami változás.
bencemacska
@Horizont: tegnap, 19:43
168ora.hu/itthon/egymaga-gondoskodott-csaladjarol-az-a-nagymama-aki-unokajaval-a-vonat-ele-ugrott-150530
Miután búcsúlevélről nem tudunk, csak az ismerősök visszaemlékezéseire hagyatkozhatunk.
bencemacska
@papa.49: tegnap, 13:31
A lusta által idézett posztból kitűnik, hogy az anya nem foglalkozik semmivel, nem is gondolkodik a "hogyanon".
Én ezt úgy értettem, hogy a nagymama vitte a vállán a családot. És valami miatt úgy érezte nem bírja tovább.
Szivességi "lakáshasználók" lévén, az általuk lakott ház eladása miatti kilakoltatás is megoldhatatlan lehetett számára!
bencemacska
@cikicakk55: tegnap, 22:16
Nagyon jól látod a dolgokat. Szerintem is az a helyzet, hogy a kisgyerek anyja fel sem fogta mi történik körülötte, minden a nagymamára nehezedett!
Olvasd el ezt is hozzá:
168ora.hu/itthon/egymaga-gondoskodott-csaladjarol-az-a-nagymama-aki-unokajaval-a-vonat-ele-ugrott-150530
bencemacska
@Eriksson: ma, 10:06
Valami nem 100-as a lány körül. Egy nyitott gerinccel született ember hogyan fogja ellátni magát és a gyerekét egyedül? Ezek után neki is intézetbe kell menni, mert nem tud egyedül élni!
Őt eddig nem adta be intézetbe az anyja, pedig nem lehetett könnyű őt felnevelni!
Ha a mama a "barátjához" akart költözni, akkor miért lett előbb öngyilkos?
A leginkább furcsa az egészben az apák hiánya! De ez az ő magánügyük. Semmi közünk hozzá.
Csak felelősség is van (lenne), ebben az ügyben is!
Commenter
@bencemacska:igazad van mert van(nak) olyan eü állapot(ok) amelyeknek tudatában óriási felelőtlenség gyereket vállalni.
görbetükör
@bencemacska: - nem ez nem az ő magánügyük, mert segítségre szorulnak. És azt a pénzt, amit a nevelő szülők kapnak a gyerekért, kaphatná az édesanya. És kaphatna segítséget, szociális gondozót. No, meg az apa gyerektartása is azért bizony kell hogy legyen!
A család van olyan fontos, hogy ilyen esetekben segítsen a környezet.
bencemacska
@görbetükör: ma, 19:43
Azt hiszem elég világos voltam:
"A leginkább furcsa az egészben az apák hiánya! De ez az ő magánügyük. Semmi közünk hozzá."
Ez nem vonatkozik arra, hogy milyen felelőssége van a társadalomnak ill a hatalomnak.
Nem muszáj mindent félremagyarázni! De jogod van hozzá!
görbetükör
@bencemacska: Nem magánügyük, mert felelőssége van. Magánügy ott van, ha felelősséggel tudja tenni a dolgát. Az apának még inkább, mint a társadalomnak.
papa.49
Nem véletlenül a nagymama volt a gyám !!!
Eriksson
@bencemacska: "A leginkább furcsa az egészben az apák hiánya! De ez az ő magánügyük. Semmi közünk hozzá."
Persze, hogy a magánügyük. De akkor az is magánügy, hogy hogyan élnek, hogyan és miből nevelik a gyereket. Ahhoz sincs semmi közünk.
bencemacska
@Eriksson: ma, 10:20
Azért van közünk hozzá, mert a gyerek nem tehet semmiről, nem ő akart megszületni! A szenvedő alany viszont ő! Ő érdemli meg a segítséget!
Eriksson
@bencemacska: Nem a mi gyerekünk, a felelősség a szülőé.
lusta
@Eriksson: Egy felelősséggel gondolkodó társadalomban a közösségnek IS van felelőssége.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.