Magyarország lehet az egyik nagy vesztese az amerikai– európai kereskedelmi háború esetleges elfajulásának. A konfliktust Donald Trump amerikai elnök robbantotta ki, amikor június elejétől 10, illetve 25 százalékos védővámot vezetett be az Európai Unióból származó acél-, illetve alumíniumtermékekre.

Trump európai termékek elleni fellépése nagyon fáj majd a magyar iparnak

Fotó: NICHOLAS KAMM / AFP

Válaszul az EU is 25 százalékos vámmal sújthat számos amerikai termékcsoportot, amit a tagállamok egyhangúan megszavaztak, de ezt még szerdán jóvá kell hagynia az Európai Bizottságnak. A megadóztatott amerikai termékek listáján egyebek mellett a mogyoróvaj, az áfonya és a narancslé is szerepel, de megtalálhatók rajta bizonyos mezőgazdasági termékek, számos vas- és acéláru, ruhák, ágyneműk, dohánytermékek, motorkerékpárok, jachtok, illetve a bourbon whisky is.

A következő amerikai lépés az autókra is kiterjesztené a 25 százalékos vámot, ami érzékeny veszteséget jelenthet az európai autógyártóknak, köztük Magyarországnak. Ez Trump régi mániája, mivel szerinte az európai autógyártók a fő okozói az amerikai autógyárak gyengélkedésének . Trump szemét főleg a német luxusautók csípik, azokat szeretné kiszorítani, mivel szerinte túl sok Mercedes fut Chevroletek helyett New York utcáin. Állítólag Emmanuel Macron francia elnöknek be is vallotta, hogy a német autók kiszorításának rendeli alá kereskedelmi politikáját.

A közgazdász szerint komoly károkat okozhat a magyar gazdaságnak a tervezett amerikai intézkedés, nagyobbat, mint például a szomszédos, szintén jelentős autógyártással rendelkező Szlovákiának.

A Magyarországon gyártott Audik és Mercedesek jelentős részét Amerikába exportáljuk. Ha 25 százalékos vámot vetnek ki ezekre a termékekre, csökken a piaci részesedésük. Mindez makroszinten is kimutatható veszteséget okozhat a magyar gazdaságnak, néhány tized százalékos GDP-csökkenést jelenthet – mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője, aki arra számít, a vezetők belátják, hogy nem racionális döntés kereskedelmi háborúba bonyolódni, mert igazából senkinek az érdekét nem szolgálják azzal. – Megy most a világpolitikai és belpolitikai célzatú üzengetés, de vélhetően nem fog eszkalálódni a helyzet.

Felhívta Orbánt

A Fehér Ház megerősítette, hogy Donald Trump felhívta telefonon Orbán Viktort, mégpedig azért, hogy gratuláljon az újabb választási győzelemhez. Az eszmecsere témája a nemzeti határok védelme, illetve a múlt heti amerikai-észak-koreai csúcstalákozó volt.

(Blikk.hu)

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Ez csak természetes. A magyar gazdaság már csak ilyen. Bármi történjen bárhol a világban, a magyar gazdaság megroggyan, mint aki kapott egy balhorgot. Például ha a a Mexikói-öbölben leáll egy olajfúrótorony, másnap Magyarországon már drasztikusan emelkedik a benzin ára.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
Ha a potrohos ennyire megprobalja Magyarorszagot gazdasagilag (is) elszigetelni, es kielezi a gazdasagot egyfajta gazdasagi tevekenysegre, akkor bizony a szivas lehetosege sokszorosara no, azonnal serulekennye valik a gazdasag, dehat ha szetveri maga korul a szakertoi csoportokat, akik figyelmeztethetnek a gazdasag veszelyeire, akkor bizony igy jar.
Es akkor meg a hulye retvari szentfazek kijelentesetol sem dob egy hatast senki sem, aki egy kicsit is megprobal logikusan gondolkodni: ha egyre kevesbbe megterheloek a lakhatas koltsegei, akkor miert is kell csak iden tobb mint 30 ezer lakasbol embereket kilakoltatni?
vladimir putin
@karma1: majd építenek a magyarok unortodox templomokat is,
aztán az égből potyog majd a manna, nem kell ezzel foglalkozni.

Mannapörkölt, mannagulyás, tojásos manna kovászos uborkával.
Mannakommunizmus lesz itt nemsokára.
Egy csöppnyi kételkedés se merül fel bennem, hogy most végre eljön a jó világ,
amire 30 éve vágyunk.
Yoda69
Ez a trump epp oly elszabadult hajoagyukent viselkedik mint a mi tahonk. Az extra vamok foleg az europai es vice versa alapon az amerikai gazdasagot sulytjak majd. A neveto harmadik pedig Kina lesz. Trumpnak ra kellene jonnie vegre a egyetlen szovetsegese az EU, esetleg Ausztralia es Canada, bar utobbiak eleg keves erot kepviselnek. Ha szembe megy a szovetsegesi politikaval, azzal nemcsak az EU-nak art, de legfokepp az amerikai embereknek.
magyarbakancs
ERŐS A MAGYAR GAZDASÁG, EURÓPA MINKET IRIGYEL.JOBBAN TELJESÍTÜNK MINT AZ EU ÁTLAG.
EGYET FINGIK A VILÁG GAZDASÁG A MAGYAR IPAR DUGÁBA DŐL.
fekete
Kelett nektek a NATO! A German baratsag is fe'l Magyarorszagba kerult! Ezek egytol egyig csalo
hazugok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.