Tömeges üzemzavart okozott a Nemzeti Közművek szolgáltatási területén a Dél-Alföldön szerdára virradóra végig vonuló vihar: csaknem százezer ügyfélnél okozott áramszünetet, de kora délelőttre már 70 ezer helyen helyreállították a szolgáltatást – tájékoztatta a cég az MTI-t.

Tövestől kifordult fák, leszakadt vezetékek, tömeges üzemzavar, elárasztott pincék: pusztító vihar söpört végig az országon – még nincs vége, ma is várható jégeső

A közlemény szerint Baja és Kecskemét környékét érintette leginkább a vihar, amely kelet felé vonulva Békéscsaba térségében is károkat okozott.

A letört ágak és a tövestől kifordult fák a villamoshálózatra zuhantak, oszlopok törtek ki, emiatt tömeges üzemzavar alakult ki Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd, valamint Békéscsaba, Gyula és Békés közelében.

A Nemzeti Közművek munkatársai egész éjszaka dolgoztak, azonnal megkezdték a hibák felderítését és ahol lehetett a javítást.

A helyreállítás folyamatos, a cég száznál is több szakembere dolgozik a helyszíneken.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a kidőlt fák sok helyen megrongálták a hálózatot, a leszakadt vezetékek megközelítése élet- és balesetveszélyes.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábbi tájékoztatása szerint szerda kora reggelig mintegy háromszáz esetben riasztották viharkárhoz a tűzoltókat, és még érkeznek újabb bejelentések.

Éjjel elsősorban Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Pest megyében volt szükség a munkájukra a mostoha időjárás miatt. Főként kidőlt fák, letört ágak miatt hívták őket. Békéscsabán és Kecskeméten például parkoló autóra, Ócsán családi házra, Mórahalmon, Csanyteleken és Derekegyházon pedig utakra borultak fák.

Tövestől kifordult fák, leszakadt vezetékek, tömeges üzemzavar, elárasztott pincék: pusztító vihar söpört végig az országon – még nincs vége, ma is várható jégeső

Az éjszakai viharban megrongálódott elektromos távvezeték Kecskemét-Borbás külterületén 2018. június 13-án. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Több településen nincs áram

Négy megye több településén szünetel az áramszolgáltatás az éjszakai viharok miatt

– közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A tűzoltókat főként kidőlt fák, letört ágak miatt riasztották.

Kora reggel Bács-Kiskun megyében több mint 13 600, Békésben csaknem 12 500, Csongrádban 3400, Pest megyében pedig mintegy 9500 fogyasztónál nem volt áram – írták.

A szolgáltatók dolgoznak az üzemzavarok elhárításán

– tették hozzá.

Éjjel még azt közölte az OKF, hogy

Pest és Bács-Kiskun megye több településén nincs áram; az üzemzavar akkor csaknem 70 ezer embert érintett.

Szerda kora reggelig mintegy háromszáz esetben riasztották viharkárhoz a tűzoltókat,és még érkeznek újabb bejelentések.Tövestől kifordult fák, leszakadt vezetékek, tömeges üzemzavar, elárasztott pincék: pusztító vihar söpört végig az országon – még nincs vége, ma is várható jégeső

Mávinform: fa dőlt a felsővezetékre

A Budapest-Kelebia vasútvonalon, Dömsöd és Kunszentmiklós-Tass között szerda hajnalban egy kidőlt fa leszakította a felsővezetéket, ezért ideiglenesen szünetel a vonatközlekedés

- közölte a Mávinform

Dömsöd és Kunszentmiklós-Tass között vonatpótló busz közlekedik, az átszállások miatt 30-60 perccel hosszabb lehet a menetidő.

KF: kidőlt fák, elárasztott pincék adnak munkát a tűzoltóknak országszerte

Az országon átvonuló vihar szinte mindenütt károkat okozott, a tűzoltókat kidőlt fák, elárasztott pincék miatt riasztották szerdára virradó éjjel

- közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

A közlemény szerint Zala és Somogy megyében is több településen kidőlt fákhoz hívták ki az egységeket, így például Becsvölgyén, Nagykanizsán, Kaposváron, Balatonfenyvesen, Nagyatádon.

A Fejér megyei Abán víz árasztotta el egy családi ház pincéjét, több helyen pedig fák dőltek az úttestre, például Rácalmáson és Kisapostagnál a 6-os főútra, Polgárdi közelében pedig a Fülére vezető útra.

A Pest megyei Dömsödön az iskola kapujára és az 51-es főútra, míg Törökbálinton egy személygépkocsira borult fa.

Baranya megye és Budapest több pontján szintén kidőlt fákhoz, letört ágakhoz riasztották a tűzoltókat, csakúgy, mint Bács-Kiskun megyében.

Lakóházakat rongált meg, fákat csavart ki a vihar Veszprém megyében

Lakóházak tetőszerkezetét rongálta meg, fákat csavart ki Veszprém megye több településén a vihar kedden késő este

- tájékoztatta az MTI-t a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.

Bakos György elmondta, hogy Devecserben öt ház tetőszerkezetét rongálta meg a jégeső, Ajkán egy buszmegállót döntött össze, Balatonalmádiban reklámtáblákat rongált meg, Márkón néhány lakóépület pincéjébe folyt be a víz. Személyi sérülés nem történt.

Ma is sokfelé kell zivatarokra készülni

Gyakran lesz erősen felhős az ég. Felhőszakadásra és jégesőre is számítani kell!

Erősen felhős ég mellett napközben hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Délelőtt kevesebb helyen, majd a déli óráktól ismét többfelé várható zápor, zivatar, legnagyobb eséllyel a Dunától keletre.

Heves zivatar is előfordulhat felhőszakadással, jégesővel, szélviharral. A legmagasabb nappali hőmérséklet

23 és 30 fok között várható, északnyugaton lesz a hűvösebb. Késő estére 17, 22 fok közé hűl le a levegő.

Forrás: MTI, origo.hu, met.hu

Cikk- és címlapkép: Pixabay

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.