A következő európai uniós csúcstalálkozón meg kell jelennie azoknak a változásoknak, amelyek Európa számos országát már elérték, a kontinensre veszélyt hozó migrációs politikának pedig véget kell vetni – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

Hangsúlyozta, hogy az utóbbi évek és különösen az elmúlt hónapok nemzetállami szintű változásainak köszönhetően egyre inkább előtérbe kerül a lakosság, a helyi kultúra és a nemzeti identitás védelme. Az EU vezetése azonban még mindig a migránsok szétosztását és az ellenszegülő tagállamok megbüntetését szorgalmazza, holott ilyen kötelezettséget az uniós alapdokumentumok nem fogalmaznak meg – tette hozzá. A főtanácsadó sürgette továbbá a külső határok lezárását és az itt tartózkodók hazaszállítását, továbbá hangsúlyozta, hogy nem tekinthető menekültnek, akik törvénysértő módon kelt át biztonságos országokon és a hatóságokkal sem működik együtt.

Bakondi György elmondta, hogy a balkáni útvonal a Törökországgal kötött uniós megállapodásnak köszönhetően kevésbé terhelt, de – mint mondta – a veszély nem szűnt meg, főleg afgánok és irániak érkeznek innen. Változott a migráció iránya is, egyre többen indulnak a török-görög szárazföldi határon keresztül Montenegrón, Bosznia-Hercegovinán, Horvátországon és Szlovénián át Olaszország felé – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a Balkán biztonsága érdekében Görögországnak és Macedóniának rendezni kell a vitás kérdéseket, így az előbbi nem akadályozná tovább szomszédja EU- és NATO-társulási folyamatát. A balkáni kilátásokat szerinte a gyenge rendvédelem helyzete is bizonytalanná teheti, ezért nem zárta ki egy újabb tömeges beáramlás lehetőségét.

Bakondi György az új olasz kormány belbiztonsági intézkedéseinek tulajdonítja, hogy az afrikai migránsok egyre inkább Spanyolországot célozzák meg, emiatt pedig elképzelhetőnek tartja az ottani helyzet súlyosbodását. Hozzátette, hogy a baloldali madridi kormány befogadást támogató döntései a feszültség kiéleződését okozhatják Spanyolországban.

(MTI)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Hogy egyetlen kurva kibeb*szott nap nem múlhat el anélkül, hogy a feneketlen korrupciótól felpúposodott szőnyeg alól ne ömöljön bele sápadt, unott arcunkba az éppen aznapra jutó random görénység, olyan nem lehet. Reggel még alig emeltem fel a fejemet a hírre, mostanra viszont összeraktam a képet, amihez először is azt kell elhelyezni a fejünkben, hogy ki a büdös isten haragja az a Bakondi György? Tudjuk ki ő? A katasztrófavédő debilnek kinéző kretén, az iskolázatlan tűzoltó altábornagy, a világhírű télügyi biztos, a mindenki üljön át egy másik autóba akciófilm és valóságshow (társ)rendezője, az olajszőkített belügyér elvtársa az erkölcsi pusztulásban, a bárgyú semmihez nem értő papagáj, a nyugalmazott migránsügyi belbiztonsági miniszterelnöki tanácsadó, bruttó 1 millió közpénz ellenében éktelen baromságokat bármikor összehordani képes seggarc. Akiről semmi olyasmi nem jut eszembe, amit a saját kútfejéből és született zsenijéből követett volna el, amitől jobb, biztonságosabb, élhetőbb hely lett ez az ország, aki már határőrnek is hülye volt, de kitartó seggnyalással felszopta-nyalta magát a személyiségzavar mellé és mindenhez ért, szakért, tájékoztat, betrappol mikrofonállványokkal csacsorászni, semmitmondani, tolni a síkbuta propagandát.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@Eladott Ország: Az első nagyon találó !!!
Eladott Ország
@Nessy: Miközben normálisék (azok nem mi vagyunk, hanem egyéb közép-európai országok) átlagban a GDP-jük 2,9%-át költik a hatalmi ágakra, külkapcsolatokra, miegyebekre, Magyarországon Orbánkirály uralkodásának harmadik ciklusára a végrahajtó és törvényhozó orgánumokra fordított kiadások a GDP 3 százalékáról 4 százalékra nőttek. Vagyis miközben a Vajnákat, Mészárosokat, Garancsikat és a válogatott nemzeti nagytőkéseket majdhogynem agyonbasszák a naponta fejükre hulló közpénzmilliárdok, az államapparátus velük arányosan hízik szép nagyra. Amióta a Fidesz kormányra került 2010-ben egyetlen irányvonal állandósult: a vízfej egyre többet költ magára és az állam gazdasági funkcióira. Mindenesetre most ott tartunk, hogy a Lázár János-féle karcsúsítás olyan jól sikerült, hogy a legkevesebb 436 tagú magyar kormányapparátus, valamint az Országgyűlés áldásos tevékenysége és működése évente mintegy 1300 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek. Évi 1300 milliárd forint, és ebben a parányinak ható, de megszámlálhatatlan porszemek nincsenek benne, a kismillió osztályvezetővel, főosztályvezetővel, mindenessel, unokatestvérrel, jó szomszéddal, egykori iskolatárssal, szeretővel, megbízható elvtárssal. Mert mi a magunk magyar módján kúrtuk át a szavazóinkat csökkentettük a bürokráciát.
tulipan
@Eladott Ország: Mind a 2 nagyon találó!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.