Most már biztos: Kásler Miklós az új Kósa Lajos

Nagyapáink által átélt régi vágású kereszténydemokrácia, az valójában egy nagyon szegény világ volt, amely milliőt elviselni bizony csak erős Istenhittel lehetett. „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa” – prédikálta a pap a szentmisén az uradalmi cseléd és szolga híveinek, és ők hitték, hogy a haláluk után végre ők is elégtételt nyernek a megaláztatásukért Istentől a Mennyországban. Olyan világ volt az akkortájt, amelyben voltak előjogokat élvező bárók és grófok, és az ő teljesen jogfosztott cselédeik. Egy szoba-konyhás, zsúptetős, földpadlós vályoglakásokban lakott olykor három generáció is. Bizony nem túlzok, ha azt állítom, hogy a gróf úr állatainak istállója egy wellness-lakosztály volt az ő lakásukhoz képest. Az uradalmi szolga és cseléd, amíg bírt, dolgozott, ám ha már elhagyta az ereje, mert lebetegedett, vagy megöregedett, a jussáért cserébe többnyire a legkisebb fiúgyerek kötelessége volt a szüleiről gondoskodni, s őket életük végéig eltartani. Az uraság egész nap dorbézolt és mulatott, míg a cselédeik a birtokain reggeltől napestig keményen dolgoztak . Olykor csak egy karéj kenyérért és egy köcsög aludttejért siratta a cseléd a másét. Abból a világból való az a mondás, hogy cseléd volt az apád, fiam, hát cseléd leszel te is! A vallásosabb lelkületű cselédlányok persze beállhattak Jézus jegyesének egy szerzetesrendbe apácának, de aki közülük férjhez ment, azt az uraság többnyire mindig „kistafírungozta”. Ez azt jelentette, hogy régen a házasulandó leánynak, amire egy háztartásában szüksége volt – ágyneműt, törülközőt, ruhát, fehérneműt, satöbbit – azt vinnie kellett a férje házába. A kornak tulajdonított „első éjszaka joga” igaz volt-e, vagy csak amolyan „urban legend” szóbeszédféle, de tény, hogy a cseléd nőszemélyek legfőbb kötelessége az volt, hogy sok cselédgyermeket szüljenek. Lehetőleg fiúkat, akik aztán felnőve majd keményen tudnak dolgozni az uraságnak. Szép új urambátyám-cselédvilág vár ránk!