Hárman indulnak az MSZP elnöki posztjáért a vasárnapi tisztújító kongresszuson: Kunhalmi Ágnes volt fővárosi MSZP-elnök, Mesterházy Attila volt pártelnök és Tóth Bertalan frakcióvezető – közölte a párt jelölőbizottságának elnöke hétfőn az MTI érdeklődésére.

Új elnököt választ az MSZP, itt a három jelölt
Kunhalmi Ágnes – Fotó: MTI

Szabó Vilmos elmondta,

két további elnökjelölt-aspiráns visszalépett: Szanyi Tibor európai parlamenti (EP-) képviselő szombaton egy nem nyilvános pártfórumon, Bródy Gábor választmányi tag hétfő reggel jelezte szándékát.

Hozzátette: a három jelölt sikeresen összegyűjtötte az induláshoz szükséges 1500 aláírást, illetve benyújtotta programját, és meghallgatta őket a jelölőbizottság is.

Szabó Vilmos azt mondta, a testület azt javasolja, hogy egy elnökhelyettese és három alelnöke legyen a szocialista pártnak, az elnökség pedig a frakcióvezetővel együtt 15 tagú legyen.

Beszámolt arról, hogy az elnökhelyettesi posztra két jelölt pályázik Ujhelyi István EP-képviselő és Szakács László volt országgyűlési képviselő.

A választmányi elnöki posztra – az elnöki mellett – Kunhalmi Ágnes a jelölt. Szabó Vilmos azt nem tudta megerősíteni, hogy ő lesz-e az egyetlen jelölt.

A jelölőbizottság kedden folytatja munkáját, akkor fejezik be az alelnökjelöltek meghallgatását – közölte a testület elnöke, jelezve,

több mint 60 jelölt pályázik a különböző párttisztségekre.

Az MSZP vasárnap tartja tisztújító kongresszusát. A párt elnöksége az áprilisi országgyűlési választás után lemondott, de ettől függetlenül is tisztújítást kellett volna tartani idén, mert legutóbb 2016-ban volt tisztújító kongresszus, és a párt vezetőinek megbízatása két évre szól. A kongresszus – a párt legfelső döntéshozó szerve – választja meg az elnökség tagjain kívül az MSZP választmányának elnökét, az országos etikai és egyeztető bizottság elnökét, a központi pénzügyi ellenőrző bizottság elnökét és tagjait, valamint az etikai és fegyelmi ügyek tanácsa elnökét és tagjait.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wagabund
..."több mint 60 jelölt pályázik a különböző párttisztségekre."...

ilyen sok eszkimó arra a kevéske (de kövérkés)fókára?...kényelmes állások, négy-nyolc-tizenkét évig semmi teendő...nem kell kampányra gyúrni, nép közé vegyülni..
wagabund
@Szeparepa2: Tüttővel össze sem lehet hasonlítani..sem szépségben, sem IQ-ban, sem vagyoni háttérrel..
Shikari
https://ezatuti.blogstar.hu/2018/06/10/kunhal...

Válasszátok meg a szovjet lányt, legalább felvállalja, hogy komcsi! Egyébként egy ilyen mit keres a közéletben?
Jozefina
Kunhalmi a maga természetes ősziteségével, kemény és kulturált vitakészségével csak nyerne az MSZP. Ráadásul csinos is!!!
Shikari
És kommunista! Sztálin a tömeggyilkos tapsolna neki! Na ilyen vezető kell az MSZP élére!
Klafa
Viktor kit támogat?
Gondolom hamarosan kiderül, mert az fog nyerni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél