Nagyszabású akcióba kezd hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a fővárosban, és fokozott hatósági jelenléttel számolhatnak a Budapesten működő kereskedők, vendéglősök, más vállalkozások.

A MagyarIdőknek Kis Péter András, a NAV adóügyekkel foglalkozó szóvivője elmondta, hogy a helyi kapacitásokat erre az időre megerősítik, az ellenőrzésekhez az ország több pontjáról érkeznek a fővárosba szakemberek. Az akcióban összesen több száz revizor és pénzügyőr vesz majd részt.

Beszélt arról is, hogy főként azoknál a vállalkozásoknál lesznek ellenőrzések, amelyek az online pénztárgépek adatai alapján kockázatosnak tekinthetők. Az információkat felhasználva vendéglátóegységeket, ajándékboltokat keresnek fel a revizorok és a fináncok, de piacokon és vásárcsarnokokban működő vállalkozásoknál is megjelennek majd a NAV emberei, ahogyan a személyszállítással foglalkozók sem maradnak ki.

Óriási razziára készül a NAV

Azt is mondta, hogy

az ellenőrökre elsősorban az V., VI., VII. és IX. kerületben lehet számítani. Hozzátette: az akcióban a NAV azt vizsgálja meg, hogy az érintett gazdasági szereplők megfelelően átadják-e a nyugtát, a számlát, szabályszerűen használják-e online pénztárgépüket, és bejelentették-e alkalmazottaikat.

Ezek mellett a készpénzkészletekről is tudakozódni fognak az ellenőrök, miközben a pénzügyőrök a jövedéki termékek, vagyis az italok és a cigaretta forgalmazásának vizsgálatára kerítenek sort.

A szóvivő jelezte azt is, hogy a jelentősebb ellenőrzésekről az adóhivatal rendszeresen számot ad az adótraffipax elnevezésű tájékoztatási felületén, a honlapon. Itt minden érdeklődő megtalálhatja, hogy az adott héten a hatóság hol és mit vizsgál.

(MTI)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mackoka46
@cikicakk55: Igen, nincs az az aljasság, ami a törvény nevében ki ne tellene tőlük.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
Ha én, mint NAV óriási razziára készülnék, bizony be is jelenteném jó előre. Csakhogy kedves razziázó IQ-bajnokok, az már nem razzia, hanem randevú.
mackoka46
Kimellesztette a kasszát ez az őrült diktátor, most aztán őrjöng, hol a rendőrök kergetik az autósokat őrületbe hol a nav a népet, már várom mikor veti be a katonaságot.
Borsodi
Taposni üldözni a dolgozó magyar embert.Támogatni szemet hunyni a valódi csalókat akiket véd a kormányunk. Mészáros Orbán Matolcsi,Rogán Lázár Kósához mennek? Nem elvégre Tibolcnak gyüjtenek.
Desischado
Esetleg a fideszes adócsalók ellen nem akarnak fellépni?! Ja, elég a dolgozó kisembereket cseszegetni? Rohadék banda.
Gauntlet
Ellenőrízni kell Pintér Wartburgját, na!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.