A Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy a most zajló alkotmánymódosítási folyamatban teremtsék meg annak jogi feltételeit, hogy ne legyen megengedett az életvitelszerű közterületen tartózkodás, hiszen minden hajlék nélküli ember számára biztosított a szálláshely.

Bajkai István fideszes képviselő arra kéri a kormányt, hogy a jelenlegi alkotmánymódosítás során teremtse meg annak jogi lehetőségét, hogy

ne lehessen életvitelszerűen közterületen élni.

Bajkai István, a kormánypárt országgyűlési képviselője kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy

ezzel a módosítással biztosítani lehetne, hogy a várost mindenki egyformán tudja használni.

A Fidesz politikusa évtizedes problémaként jellemezte, hogy sokan életvitelszerűen használják a közterületeket, ami a közbiztonsági és közegészségügyi veszélyek mellett megterhelő a városban élőknek.

Kiemelte:

az állam és az önkormányzatok kiterjedt támogatási rendszert – például nappali és éjszakai szálláshelyeket – biztosítanak, a közmunkaprogram pedig mindenki számára megnyitotta a munkavállalás lehetőségét.

Forrás: MTI

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Továbbá tákolmányba kell foglalni, hogy nyugaton keljen fel a Nap és csak akkor essen az eső, ha a felcsúti Napóleon megrendeli...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Commenter
@papa.49: akkor tévedtem, vagy filmben láttam krokodilt. ma már csak legenda az Alcatraz...félek nem fogjuk megérni hogy ezek odakerülnek.
back up
Már nem érvényes a Tízparancsolat, ember !!!
isten belátta, hogy az emberek tök egyszerűek, mint a faék, ezért már csak két parancsolatot kéne betartaniuk, de még azt a kettőt sem tudják.
papa.49
@Commenter: Szerintem se, pedig kár ...
Commenter
@papa.49: ha így haladnak a dolgok, és ilyen marad az ellenzék akkor semmiképp...
Eladott Ország
kanadaihirlap.com/2018/06/13/hajlektalan-torveny-osszecsomagolva/
A kormánypropaganda leporolta a hajléktalanság problémáját. Az, hogy papíron a fidesz kéri a kormányt, az természetesen porhintés. Elég a kormánypárt vezetésének névsorára pillantani ennek igazolásáról. Ez a mozzanat feledhető. A lényeg azonban továbbra is az, hogy mi célt szolgálhat a kérdés elővétele.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.