A Jobbik sokkal több, mint Vona Gábor, a párt volt elnöke és az a folyamat, amelyet Vona Gábor és az ő vezetésével a párt végigvitt az elmúlt két évben – mondta Dúró Dóra, aki a nap folyamán jelentette be kilépését a Jobbikból.

Dúró Dóra a köztévé vendégeként szúrt bele Vona Gáborba
Fotó: MTI

Az országgyűlési képviselő pénteken az M1 aktuális csatornán azt mondta: a tisztújításhoz köthető mindaz, ami meghatározza a Jobbikban kialakult helyzetet. Hangsúlyozta:

nem szeretett volna kilépni, szerinte nem neki és nem a pártból kizárt Toroczkai László volt alelnök követőinek kellett volna kilépniük, mert ők azt az irányvonalat viszik tovább, amelyet a Jobbik alapító nyilatkozatában is rögzítettek. Ő és Toroczkai László is azt szerette volna, hogy ezt az eredeti irányvonalat visszaállítsák

- tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy visszaadja-e mandátumát, úgy válaszolt: nem döntötte el, mindkét oldalról nagy rajta a nyomás. Jelezte: az elnökség felszólította arra, hogy mondjon le róla, a másik részről viszont azt érzi, hogy a csalódottak bíznak benne. Erkölcsileg nagy támogatást jelent neki Pongrátz András, Pongrátz Gergely 1956-os szabadságharcos testvére, aki azt kérte, hogy a Jobbik eredeti szellemiségét képviselje az Országgyűlésben. A végső döntését június 23-a után, a Toroczkai László által szervezett összejövetelt követően hozza meg.

Dúró Dóra úgy fogalmazott:

ha azt látja, hogy van valós társadalmi igény arra, hogy megtartsa a mandátumát és egy új politikai formáció alakul ki, "nem zárkózik el a feladat elől".

Kitért arra is: bízik benne, hogy a kilépési hullám jobb belátásra téríti a vezetőket, illetve egy olyan közösség létrehozását eredményezi, amelynek "van lelke" és kitart véleménye mellett "nemzetstratégiai kérdésekben" akkor is, ha ez a liberális oldalnak nem tetszik.

A Jobbikból kilépett pénteken Dúró Dóra mellett férje, Novák Előd, a párt volt alelnöke, Szőcs Norbert, a párt Baranya megyei elnöke, valamint több megyei tisztviselő és tag.

A Jobbik etikai bizottsága kora délután jelentette be, hogy előző nap egyhangú döntéssel kizárták a pártból a korábban platformalapítást meghirdető Toroczkai Lászlót.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Azért kész röhej mikor ilyen fiatal nők akarják eldönteni mi is a jó egy országnak. Dóra még térdzokniban és babáját ringatva játszott a nem nyomorogva élő szülői házban. Én emlékszem még a jobbik megalakulására és bizony megijesztettek a náci jelszavakkal,horogkeresztekkel,Árpádsávos zászlókkal való felvonulásukkal. Bizony erősen cigány és zsidóellenes jelszavakat skandáltak. Szerencsére én csak a történelem könyvekben olvastam és idős emberektől hallottam a nácik ré.tetteiről. Ha a Jobbik most azokhoz a gyökereikhez akarnak vissza térni,akkor inkább szakadjanak darabokra. Ennek a nőnek fogalma sincs arról,hogy a jelenlegi helyzetben milyen nyomorban él az ország majdnem fele lakossága. A Fidesz nem sokkal különb a náciknál. Még legalább is nem éles fegyverrel lövöldöznek. Dóra inkább maradj otthon. 3 gyerek anyjaként nem a parlamentben és a médiákban kéne villogni. Ne bébiszitter,vagy nagyszülők neveljék a gyerekeidet,mert te leszel legjobban meglepve,ha felnőtt korukra semmi szeretetet nem kapsz majd tőlük.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Klafa
Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen.

Nem gondoltam, hogy a baloldal után ilyen egyszerű lesz a fidesznek szétverni a jobbikot is.
Eladott Ország
kanadaihirlap.com/2018/06/07/a-fidesz-mellett-levego-utan-kapkodo-jobbikrol/
Azáltal, hogy a választók többsége a Jobbikot ugyanúgy elutasította áprilisban, mint a baloldali demokratákat, lehetőséget teremt a pár éve még „nemzeti radikálisoknak”, hogy a középutas konzervativizmus imázsát tartósan magukra öltsék. Más kérdés, hogy tudnak- és fognak-e élni ezzel az eséllyel – szerintem erre kevés az esély. Ez a párt önmaga foglya lett, beleragadt az egykor EU-zászlót égető, holokauszttagadó, cigány- és zsidóellenességében nyíltan náci beszédmódot is használó múltjába, mint egy mocsárba. Egyszerre akar és nem akar ebből kilépni, ebből pedig a belső viták felerősödése és a további hitelvesztés lesz a következmény. A Jobbik az Orbán-rendszer lebontásának jelszavával kampányolt, pedig erős volt benne az igény, hogy ne leváltsa, hanem beleüljön abba.
Pálinkás Pál
@Eladott Ország: Kicsit vitatkoznék veled a cigók kérdésében...mutass egy olyan felszólalást,ahol konkrétan a cigányokat nevesítve érveltek...! Ja...arról talán nem a Jobbik tehet hogy az említett esetek 95%-át cigány követi el!!Tehát akkor mi is a bajotok a "cigánybűnözés" kifejezéssel?? A "fasizálódásról" meg annyit...vastagon benne vannak Európa mostani vezetői abban hogy az emberek egyre jobbra tolódnak!! És az is világossá vált áprilisban, eléggé kevesen vevők a hülye rózsaszínű libsi jövőképetekre a szines Európával...
Eladott Ország
@Pálinkás Pál: Miskolcon szerencsétlen körülmények között jött világra egy kisbaba. Én semmi többet nem tudok erről, de Novák Előd, a Jobbik prominens tagja, három gyermek édesapja tud. Ezek szerint az újszülöttnek a Rikárdó nevet adták és immár biztos, hogy a mostanra háromnapos gyermeket Novák Előd és Dúró Dóra lesz kénytelen eltartani a jövőben.
Kimondatott egy három kilós, párnapos kisbabáról: élősködőnek született, a társadalom haszontalan tagjának, koloncnak, tehernek. Csak így. A Jobbik kénytelen cukisodni, mivel a fideszt jobbról nem tudja előzni.
Hari
Sic transit gloria mundi, magyar módra, gusztustalan.
kereső
Az "angyalarc" micsoda egy kigyót takar!
lampa laz
Ezzel a szemlélettel nyugodtan beolvadhatnak a fideszbe, helyük van ott (2006-ban bizonyították), nem kell új pártot alapítaniuk.
cikicakk55
Azért kész röhej mikor ilyen fiatal nők akarják eldönteni mi is a jó egy országnak. Dóra még térdzokniban és babáját ringatva játszott a nem nyomorogva élő szülői házban. Én emlékszem még a jobbik megalakulására és bizony megijesztettek a náci jelszavakkal,horogkeresztekkel,Árpádsávos zászlókkal való felvonulásukkal. Bizony erősen cigány és zsidóellenes jelszavakat skandáltak. Szerencsére én csak a történelem könyvekben olvastam és idős emberektől hallottam a nácik ré.tetteiről. Ha a Jobbik most azokhoz a gyökereikhez akarnak vissza térni,akkor inkább szakadjanak darabokra. Ennek a nőnek fogalma sincs arról,hogy a jelenlegi helyzetben milyen nyomorban él az ország majdnem fele lakossága. A Fidesz nem sokkal különb a náciknál. Még legalább is nem éles fegyverrel lövöldöznek. Dóra inkább maradj otthon. 3 gyerek anyjaként nem a parlamentben és a médiákban kéne villogni. Ne bébiszitter,vagy nagyszülők neveljék a gyerekeidet,mert te leszel legjobban meglepve,ha felnőtt korukra semmi szeretetet nem kapsz majd tőlük.
sokanvagyunk
A szelídebb, néppártosodást hirdető Jobbik a köztévében nemigen kapott teret - a "vállalhatatlan" keményebb vonal már igen - vagy netán csak bulvárosodik egy kicsit közpénzből?
Eladott Ország
@sokanvagyunk: A fidesznek érdeke felkarolni a zendülőket és szétverni a Jobbikot, mint anno a Kisgazdapárttal tették, és lenyelni mint az MDF-t és a KDNP-t, ha már a hazai szavazóbázisa nem nő, kivéve az ukrán és román bérszavazókat.
sokanvagyunk
@Eladott Ország: Ezt most nem gondolom szétverésnek, inkább osztódással szaporodásnak...
Pálinkás Pál
@Eladott Ország: És szerinted ez nem lesz igaz??? Rikárdó hasznos tagja lesz a társadalomnak??? Nagy összegbe lefogadom hogy nem!!!Szarok én rá hogy mennyit osztódnak...de segélyt nem adni nekik,tartsák el a családot!!!
CsipkeRózsa
"Dúró Dóra a köztévé vendégeként szúrt bele Vona Gáborba"

A köztévében könnyű dolga lehetett, így tudják Orbánt fényesíteni.
Pálinkafőző Rézüst
No csak kiderült, kik voltak a fidesz ejtőernyősei a jobbikban... Vajh mennyit kaptak kp.-ban, és ígéretekben ezért??? Áruló g...ik...
Commenter
@CsipkeRózsa: A Jobbik mindig is sötét ló volt. Az hogy valójában mennyire, csak akkor derült volna ki ha ténylegesen ellenzéki kormányváltás jött volna létre. Vona megpróbálta "középre" tolni a Jobbikot: ez nem sikerült, csak ideig-óráig. A radikálisok akik most kiválnak és ezzel a Fidesz szekerét tolják majd hiszen a Fidesz is szélsőjobbos párt immár-a Fidesz még erősebbé válik és nem fog sok időbe telni amíg újra elő nem kerül a Gárda a régi szlogenekkel együtt ennek a pártot vagy mozgalmat alapító "platformnak" az oldalán. Vona azt mondta a választások előtt hogy "Orbán alatt megtanulta tisztelni a demokráciát". Nagyon furcsa volt ezt pont tőle hallani...szerintem a Jobbik nélküle újra a régi lesz, hiszen a jelenlegi elnök egy volt? szkinhead..
CsipkeRózsa
@Commenter: Én abban reménykedem, hogy a Vona-irány megerősödik, mert sokan megkedvelték őt a kampány alatt. A radikális vonal kiválásával a megmaradt Jobbikhoz többen átmennek akár a Fideszből, akár a bomló LMP-ből. Így ez a párt egy jobbközép erő lesz. A Fidesz lesz a szélsőjobbos.
sokanvagyunk
A Jobbik elindult a néppártosodás felé? Olyan már van a Parlamentben... megmérettetés, talán tagság nélküli is, kereszténydemokrata előnévvel - és mivel azok is jól megélnek belőle, lehet másolni őket.
Commenter
@CsipkeRózsa:így van sokak számára lett elfogadható(bb) Vona. A Fidesz mindent meg is tett hogy politikusként és emberileg is lejárassa. Én úgy gondolom hogy azért is mondott le, mert látta hogy nem fogja tudni végigvinni (a radikálisok miatt) azt az irányt amit szeretne. Amíg Sneider az elnök én ennek nem látom a lehetőségét, nem véletlenül szállt ki az egészből Vona egy időre. Ahová a Fideszből "átülnek" annak régen rossz.Az LMP a közvéleménykutatások szerint már most nem jutna be a parlamentbe. Ők magukat bomlasztották, a 2/3-ad révén...A Fidesz nem lesz szélsőjobbos. Már most az. El tudom képzelni hogy a másik szövetségesük a "bedarált" kdnp mellett a Dúró-Toroczkai-Novák féle mozgalom vagy párt lesz, idővel...ők is szélsőjobb...
Eladott Ország
Az ilyen akciók a fidesz bűnöző banda hatalmát betonozzák be. A magyar választási rendszer, mely egyébként alkotmányellenes, két pártra van méretezve. Ha ezt nem veszik tudomásul a pártok az egész csak bohóckodás és a félhülye megélhetési politikusok terephelye,a demokráciához semmi köze.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.