Nem kell fizetniük az utazásért szombattól július 15-ig a budapesti Gyermekvasúton azoknak az általános és középiskolás tanulóknak, akik a jegyváltáskor bemutatják eredeti kitűnő bizonyítványukat – közölte a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. az MTI-vel csütörtökön.

Kitűnő bizonyítvánnyal ingyen lehet utazni a Gyermekvasúton július közepéig

Fotó: gyermekvasut.hu

A közlemény szerint a jutalomutazási akciót tavaly hirdették meg először, akkor a kéthetes időszakban nyolcszáznál többen éltek a kedvezménnyel.

A Széchenyihegy és Hűvösvölgy közötti vonalon a vasúti szolgálatot 10-14 éves gyerekek látják el, akiktől szintén elvárás a jó tanulmányi eredmény. A következő gyermekvasutas tanfolyam október elején indul, amelyre negyedik, ötödik és hatodik osztályosok jelentkezhetnek.

A nyári szünetben változik a menetrend: munkanapokon is hosszabb lesz az üzemidő, így reggel az első járat mindennap már 8 óra 45 perckor elindul Hűvösvölgyből – olvasható a közleményben.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szep napot
Cigány hazajön az iskolából és megkérdi az apját:
- Hát ídesapám! Olvasásból azírt vagyok jeles, mert cigány vagyok?
- Nem kisfiam! Az azért van, mert jól olvasol.
Másnap hazajön a gyerek és azt kérdezi:
- Hát ídesapám! Nyelvtanból azírt vagyok jeles, mert cigány vagyok?
- Nem kisfiam, az azért van, mert jó vagy nyelvtanból.
Harmadnap hazajön a gyerek és azt kérdezi:
- Hát ídesapám! Az, hogy nekem 20 centis faszom van, az osztálytársaimnak meg csak 10, az azírt van, mert cigány vagyok?
- Nem édes fiam, az azért van mert a többiek 9 évesek, te meg 25.
csipetke
...és a felcsúti kisvasút gazdájának a felajánlása?
kokopelli
@simmering73 & csipetke:
..lehet,hogy a "kitünőknek" kötelező lesz egész nap utazgatni? ;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.