Kozák Danuta a pénteki, 500 méteren aratott sikere után vasárnap a 200 méter egyest is megnyerte Szegeden a kajakosok és kenusok első válogatóján, melynek vasárnapi zárónapján 15 döntőt rendeztek, illetve rendeznek.

Az UTE ötszörös olimpiai bajnok kajakosa most versenyez először azt követően, hogy a tavalyi évet gyermeke születése miatt teljesen kihagyta.

Kozák Danuta 200 méteren kajak egyesben is nyert a szegedi válogatón

Kozák Danuta a 2016-os riói olimpián, miután megnyerte az 500 méteres kajak egyes versenyt

Fotó, címlapi kép: MTI/Kovács Tamás

A legrövidebb táv döntője hármas újpesti győzelmet hozott, miután a második helyen Lucz Dóra, a harmadikon pedig testvére, Anna végzett.

Ugyanezen a távon párosban a világbajnoki címvédő Hagymási Réka, Szabó Ágnes duó volt a leggyorsabb, míg 1000 méteren egyesben Medveczky Erika, párosban pedig Szabó Gabriella és Bodonyi Dóra nyert.

A női kenusoknál Balla Virág verhetetlen volt ezen a hétvégén, a két egyes győzelem után győri klubtársával, Devecseriné Takács Kincsővel mindkét páros számot is megnyerte.

Ami a férfiakat illeti, a kajakosoknál Kopasz Bálint duplázott, az 1000 métert követően 500-on is ő győzött, K-2 200 méteren pedig a tavaly vb-aranyérmes Balaska Márk, Birkás Balázs kettős diadalmaskodott. A kenus számokat Hajdu Jonatán és Fekete Ádám uralta, előbbi 200-on, utóbbi 500-on nyert egyesben, míg az 500 páros után közösen állhattak fel a dobogó tetejére.

A válogató a 16 órakor rajtolt 5000 méteres számokkal zárul.

Akik most jól szerepeltek, illetve szerepelnek, azok utazhatnak a jövő hétvégi, belgrádi Európa-bajnokságra és fél lábbal már az augusztusi, portugáliai világbajnokságon érezhetik magukat. Az Eb-indulók névsoráról hétfőn délután dönt Hüttner Csaba szövetségi kapitány.

A vasárnapi dobogósok (a szövetség eredményközlője alapján):

férfiak:

K-1 500 m:

1. Kopasz Bálint (Algyő) 1:34.740 p

2. Tótka Sándor (UTE) 1:34.951

3. Nádas Bence (NKM Szeged) 1:36.023

K-2 200 m:

1. Balaska Márk, Birkás Balázs (BHSE, NKM Szeged) 31.067 mp

2. Csizmadia Kolos, Apagyi Levente (FÉMALK BOMBA) 31.689

3. Szeiler Máté, Kovács Márk (FÉMALK BOMBA) 33.261

C-1 200 m:

1. Hajdu Jonatán (Dunaferr) 41.146 mp

2. Takács Mihály (Graboplast Győr) 41.446

3. Némedi Konrád (KSI SE) 41.612

C-1 500 m:

1. Fekete Ádám (UTE) 1:49.141 p

2. Kiss Tamás (Csepeli KKE) 1:50.858

3. Kiss Balázs (Dunaferr) 1:51.263

C-2 500 m:

1. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (Dunaferr, UTE) 1:47.128 p

2. Némedi Konrád, Lelovics Dávid (KSI SE, UTE) 1:48.339

3. Szőke Attila, Slihoczki Ádám (Lágymányos, Dunaferr) 1:48.522

nők:

K-1 200 m:

1. Kozák Danuta (UTE) 39.013 mp

2. Lucz Dóra (UTE) 39.313

3. Lucz Anna (UTE) 39.769

K-2 200 m:

1. Hagymási Réka, Szabó Ágnes (BHSE, KSI SE) 38.838 mp

2. Katrinecz Rita, Malcsiner Eszter (UTE) 39.099

3. Kiss Blanka, Lucz Anna (UTE) 39.316

K-1 1000 m:

1. Medveczky Erika (BHSE) 3:53.441 p

2. Takács Tamara (Vasas) 3:54.330

3. Nagy Flóra (BHSE) 3:57.486

K-2 1000 m:

1. Szabó Gabriella, Bodonyi Dóra (BHSE, Szolnok KKK) 3:32.418 p

2. Csipes Tamara, Pupp Noémi (BHSE, ASE) 3:33.996

3. Mihalik Sára Anna, Kiszli Vanda (MULTI, ASE) 3:47.635

C-2 200 m:

1. Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győr) 44.669 mp

2. Sáling Laura, Molnár Rebeka (Graboplast Győr, Lágymányos) 47.035

3. Nagy Bianka, Molnár Csenge (NKM Szeged) 47.363

C-2 500 m:

1. Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győr) 2:06.770 p

2. Bragato Giada, Kisbán Zsófia (Tiszaújvárosi KKSE, Lágymányos) 2:12.975

3. Sáling Laura, Miskolczy Fruzsina (Graboplast Győr, NKM Szeged) 2:19.825

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
Csak így tovább Tokióig! Ott a helyed a dobogó legmagasabb fokán, és miattad szóljon a Himnusz.(nekünk)

Hajrá!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.