Szinte egész családját elvesztette a négy emberéletet követelő tragikus dombóvári baleset túlélője – írja a Tolna megyei Teol hírportál, amely szerint a hozzátartozóit elvesztő asszony a felelősöket keresi.

Az asszony túlélte a péntek éjjel Dombóváron történt balesetet, amelyben 43 éves férjét, 17 éves lányát, 19 éves menyét és öt hónapos unokáját vesztette el.

Egy pillanat műve volt a tragédia, hazafelé indultak a kórházból, amelynek ügyeletére korábban a menyét vitték be. A becsapódást érzékelte, nem látta mi történik, a fa összenyomta az autót. Éva zúzódásokat szenvedett el, tegnap saját felelősségére hagyta el a kórházat

- írta a Teol.hu.

A portál szerint a túlélő asszony most a felelőst szeretné megtalálni.

Pénteken még hatan éltek együtt kisvaszari otthonukban, másnapra ketten maradtak.

Azt mondja, ez a család nem tönkrement, hanem megszűnt. Fiáért is retteg, a 20 éves fiatal is apját, testvérét, párját, gyermekét vesztette. Jelenleg sógornője ad nekik menedéket, képtelenek visszamenni otthonukba, ahol szeretteik holmijai vannak mindenhol

– írta a portál.

A dombóvári önkormányzatot is okolják, mert úgy tudják, többen jelezték már a hivatal felé, hogy életveszélyesek azok a fák. A terület viszont nem a város tulajdonában van.

A HVG ugyanakkor azt írja:

megszólalt közben a dombóvári önkormányzat is.

Szabó Loránd polgármester közölte:

a város segítségét ajánlj fel a családnak, együttérzésből, annak ellenére, hogy nincs felelőssége a bekövetkezett tragédiában, a fa nem önkormányzati, hanem állami tulajdonú és kezelésű területen állt.

Hozzátette, nem állítják, hogy az állam hibázott, szakértői vizsgálat hivatott kideríteni, volt-e bárkinek mulasztása. Jelenleg úgy látja, hogy ez egy kivédhetetlen tragédia volt.

Az asszony sírva nyilatkozott az RTL Klub Híradójának:

Forrás: HVG, teol.hu, RTL Klub

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Grafix69
Akár mit is követel a hölgy , nem bírálhatja senki érte. Aki végig gondolja ezt a veszteséget a saját szemszögéből az azonnal megérti ,hogy bármit tesznek is érte , minden kevés lesz .
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@Jozefina: Ne viccelj már egy utca a város közepén miért lenne ,,állami terület,, nem az a gond hanem az hogy jó szokásukhoz méltóan már is lerúgják magukról a felelősséget !!!
papa.49
@Pálinkás Pál: Nincs igazad nem a vihar a felelős hanem az önkori akinek van szakembere (legalábbis kéne, hogy legyen) arra hogy a város területén a növényzettel foglalkozzon !!!
Nem beszélva arról hogy mát többen, többször szóltak, a fa véget !!!
magyarbakancs
Őszinte részvétem a ,hölgynek.
Ez feldolgozhatatlan.
Pálinkás Pál
@papa.49: olvasd el...nem önkormányzati terület...ergo semmi köze hozzá az önkorminak
papa.49
@Pálinkás Pál: Ezen nem fogunk vitatkozni, leszarom az önkori mentegetőzését azt viszont tudom, hogy Dombóváron hol van a kórház, hát nem a putrisoron az biztos !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.