Nem szólt a ferencvárosi önkormányzat, hogy filmforgatás lesz az egyik utcában, a lakók autóit értesítés nélkül szállították el. Még az egyik helyi alpolgármester sem tudott a forgatásról és lezárásról.

Figyelmeztetés nélkül szállították el Budapesten a belső-ferencvárosi Lónyay utcából az ottlakók autóit május 30-án egy filmforgatás miatt, a lakóknak délelőtt szóltak kordonozás közben, hogy vigyék el az autóikat. "Aki nem állt el vagy akivel nem találkoztak, annak az autóit elszállították. A lakók egy részénél ezzel betelt a pohár, volt aki az emeletről tartós tejjel bombázta a kiérkező darus kocsit" – írja a 444.

Kiakadtak a Lónyay utca lakói, mert előzetes bejelentés nélkül vitték el az autóikat egy forgatás miatt

A Lónyay utca részlete 2014-ben

Fotó: Google Street View

A lap szerint a forgatásról se a gyártócég, se az önkormányzat nem értesítette előre a lakosokat és a házak közös képviselőit sőt, Zombory Miklós, az egyik kerületi alpolgármester sem tudott semmiről, ő is zavartan próbálta elérni a hivatalt. Az egyik közös képviselővel végül azt közölték a hivatalból, hogy a forgatásr maga a polgármester adott engedélyt.

A 444 szerint Belső-Ferencváros utcáin pár éve egyre több a filmforgatás, ami miatt van, hogy hetekre is lezárják az egyes utcákat.

Pont emiatt tavaly a kerületi fideszes polgármester Bácskai János javaslatára hozott a kerületi önkormányzat egy rendeletet, hogy "az érintett lakosokat megfelelő módon tájékoztatni kell minden forgatással kapcsolatos körülményről. Kötelesek alternatív parkolási lehetőséget biztosítani és a zajkeltésre alkalmas eszközök használatát be kell tiltani. Ezen felül az érintett társasházak részesedést kapnak a területfoglalás díjából."

A 444-nek nyilatkozó közös képviselők szerint mindez szép, csak semmi sem valósult meg belőle, a társasházak például azóta sem látták a nekik elvileg kijáró összegeket – de a leveleikre sem válaszolnak a hivatalból.

Egyikük így summázta a helyzetet a lapnak:

Az önkormányzatot már csak az itt élők zavarják a munkában.

A 444 cikkében az is olvasható, hogy miután már kiürítették a forgatáshoz szükséges területet, ezek után rakott ki a forgalmazócég egy cetlit, hogy az érintett lakosoknak a Bálnánál adnak ideiglenes parkolási lehetőséget. 

A lap kereste az önkormányzatot és a polgármestert, de eddig nem jött válasz.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Jövőre önkoris választás LEHET VÁLASZTANI ÚJAKAT !!!
namihami
Szó sem volt itt rosszindulatú autóelszállításról. Egyszerűen csak annyi történt, hogy az Önkormányzat elvitette a régi Zsigulikat, Wartburgokat és társaikat, hogy új BMW-kkel, Lexusokkal, Mercedesekkel és hasonlókkal kedveskedjen a környék lakóinak.
Nem filmforgatás volt, csak ""Cseréld a régi vackodat egy újra!"" tipusú adakozás.
A szerencsésebbek akár villanyautóhoz is juthattak az akció keretében.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.