Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke biztos abban, hogy semmi sem fenyegeti a bírói függetlenséget, így a közigazgatási bíráskodás tervezett szervezeti önállósága sem.

Handó Tünde a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában felidézte, 1949-ben szüntették meg Magyarországon a magát már-már Alkotmánybírósággá kinövő felsőszintű közigazgatási bíráskodást, így most gyakorlatilag a hagyományokhoz térünk vissza, és a kérdés 1990 óta napirenden van.

Handó Tünde szerint nem fenyegeti semmi a bírók függetlenségét

Fotó: pixabay.com CCO

Kiemelte, hogy különleges szerepük van az Európa-szerte szintén jellemzően önálló bírósági szervezetként létező, a közigazgatási ügyek elbírálásával foglalkozó fórumoknak. Mint mondta, ez "érzékeny terület", hiszen ezek az ügyek az állam működését érintik.

Arra egyelőre nem tudott válaszolni, hogy ez hány bíróságot jelent majd és hány szakemberre lesz szükség. Utalt arra, hogy az igazságügyi miniszter bizottságot állított fel a koncepció részleteinek egyeztetésére.

Az ellenzők felvetéseire reagálva közölte, biztos abban, hogy amint valaki a bírói széket elfoglalja, a döntéseit a jogszabályok és a tényekről való meggyőződése alapján hozza meg.

"Ez a lényege a bírói függetlenségnek, biztos vagyok benne, hogy ezt semmi sem fenyegeti" – fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogy az Országos Bírói Tanács (OBT) néhány tagja is ellenzi az elképzelést, azt mondta: megdöbbenve olvasta, hogy magyar bírák egy Brüsszel által finanszírozott testülethez fordultak.

"Sajnálatosnak tartom azt (...), hogy néhány bírótársunk magáról és a kötelességeiről, a közösség iránti felelősségről megfeledkezve külföldre szalad, és elárulja a hazánkat" – fogalmazott.

Kitért arra, hogy a bírósági szervezeten belül a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal mellett harmadikként létrehozott OBT egy bírói testület, amelynek feladata felügyelni a központi igazgatást és közreműködni abban.

"Valahogy az utóbbi hónapokban ez a közreműködés egyáltalán nem látszik megvalósulni, a felügyeletet pedig egy statáriális bíróságosdiként gyakorolja a testület, illetve most már nem is tudja gyakorolni, hiszen nem működik törvényesen" – mondta Handó Tünde.

Hozzátette, "úgy tűnik, hogy nagyon sok olyan kérdést vesznek napirendre, amely azt szolgálja, hogy hibákat találjanak, vagy ha nincsenek, akkor hibákat kreáljanak". Handó Tünde szerint "ezek a tárgykörök nagyon sokszor az egyes tagok személyes érdekeiből vagy sértettségéből eredeztethetők". Megjegyezte, e testület tagjának lenni egyfajta mentelmi jogot is jelent a fegyelmi felelősség alól, és "ezzel visszaélnek egyes tagok ebben a testületben".

Az OBH elnöke ugyanakkor azt mondta, bízik abban, hogy a helyzet hamarosan rendeződik, akár a törvényhozás által, vagy a bírói kar véleménynyilvánításának köszönhetően is. Szerinte van jelzésértéke annak is, hogy a tanács 27 választott tagja és póttagja közül eddig 17 lemondott.

Handó Tünde a kinevezési gyakorlatot érintő kritikákra reagálva szólt arról, hogy 2017-ben 274 bírói pályázatot bíráltak el, ezek közül 15 lett eredménytelen (7 technikai okok miatt), szerinte az összes pályázatnak csak mintegy 2 százaléka az, amin "lehet vitatkozni".

Kitért arra is, hogy az elmúlt 6 évben 40 százalékkal csökkentették a 2 éven túli ügyek számát. Míg például Olaszországban 958 nap a perek átlagos ideje a járásbírósági polgári ügyekben, addig Magyarországon 156 nap – tette hozzá.

Mint mondta, az uniós úgynevezett igazságügyi eredménytábla is azt igazolja, hogy a magyar bírósági szervezetek a tárgyszerű mutatókban Európa élvonalában vannak, a közigazgatási bíráskodás gyorsaságát tekintve is, hiszen a tavaly publikált 2. helyről az 1. helyre tudtunk lépni.

(MTI)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Nem fenyegeti semmi a bírák függetlenségét?!Csak a fidesz,orbánnal az élen..
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
mackoka46
A bíróság ügyfeleit fenyegeti a baj a tisztességtelen igazságszolgáltatással. Na most a minden hájjal megkent NAV-os bűnözőkkel, hogyan vegyük fel a versenyt? Úgy élnek vissza a joggal, ahogyan a NER maffia követeli.
Jozefina
Ez egy hülye tyúk!!!??? Mi az, hogy nem érinti a bíróságik függetlenségét???!! Állandón belepofáztok a bíróságok munkájába!!! A politikának fontos ügyek a "megbíható" bírák kezére vannak szignálva!! A politika ráült a bíróságokra orbán helytartójaként tüncike személyében!!?? A teljes igazságszolgáltatásra!!!?? Persze, hogy aki csak teheti égbe kiállt és hallatja szavát, akár külföldön is, hiszen itthon süket fülekre talál!!!
karma1
Remelem, ezt a boglyahaju anti-not mielobb megdontik a VALOBAN fuggetlen birak... (Na nem ugy, mert "ugy" meg bottal sem piszkalnak meg, asszem...:)
magyarbakancs
A jól táplált ember önmaga jó
táplálását munkaköri kötelességének
tekinti akkor is, ha nem dolgozik.

Ha cirkuszt csinálsz, ne
szerepeltessed magad állatként.
Amikor a betörõ csuklik, azt is
tudja, hogy ki emlegeti.
Dr plágium
Trócsányi nyilatkozata szerint a bíróság nem demokratikus ha nem a kormánynak ad igazat, akkor mi a francról akar ez a nő meggyőzni ???
csipetke
Nem fenyegeti semmi a bírák függetlenségét?!Csak a fidesz,orbánnal az élen..
advocat
Hát? Nem tudom!Korlátozott cselekvőképesség? Ha már bíró is a lelkem! Hogy távol maradjon.
Zeta
Most még csak szóban árulóznak, hamarosan jönnek a megbélyegzések is?
Ellenzőkböl ellenségek leszünk, jönnek majd a szankciók , megbélyegzések!
namihami
Nem is a SEMMIvel van a baj, hanem a fideszes SENKIkkel.
Desischado
Nincs itt semmi baj, jön a fideszes ítélkezés, függetlenség, pártatlanság, igazság, megy a levesbe. Épül a diktatúra!
evacica
@advocat: Miért maradna távol? Lévai Anikó barátnője, hozzátartozik az Orbán klánhoz! Ő 9s csak kiszolgálója és haszonélvezője az Orbáni diktatúrának!
Nessy
Na, ezt talán egy Alzheimer kórósakat ápoló intézet lakóinak mesélje! Azok még el is hiszik, hiszen mire a mondat végére ér, az elejét feledik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.