Az a cél, hogy a térség legerősebb honvédsége legyen a magyar – ezt Németh Szilárd mondta a Magyar Hírlapnak.

Németh Szilárd bejelentette a magyar fegyverkezési programot

A Honvédelmi Minisztérium államtitkára szerint a honvédségnek erkölcsi, szellemi és fizikai szempontból is erősnek kell lennie. Ennek érdekében, ha kell, akkor akár a GDP 3 százalékát is védelmi kiadásokra fordítják – miközben a NATO 2 százalékot ír elő.

Az államtitkár elmondta: folytatják a légierő fejlesztését. A helikopterek és repülőgépek beszerzésére 30 milliárd forint áll rendelkezésre. Emellett fontos fejlesztendő terület lesz a fegyver és lőszergyártás is.

(atv.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Balogh Zoltán

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Maxipocak
Hátha erre a gyökérre nézek..."erkölcsi, szellemi és fizikai..." ebből a háromból valahogy egyik sem illik rá. És ez az "államtitkár" felelős a Haza védelméért...A fidesz barmaitól ments meg uram minket.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Rezsi Sziszi még a kaját is rittyenti

A releváns szómagyarázat igazán árulkodó

Mottó helyett szómagyarázat:
rittyent = Gyorsan összecsap.
Gyors mozdulatokkal elkészít,
mindenféle tervezés vagy
meggondolás nélkül.

A derék Magyar Hírlap ma reggeli vezércikke „ Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára”-al foglalkozik.
Érdemes elmerülni a sok hülye dumában:
„a mi célunk … az, hogy a térség legerősebb hadseregével rendelkezzünk erkölcsi, szellemi, fizikai felkészültséget tekintve egyaránt”,
„Azoknak az ellenzéki politikusoknak, akik szerint mostanra a válsághelyzet fenntartása felesleges, javaslom, hogy az otthonuk körül bontsák le a kerítést, hagyják nyitva az ajtót, kapcsolják ki a riasztót, és nézzék meg, mi fog történni.”,
„ez az ellenzék soha nem fogja meghallani a magyar emberek hangját, ugyanott folytatja, ahol április 7-én abbahagyta. Szégyen, hogy idegen érdekeket szolgálnak a Magyar Országgyűlésben”,
etc.
A „bájcsevej” érdekes része volt a derék fírkász felvetése arról, hogy Sziszi mit főz Kötcsén. Ami kapcsán is hozta a formáját. Nem csak azzal, hogy „Mindegyik étel, amelyet eddig főztem, gulyáságyúban is elkészíthető, úgyhogy a katonák gyakorlaton is tudják fogyasztani. Nem beszélve a tápértékéről!”, ami új posztjára való elhívatottságára utal. De azt is hozzátette – arra reagálva, hogy a tájékozatlan fírkász azt kérdezte: „Tavaly szeptemberben erdélyi csorbalevest, most júniusban pincepörköltet főzött a kötcsei pikniken. Ősszel mi lesz a menü, velős pacal?” - , hogy „Azon már túl vagyunk, korábban rittyentettünk pacalt, igaz nem velőset, hanem füstölt nyúljásat.”!
Igen Sziszi ahogy tőled – de sajnos ebben sem vagy egyedül – megszokott csak rittyentésre fussa! =))
RonaGyuri
közvetlenül a cikkhez: a Gripenek tavalyi áron hadifelszerelések nélkül 20 milliárdba kerültek! =))
Gauntlet
Győri program? A Don felé mikor mennek a bakák? Megint nem lesz töltényük? Mint akkor?
csipetke
Nincs itt kérem semmi különös.A nemzeti zsírosbödön hozza a formáját.Azt mikor jelenti már be valaki,hogy megvédik az emberek egészségét is,mert fegyverkezhetnek ugyan,de lassan nem lesz kit megvédeniük.
Yoda69
A NATO 2% ir elo, de mi 3%-ot tolunk. Minek is?
Nessy
Rizsa Szilárd, te "bölcs"!
Ha itthon nyitva hagyod az ajtót, ha lebontod a kerítést, nem a migráncsok, hanem echte magyar tolvajok visznek mindent, amit találnak!
Peller Anikó
@csipetke: Saját magukat védik. Félnek a megtorlástól, ezért fegyverkeznek.
papa.49
Ahogy elnézem egymás mellett ezt a két dagadt disznók a hodályban a padokat is meg kell erősíteni sürgősen ))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Azt nem közölte a rezsibunkó vajon légelhárító, vagy páncéltörő CSÚZLIKKAL fogják felszerelni az operett sereget, és milyen gumi lesz a csúzlikon ???
Maxipocak
Hátha erre a gyökérre nézek..."erkölcsi, szellemi és fizikai..." ebből a háromból valahogy egyik sem illik rá. És ez az "államtitkár" felelős a Haza védelméért...A fidesz barmaitól ments meg uram minket.
namihami
Komoly beruházások várhatók a durunggyártásban (rezsisziszi márkanéven) és a csúzli- illetve parittyakészítés terén. A csapatok mozgatásában nagy előrelépést fog jelenteni a négyzetalakú kerekekkel szerelt biciklik üzemszerű és sorozatos gyártása. (lásd Folytassa Cleo).
A hadállomány elszánt és mindenre kész csapattesteit pedig a felkészült nyugdíjasnénik és bácsik (szigorúan) önkéntes alapon történő jelentkezésével tervezik. (lásd esernyős néni és savas bácsi)
Mi kellhet még?
balos
Remélem az atomfegyverkezés ideje még nem jött el?Mert ennyi vezetésre "termett" nemzeti turul köcsöggel",két világ háborút is elvesztettünk már!
nezelodo
Na ez megint hülyének néz bennünket, hiszen a két százalékos NATO kötelezettséget sem sikerül megugrani. Állandó elmarasztalás volt miatta, akkor is ha a kormány mélyen hallgatott róla. A múlt héten még a haditengerészetet fejlesztette ez a zseni, ami nem is létezik nálunk.
Vagy beszáll a Putyin a honvédelmünkbe is? Akkor se NATO, se EU nem lesz... @papa.49: Hogy milyen gumi lesz a csúzlijaikon? Óvszergumi, hogy a népesedéspolitika gőzhengere is taroljon, és teleszüljék a Kárpát-medencét az asszonyaink, lányaink. Mert tudod, asszonynak kötelesség...
Qqberci
A gyalogság íjakat kap, a nehéztüzérség számszeríjat...
lampa laz
Minek ide fegyverkezés b+, elég téged megmutatni az ellenségnek, h meghátráljanak..
Nessy
@lampa laz: Ha meg még meg is szólal, úgy elszaladnak, hogy a közelünkbe sem jönnek többet!
Képzeld el, amint Sziszi teljes menetfelszerelésben körbefutja a Pancho arénát! Azt azért megnézném! :-))
Clavigo
Kardokat már vásároltak...,,,Jöhetnek az alabárdok,buzogányok,,,stb
advocat
Valamikor volt 3 repülőezredünk. Fejenként 4 századdal (1 század 15 gép körüli). Volt egy helikopter ezredünk, működő helikopterekkel. Mos ha repülni tud 2-3? Volt nem tudom hány harckocsink. Most van 2 db működőképes? Viszont maradt rengeteg AK-nk. El is adtuk a horvátoknak, az ISIS-nek, stb. És még lehetne sorolni. A többi Varsói Szerződésesnek azért ennél már most több van. És kit akarunk megtámadni? Mert védekezésről ezzel a sereggel szó sem lehet. 6 órán belül az ellenségé lennénk. Hajrá Sziszi. Beszélj hülyeséget! Hátha valaki elhiszi!
eszegfu
Mégis milyen fegyvert fogunk mi gyártani?! Igaz, a fapuska még esélyes!:)))
sgyuri2003
Rezsi Szilárd a kis magyar atom. Már csak az a kérdés , hogy a vezénylő tábornok mikor fogja eldobni.
Yeromos
Gondolom arra meny ki a dolog, hogy most már az EU-s pénzekre jobban figyelnek.
Valószínűleg hatalmas összegeket fognak megszavazni hadsereg fejlesztésre.
A hadi kiadások, szerződések minden országban titkosítottak. Gondolom az Orbán maffia szépen fog ebből is gazdagodni.
papa.49
@Yeromos: Rátapintottál a LÉNYEGRE, nálad a pont !!!
papa.49
@nezelodo: Nem rossz elképzelés )))))))))))))))))))))))))
Az utolsó mondatod meg a rákosista brossurából való )))))))))))))))
kisrigó
@Yeromos: Nekem is az jutott eszembe, hogy megint egy kiváló alkalom lesz a lopásra, mert ennek a fegyverkezésnek józan ésszel nincs más értelme! Az már csak hab a tortán, hogy ezek a kiadások abszolút titkosak lesznek. Kiválasztotta a kedves vezető a "megfelelő" kádert, mert ez az alak vakon végre hajt mindent, amit mondanak neki! Persze lesznek akik tapsolnak, mert a migráncsok meg a Soros...
Zeta
Folyamatos pénzlenyúlási lehetőség. És ezt mind a barátok fogják kapni!
Titkosítva!
papa.49
@kisrigó: Nem is lehet, már nincs meg az a háttér ami ehhez kellene se a személyi feltételek, se a technikai háttér, azért a fegyver gyártás nem azonos a szög gyártással, jóval komolyabb gépek kellenének, amik meg is voltak, csak az elmúlt 27 évben el lettek kotyavetyélve !!!
Borsodi
Rá kell nézni értelmes katonás ember értelmes javaslatának semmi értelme,csak a pénz kidobásról lenyúlásról szól.Ennek a mi részünkről megint semmi értelme,a katonaság az ő védelmükben jönne létre,a mi kárunkra.
tudode
Milyen az az erős HADSEREG?
.
Erős paprikával etetik a HADRA FOGHATÓKAT?
.
Ez a teteje, vagy az alja, hogy egy, a GAZDI által elhasznált, LEJÁRT LEMEZŰ SZÓCSŐ államtitkár lehet, feltételezve, hogy még katonai múltja sincs!
Gyuri Géderről
Szilárd, szilárdan hadrendbe állíja a rezsicsökkentett haderőt, ködösítő alakulatot, állami vagyoneltüntető különítményt, és bevezeti a felperzselt föld taktikáját. Természetesen a hadrendhez tartozik, a megfigyelés, bírói végzés nélküli letartóztatás, állami érdek alapján történő kisajátítás.
Csak az a gondom, hogy mind ezt kis hazánkba.
Grafix69
Aztán faszfej ki ellen ? A belső ( Soros ) vagy a külső ( Soros ) ellenség ellen?
libellle
ö lesz a Magyar hadsereg legveszélyesebb bombaja a zsirbomba.
terlasz
Ezek azt gondolják, hogy a hadsereg megvédi őket, ha már a népnek totálisan elege lesz belőlük, mert el kell jönnie annak az időnek is. Elfelejtik, hogy nem vagyunk Törökország és így Erdogant sem lehet másolni.
herczeg0210
Ha nincs ellenség keresnek! Neki mennek mindennek ami értelmes! Ráadásul az egész Világ ellenünk van. Ja, csak ők vannak a Világ ellen. Adolf már csinált ilyent, az eredményt tudjuk. (már aki...)
evacica
Hát aki erre az emberre ránéz, látja a totális szellemi csődöt a fidesznél!Persze vele minden hülyeséget el tud mondatni Orbán, mert ettől az agyamenttől semmi értelmes dolgot nem vár senki!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.