Meglépett a medve Kocsérról, így nem sikerült szerda hajnalban elaltatni. Vélhetően egy 1-2 mázsa közötti, 3 éves hímről van szó.

Még sincs meg a medve! Dél felé futott, még tart a hajsza

A fotó illusztráció. Kép: Pixabay cco

Hétfő hajnalban a Pest megyei Abonyban látták a medvét a helyi lakosok, a Hvg.hu úgy tudja, hogy szerda hajnalban a szintén Pest megyei, alig 25 km-re lévő Kocséron akarták altató lövedékkel meglőni az állatot, ám ez nem sikerült.

Most már három nemzeti park munkatársai is követik  medvét, a rendőrséggel együtt.

A HGV szerint

a medve a Kocsér melletti erdőben éjszakázott, majd Szentkirály érintésével Lakitelekre, később a Bács-Kiskun megyei Tiszaalpárra ment, de sehol sem sikerült elkapni.

Éjjel nagyon sok természetvédő és polgárőr jelent meg Kocsérnál, de az állat elaltatásával megvárták, hogy megérkezzen a rendőrségi helikopter, a levegőből akarták elaltani az állatot – ez azonban nem sikerült.

Az Index megkereste a Bács-Kiskun megyei rendőrséget, ahonnan azt az információt kapták, hogy

délre, már Csongrád megyéig szaladt a medve.

A lap úgy tudja, hogy a területileg illetékes természetvédelmi hatóság emberei, a budapesti állatkert és a szegedi vadaspark munkatársaival együtt követik a medve nyomát.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park is megerősítette:

valóban Csongrád megyében jár már a medve.

Zajlik az üldözés, dél, dél-kelet irányba tart a medve.

A lakosságot azonnal tájékoztatni fogják, amint eredményes lesz a hajsza.

A medvét először a Nógrád megyei Somoskőújfalunál látták május 23-án, egy vasúti sín mellett ült. Hat nappal később a Heves megyei Füzesabony utcáin mászkált hajnalban, de látták már Pétervásárán, Bárnában, Karancsberényben, Abonyban és Tiszaalpáron is. 

Forrás: Index

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

36
A déli határon nem szökik át.:)
dr. prédikátor
Migráncs medve???Szerintem felmérte az itteni állapotokat oszt úgy gondolta hogy mégse orbanisztánban akar letelepedni???!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.