Tárcája arra törekszik, hogy helyreállítsa, növelje a védőnők iránti tiszteletet, megbecsülést, és biztosítsa a munkakörülményeiket.

Kásler Miklós megköszönte a védőnők áldozatos munkáját
Fotó: Kovács Tamás/MTI

Köszönet és megbecsülés illeti a védőnőket, akik nagyon nehéz körülmények között végzik áldozatos munkájukat, és életük, lelkük egy részét adják oda másokért – mondta az emberi erőforrások minisztere a védőnők napja alkalmából rendezett pénteki budapesti ünnepségen.

Kásler Miklós kiemelte: a kormány elsődleges célja, hogy a magyar nemzet létkörülményeit, a nemzet fennmaradását biztosítsa, és ennek záloga a család.

A családok teremtik meg azt a lehetőséget, hogy egészséges, testileg és lelkileg kiegyensúlyozott, harmóniában élő gyermekek nőhessenek fel, aki tovább viszik a magyar nemzet és európai kultúra tradícióit

- tette hozzá.

Magyarországon 1915. június 13-án jött létre az Országos Stefánia Szövetség, amely célul tűzte ki a csecsemőhalandóság csökkentését, a születésszám növelését, ezáltal a népesség számbeli erősítését, valamint a tudatlanság és a babona elleni küzdelmet. A második világháború után átalakult a rendszer, létrejött a védőnői szolgálat, amely ma is állami keretek között működik.

Kásler Miklós elmondta: valószínűleg a szövetség létrehozója, Stefánia belga királyi hercegnő, Rudolf Habsburg-Lotaringiai főherceg özvegye sem gondolt arra, hogy egyszer az egész országra kiterjed majd az Európában is egyedülálló védőnői hálózat, amely rendkívül széles kapcsolatrendszert épített ki az egészségügyi ellátás területén a családorvosokkal, a gyermekorvosi hálózattal, a szociális terület munkatársaival, a közigazgatással és a belügyi szervezetekkel is.

A miniszter kiemelte: az embernek nemcsak a fizikai, fiziológiai körülményei lényegesek, hanem a lelkiek is, mert az határozza meg az emberi élet minőségét.

"Mi mindnyájan közösen azon dolgozunk", hogy az emberek ne csak jól éljenek, hanem szebben is

- fogalmazott.

Hozzátette: köszönik a védőnők munkáját és a továbbiakban is számítanak rájuk. Tárcája arra törekszik, hogy helyreállítsa, növelje a védőnők iránti tiszteletet, megbecsülést, és biztosítsa a munkakörülményeiket.

Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár beszédében kiemelte, a védőnők egyedülálló bizalmi állásban vannak, hiszen a családokkal foglalkoznak, ahol az emberek őszintén tudják az érzelmeiket kifejezni.

Mint mondta, a védőnők

"jelzőfények", amire nagy szüksége van az országnak, ezért a kormány és az egészségügyi tárca is kiemelt figyelmet fordít a védőnői hálózatra. Ennek érdekében a következő időszakban is mindent megtesznek azért, hogy a védőnők elvégezhessék kiemelten fontos munkájukat.

Bábiné Szottfried Gabriella, az Egészségügyi Szakmai Kollégium védőnői tagozatának vezetője felidézte: 103 évvel ezelőtt az Országos Stefánia Szövetség a nemzet számbeli erősítése mellett a tudatlanság elleni küzdelmet is céljául tűzte, és ez még mindig aktuális. Bár – jegyezte meg – most nem azért kell küzdeniük, hogy információhoz juttassák a gondjaikra bízottakat, hanem azzal, hogy az ellenőrizetlen információáradatból az adekvát ismereteket tudják továbbadni.

Az ünnepségen átadták a miniszteri elismeréseket. Védőnői szolgálatért díjban részesült Csordás Istvánné, Ófehértő nyugalmazott körzeti védőnője. Pro Sanitate díjat öten, miniszteri elismerő oklevelet 24-en kaptak.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

egyvandor
Megköszönte hogy saját jövedelmének ötvenedéért is hajlandóak valakik felelősség vállalás mellett, kiszolgáltatottságban, fizetetlen túlmunkával dolgozni. miközben túlfizetett felelősségre vonhatatalan tolvaj senkiházik kiröhögik őket a hátuk mögött.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wagabund
@tulipan: ezért fejeztem be azzal a pár szóval,... -ha nincs, hát nincs...(majd lesz máshol)
Yoda69
Kasler felajanlhatna eves jovedelmet egy alapba, ami jutalmazza a vedonok munkajat. Akkor lenne tartalma amit mond, igy ures fecseges.
Megjegyzem Gyurcsany es Bajnai regnalasuk alatt nem vettek fel a fizetesuket, hanem a szegenyeknek adtak.
Mikor latunk ilyet mondjuk orbantol, vagy tomjentol?
egyvandor
@Yoda69: (Gorbán egykori nyilatkozata alapján, miért vesz fel segélyt annak ellenére, hogy nincs rászorulva)
Gorbánnak és semjénnek jár! Osztjónapot!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.