Az MSZP szerint a Fidesz folyamatosan támadja és építi le a független igazságszolgáltatást, Polt Péter legfőbb ügyész pedig méltatlan feladatára.

Tóth Bertalan, az ellenzéki párt frakcióvezetője az ügyészség napja alkalmából vasárnap Budapesten tartott sajtótájékoztatóján kijelentését Polt Péter kinevezésével, az alkotmánybíróság jogköreinek "megnyírbálásával", bírók kényszernyugdíjazásával és a legfelsőbb bíróság vezetőjének leváltásával indokolta.

Az MSZP szerint a legfőbb ügyészséget egy olyan ember vezeti, aki a kormánypárt volt tagja, és ezer szálon kötődik azokhoz a politikusokhoz, akik lebontják a jogállamot – mondta a politikus a Legfőbb Ügyészség épülete előtt.

Úgy fogalmazott:

a legfőbb ügyész egyszerű pártkatona, a Fidesz politikai hatalmát szolgálja és védi az üzleti háttéremberek, a politikusok és családtagjaik által hazahordott közvagyont.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Semmi olyat nem mondott,amit az emberek nagyobb része eddig nem tudott. Sokkal inkább azzal kéne törődniük,hogy miként lehetne ezt megszüntetni. Igaz,volt 8 évük az ország talpra állítására,de akkor meg Ők loptak,még ha nem is annyira gátlástalanul és nyíltan,mint a Fidesz teszi. Az MSZP-nek is tudomásul kéne venni,hogy egyetlen ellenzéki párt sem méltó arra,hogy az országot vezesse. Mind megélhetési politikus. Ezt nagyon szépen be is bizonyították április 8-án és az azóta eltelt időben.
mackoka46
Az emberi méltóságunkat és az emberi jogainkat szüntették meg, kiforgatnak bennünk a javainkból is, amit simplicity ellopnak, tehát a tulajdon is veszélyben forog ebben a feslett erkölcs nélküli szégyenteljes botrány országban a csúti diktátorral.
kereső
Hej mszp! És? A közleményen túl?Tele van már vele a hócipőnk,minek közleményeltek olyan dolgokat,amit egyébként is tudunk.Nem kéne valami mást csinálnotok?Mondjuk visszamenni autófényezőnek?Az legalább hasznos lenne-talán..
CsipkeRózsa
"MSZP: a Fidesz leépíti a független igazságszolgáltatást"

Már régóta építgeti le, most csak befejezi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.