Nem gyűlt össze a népszavazás kiírásához szükséges százezer aláírás sem a külföldről támogatott egyetemek átláthatósága, sem a vagyonnyilatkozatok helytállósága ügyében kezdeményezett népszavazáshoz – állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtökön.

Kevés volt az aláíró, így nem lesz népszavazás a vagyonnyilatkozatok helytállósága és a külföldről támogatott egyetemek átláthatósága ügyében
Fotó: Rosta Tibor/MTI

Schádi Tamás István magánszemély kezdeményezése úgy szólt:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés írja elő a törvény alapján vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett személyek vagyonnyilatkozataiban foglaltak helytállóságának rendszeres, kötelező, a hatósági nyilvántartásokban foglalt adatokkal való összevetéssel történő vizsgálatát?"

Az aláírásokat március 10-éig lehetett volna gyűjteni, az országgyűlési választás miatt azonban a gyűjtést fel kellett függeszteni, az íveket a szervező február 6-án adta le a Nemzeti Választási Irodának. A szervező jelezte az NVI-nek, hogy a moratórium letelte után nem folytatja az aláírások gyűjtését, így az NVI ellenőrizte a benyújtott íveket, amelyeken mindössze 18 aláírás szerepelt. Az NVB ezek alapján csütörtökön megállapította, hogy a népszavazás ügyében az összegyűjtött érvényes aláírások száma százezer alatt maradt.

Az aláírásgyűjtési moratórium érintette a külföldről támogatott egyetemek átláthatóságáról kezdeményezett népszavazást is. Kádár Barnabás – aki akkor a Momentum elnökségi tagja volt – magánszemélyként nyújtotta be a kérdést hitelesítésre, az aláírásgyűjtésre március 20-ig lett volna lehetőség.

A kérdés úgy szólt:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló 2017. évi LXXVI. törvényt?".

A szervező február 28-án adta le az NVI-nél az összegyűjtött íveket, majd jelezte, a moratórium letelte után nem folytatja a gyűjtést. Az NVI megállapította, hogy a kitöltött valamivel több mint kétezer íven legfeljebb 30.378 aláírás gyűlhetett össze, a kérdéshez gyűjtött aláírások száma százezer alatt maradt.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Clavigo: Sikari Tibi magyar gyerök ! :) ...a leges leg keményebb falytábu. ;)
csak úgy....
@durbincs: ha egyszer arra szánod magad,hogy rendet raksz a fura ötleteid,gondolataid körül ? ...van kölcsönbe egy gereblyém...
csak úgy....
@durbincs: fejtse ki neked a Rogán Cili ...
csak úgy....
@durbincs: lényeg,hogy téged a sikari tibcsi szeret...
csak úgy....
@durbincs: csak nem te csinálsz itt az IQ nak reklámot? fogadok,te vagy a fidesz csodafegyvere...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.