Megnyílt csütörtök délután a 89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapok budapesti rendezvénye a Vörösmarty téren. A hétfőig tartó fővárosi programsorozatot Berg Judit író nyitotta meg.

A meseírók, pedagógusok, könyvtárosok és szülők közös feladata, felelőssége és szívügye a mai fiatalok olvasóvá nevelése, a gyerekirodalmat mégis gyakran tartják a felnőtt irodalom kisöccsének, "mintha a mese szó eleve azt sugalmazná, bagatell, nem kell komolyan venni" – fogalmazott Berg Judit, aki emlékeztetett arra, hogy a 19. század végéig a mesék elsősorban a felnőtt közönségnek szóltak, a szájról szájra adott történetekben óriási tudásanyag gyűlt össze.

Megnyitották a 89. Ünnepi Könyvhetet Budapesten

Berg Judit József Attila-díjas író beszél a 89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapok budapesti rendezvénye megnyitóján a Vörösmarty téren

Megnyitották a 89. Ünnepi Könyvhetet Budapesten

Érdeklődők a 89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapok budapesti rendezvénye megnyitója napján a Vörösmarty téren

Fotó, címlapi kép: MTI/Bruzák Noémi

"A mesékből megtanulhatjuk, hogy kellő akarattal és elszántsággal bárkiből válhat hős, a céljaink eléréséért keményen meg kell küzdenünk, és nincs változás anélkül, hogy szimbolikusan vagy szó szerint útra ne kelnénk" – hangsúlyozta. A népszerű meseszerző hozzátette: a gyerekkorban megismert mesék lenyomatát egész életünkben tovább hordozzuk.

"Ha gyerekként megtapasztaltuk kedvenc hősünkkel azonosulva, hogy képesek vagyunk legyőzni bármilyen akadályt, akkor felnőttként sokkal könnyebben tesszük meg ugyanezt. Ha gyerekként megtanultuk, hogy sosem szabad annyiban hagyni, felnőttként sem fogunk szó nélkül elmenni az igazságtalanság mellett" – fogalmazott Berg Judit.

A József Attila-díjas írónő szerint "a mesét nem téveszti meg a látszat, a felszín; a mesét nem lehet félrevezetni, fanatizálni, a hiszékenységére apellálni. A mese nem fél. Elfogultság és mellébeszélés nélkül hordozza magában az igazságot".

"A mesében minden megtörténhet, és meg is történik úgy, ahogy annak lennie kell, mert a mese szabad" – tette hozzá. Berg Judit kiemelte azt is: a könyvünnep üzenete, hogy "olvassunk a gyerekeinknek, neveljük őket olvasóvá, hogy érdeklődő, gondolkodó, humánus felnőtté válhassanak".

Az idei könyvhétre több mint 300 új kiadvány, 59 verses- és 71 prózakötet, 25 esszégyűjtemény, 22 irodalomtudományi, 21 történelmi munka, 11 szociológiai és filozófiai munka, nyolc művészeti album, 52 gyerek- és ifjúsági könyv, valamint négy antológia jelent meg.

A Vörösmarty téren több mint 180 kiállító, 76 magyarországi és 16 határon túli kiadó kínálatából válogathat a közönség, a dedikálások mellett könyvbemutatók, idegen nyelvű színpad, beszélgetések, zenés programok és a Diszlexiás, gyere ki! című installáció is várja az olvasókat.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.