Dúró Dóra azzal a feltétellel mond le parlamenti mandátumáról, ha azt nem "Vona Gábor egy újabb emberének" adják át – közölte a Jobbik-frakcióból kizárt politikus szerdán Facebook-oldalán.

Dúró Dóra csak akkor mond le parlamenti mandátumáról, ha teljesítik, amit kér
Fotó: MTI

A Jobbik parlamenti képviselőcsoportja május 29-én zárta ki soraiból bizalomvesztés miatt Dúró Dórát, és felkérte az elnökséget, hogy döntsön mandátumáról. Másnap a Jobbik országos elnöksége visszahívta országgyűlési képviselői tisztségéből Dúró Dórát.

Dúró Dóra korábban Facebook-oldalán közölte: kész visszaadni képviselői mandátumát.

Most viszont azt írta:

akkor mond le mandátumáról, ha azt Toroczkai Lászlónak adják, vagy egy másik olyan jelöltnek, aki – mint fogalmazott – "hűen képviseli" a kongresszus 46 százalékának akaratát.

Hozzátette: a frakció további elszakadását a párttól nem támogatná azzal, hogy "Vona Gábor egy újabb emberének" adja át a helyét.

Mint kifejtette: a Pongrátz Andrással folytatott megbeszélés nyomán, vele egyetértésben hozott döntéséről tájékoztatta a Jobbik elnökségét, és a "kompromisszumos váltóember" megtalálása érdekében tárgyalást kezdeményezett a pártvezetéssel. Ennek kapcsán megjegyezte,

a pártvezetés a lemondására való felszólítását úgy döntötte el, hogy őt meg sem hallgatta, sőt – mint írta – a döntésről a sajtóból értesült.

Az eljárást Dúró Dóra – jogászokkal való konzultációi alapján is – "koncepciósnak, joggal való visszaélésnek, belső leszámolásnak" tartja.

Dúró Dóra bejegyzésében kitért arra is, hogy ellenáll "minden anyagi és hatalmi csábításnak", nem enged semmilyen külső nyomásnak és fenyegetésnek.

"Minden erőmmel, tudásommal és tiszta lelkiismeretem megőrzésével azért fogok dolgozni, hogy a magyarság ügyének alázatos és hű szolgálója legyek"

- fogalmazott a politikus.

Dúró Dóra azt írta: ha az elnökség nem hajlandó Toroczkai László vagy más, a kongresszus 46 százalékának akaratát hűen képviselő jelöltnek adni mandátumát, akkor annak végső sorsát a június 23-ai gyűléstől teszi függővé.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ittott
Kedves Dóra!
Nem a nyúl viszi a puskát. Aláírtál egy egyezséget, hogy lemondasz, ha... akkor tartsd a szavad,
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
m3mber
Én nem családterapeuta vagyok.
Csak utálom a nácikat, meg a kommunistákat, meg a liberálisokat, meg a katolikusokat, meg a muzulmánokat., meg a hindukat, meg a buddhistákat, meg a zsidókat - meg az összes többit !!!

Ha engem egyszer harcba hív valaki, ott kő-kövön nem marad !!!
Beserkenrek születtem.
Soha nem ismertem más életformát.
Köszi, Apu !

A nevem: "DOOM"
justhpeter
Elgondolkodni azért lehet a javaslaton...
papa.49
@justhpeter: Nem nagyon hiányzik a parlamentbe a 2006 ,,szabadcsapatos,, vezető !!!
justhpeter
@papa.49: Ebben igazad van, de gondolj arra, hogy a mostani vezetés 54:46-ra nyert, de az nem jelentheti a 46% képviseletének ellehetetlenítését. Véleményem szerint itt is megteremtődött a kompromisszumkényszer.
szaboria1
Dorika mivel nem saját magad nyertél és listáról jutottál be így le kell mondanod a mandátumodról.
papa.49
Milyen érdekes hogy ragaszkodnak egyesek ahhoz a zsírosbödönhöz amit parlamentnek csúfolnak, mert a ,,hodály,, inkább igaz rá !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.