agy Imre és társai kivégzésének 60. évfordulóján újra látható lesz a Kádár János utolsó beszédéből készült kamaradarab. A Kádár (leg)utolsó beszéde című előadás az ítélet végrehajtásának pontos pillanatában, hajnali 5 óra 9 perckor kezdődik június 16-án az Erkel Színház nagyszínpadán.

Az Ókovács Szilveszter koncepciója nyomán, Novák Tamás által rendezett előadásban Kádár Jánost Kőrősi András, Rajk Lászlót Fülöp Tamás, Nagy Imrét Farkas Dénes alakítja, a további szerepekben Stefánszky István látható – közölte a Magyar Állami Operaház hétfőn az MTI-vel.

Mint felidézték, az MSZMP Központi Bizottságának zárt ülésén, 1989. április 12-én váratlanul felszólalt Kádár János. Az akkor 77 éves pártfőtitkár a rendszerváltozás előtt nem sokkal próbált számot vetni az 1945 után történtekben vállalt szerepével, felelősségével. Csapongó, sokszor szinte összefüggéstelen beszéde régi bűnök súlyától görnyed, a sok csönd és mellébeszélés közt beszűrődik a valóság is a maga iszonyatával.

Kádár meghasadt tudata megidézi két rettegett démonát, Rajk Lászlót és Nagy Imrét, akik a színpadon is megjelennek. A shakespeare-i királydrámákat idéző hiteles történelmi szöveg mögé korabeli archív filmekből és hangfelvételekből épül díszlet, hogy világossá váljon, a történelem a legkegyetlenebb és legigazságosabb rendező – írták a közleményben.

Az utolsó beszédből készült kamaradrámát az Operaház különleges helyszínén, a nézőtér alatti zengőtérben mutatták be az 1956-os forradalom 60. évfordulójának alkalmából.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Már akkor is nehéz volt a helyzet, de a fejlődés tagadhatatlan. És az az egység, az az összetartás akkor is megvolt, most is megvan. Az össznépi boldogság szintúgy. Akkor egy kevéssé iskolázott ember mondta el a maga egyszerű módján azt, amit ma egy diplomás mond el a maga agyafúrt módján. Csak azt nem értem, hogy sok évtizedes, szakadatlan jobbanteljesítés és folyamatos fejlődés ellenére most miért ott tartunk, ahol? Miért nem mi adunk kölcsönt a fél világnak? Miért mi veszünk fel hitelt például államkötvényekben? Aki tudja, árulja el nekem is. Köszönöm. Már csak egy kérdésem maradt. Soros Györgyre olyan harminc évente jön rá a késztetés, hogy átvegye egy ország irányítását? A két időpont között mit csinált? Miért nem ült az ország trónjára például a rendszerváltáskor, vagy később, amikor gyenge kormány volt, éppen zűr és változás volt? Miért a bebetonozott kétharmad idején akar ő uralkodni? Elfelejtette, hogy ezt akarja és most jutott megint eszébe? Emlékeim szerint Marx is beszélt arról, hogy a történelem egy csigavonal, azaz ismétli önmagát magasabb fokon. Csak az maradt ki, hogy az elmebaj magasabb fokán ismétli önmagát.
https://youtu.be/T4toBcY-kJw...
https://youtu.be/nH_dJQtsdy4...
Eladott Ország
https://civilhetes.net/sites/default/files/st...
Azonban minden maffiarendszer hibázik egyszer. Mely hiba az addig kiépített rendszer bukását jelenti. Ez a hiba pedig bármelyik napon eljöhet, mindössze idő kérdése. Ceausescu vagy Al Capone is azt hitte, nincs határa az emberek kizsákmányolásának és megfélemlítésének, de tévedtek. Tévedtek, ez pedig a hatalmukba, később pedig az életükbe került. Nincs örökéletű maffiavezér és nincs örökéletű maffiarendszer sem. Már csak idő kérdése, mikor fog leáldozni a Rogánok, Mészárosok és Tiborczok csillaga. Mikor történik valami olyan, ami végleg a feledés homályába taszítja Orbán Viktor és sleppje országrablását. Ez a nap el fog jönni, csak győzzük kivárni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél