Az Egyesült Államok újra úgy tekint Közép-Európára, mint természetes, stratégiai szövetségesére – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken reggel az M1 aktuális csatornán.

Szijjártó Péter amerikai kollégájával, Mike Pompeóval szerdán Washingtonban folytatott megbeszélése nyomán rámutatott: Obama elnöksége idején Közép-Európa lekerült az amerikai külpolitika "pozitív napirendjéről", de ez megváltozott.

Szijjártó szerint Közép-Európa újra az Egyesült Államok természetes szövetségese

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Az illegális migráció, a terrorizmus elleni fellépés, a biztonságpolitika, az ENSZ reformja, Izrael kiegyensúlyozott megítélése mind olyan terület, ahol a józan ész alapján egyértelmű az érdekek egybeesése – fűzte hozzá.

A külügyminiszter elmondta, hogy az Egyesült Államok sokat segített az Ukrajnával kapcsolatos, kisebbségi jogok megsértéséből adódó konfliktusos helyzetek enyhítésében.

Hozzátette: a Pompeóval folytatott megbeszélés előtt New Yorkban találkozott ukrán kollégájával és megállapodtak arról, hogy kormányközi munkacsoport jön létre, amely a Velencei Bizottság ajánlásának végrehajtását kíséri figyelemmel. Van remény a megoldásra, az ukrán oktatási miniszter konzultációt kezdett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel, és rövidesen Beregszászon a magyar, illetve ukrán külügy- és oktatási miniszterek ülnek le az ottani magyarság vezetőivel a problémák megoldása érdekében – tette hozzá.

Szijjártó Péter felháborítónak nevezte, hogy egy ENSZ bürokrata – a menekültügyi főbiztos – a tények figyelmen kívül hagyásával, az igazság ismerete nélkül tesz "mindenfajta karcos nyilatkozatokat" tagállamokról. Így például, mikor a Stop Soros törvénycsomagnak a visszavonására szólít fel, mely a főbiztos szerint jelentősen korlátozna civil szervezeteket és magánszemélyeket a menekültek és a menedékkérők támogatásában.

"Ha valamit nem értenek, kérdezzék meg!" De a migrációt alapvető jognak tekinteni a magyar és az európai emberek biztonsági érdekével ellentétes, mint ahogy az a sugalmazás is, hogy a határsértést el kell ismerni emberi jognak. Mindegy egyes ilyen nyilatkozat csak súlyosbítja a helyzetet, az európai emberek biztonságával játszik – szögezte le a külügyminiszter.

Alapvető emberi jog, hogy mindenki a saját hazájában békében, nyugalomban, biztonságban élhessen. Ez a jog a magyar embereket is megilleti, és nem lehet e fölé helyezni a migráció nem létező emberi jogát – jelentette ki Szijjártó Péter.

(MTI)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
Miután 8-10 évnyi "kemény munka" után sikerült a küszöb alatt 30 percre bejutnom Tramp legújabban kinevezett külügyminiszteréhez, "Közép-Európa újra az Egyesült államok természetes szövetségese lett."
ELINTÉZTEM!!!
Még egy téglát neki, hadd verje!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
Putyin elvtárs elégedett lehet a NATO-kompatibilis magyar Csicskájával..
simmering73
Azért ezt a népet is minősíti, hogy ilyen bitangok vannak vezető pozicióban.
Jozefina
Hogy mit gondolt, vagy mondott Mike Pompeó azt tőle kellene megtudni. Ez ugyanúgy hablatyol össze-vissza, mint a főnöke!!!
fekete
Milyen bolygon e'lsz te beteg?Ti eddig is nyaltatok! DE ne beszelj masok helyett te suttyo"!
mackoka46
Remélem amikor megérkezik a kitiltás, akkor is így gondolod.
Grafix69
A kakadu eddig az oroszok seggét nyalta , utána a kínaiakét na aztán most már az amerikai segget kell nyalni mert az unió rájött ,hogy kakadu és társai csak a pénzre mennek nem az elvekre . A lóvé meg efogyott :)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.