Az ENSZ emberi jogi főbiztosa harcot hirdetett a magyar kormány ellen azért, mert az megvédi a magyar emberek biztonságát az illegális bevándorlással szemben – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-vel.

Szijjártó: az ENSZ emberi jogi főbiztosa harcot hirdetett a magyar kormány ellen
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Szijjártó Péter nyilatkozatában arra reagált, hogy Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa a világszervezet Emberi Jogi Tanácsa 38. ülésszakának hétfői megnyitóján az amerikai bevándorláspolitikát, Kínát, Mianmart és Magyarországot is bírálta.

A főbiztos Magyarországot a készülő "Stop Soros" törvénycsomag miatt

kritizálta, amiért az korlátozásokat vezetne be a menekülteket segítő szervezetekkel szemben, és büntetné az emberi jogokkal kapcsolatos megfigyelést a határokon, illetve a határzónákban, a migránsok támogatását információ- és jogsegélynyújtással.

Szijjártó Péter közölte: a főbiztos figyelmébe ajánlják a tényeket, melyek szerint az elmúlt 3 évben több mint 330 ember halt meg és több mint 1300 sérült meg Európában "a migrációs hátterű terroristák támadásai miatt".

A miniszter hangsúlyozta: az illegális bevándorlást nemzetbiztonsági kérdésnek tekintik. A "Stop Soros" törvényjavaslat célja pedig mindazoknak a megállítása és megbüntetése, akik szervezik az illegális migrációt, és bevándorlókkal akarják elárasztani Európát – tette hozzá Szijjártó Péter.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Petya, petya te egyre nagyobb barom leszel!, de már fél2! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Petya, petya te egyre nagyobb barom leszel!, de már fél2! =))
CsipkeRózsa
Márciusban már kikelt ellene Szíjjártó, akkor még le is mondatta Zeid Raad al-Husszeint, az ENSZ emberi jogi főbiztosát.
Úgy látszik mégis maradt.
csak úgy....
ezt a süket dumát,Pötyi...,csak nem romlott durbincsot etté ?
1magyar
A muszlim kontinensfoglalóknak nem tetszik,hogy nem adjuk át önként, dalolva az országot.
Madácsi Pali
És meg is van rá minden oka! Ha nem lennétek fasiszták nem fordulna szembe veletek a világ.
balos
Végre kiderül az igazság!A magyar kormány megvédi az általa Magyarországba importált fizetős migráncsait!
mackoka46
@1magyar: Ki a f@sznak kéne ez a csóró botrány ország ?
csak úgy....
@mackoka46: ...ennek Te zenélhetsz , kotta nélkül fújja amit a viktor és népizenekara dalol ;)
egyember
Csak számolgatok (becsülgetek).
Van (mondjuk, max.) 2 milla migráncs Jurópában. . Mennyi is Jurópa összlakossága (Putyinékat hagyjuk ki)? Kb. 500 milla. Mennyi is jutna belőlük ránk (arányosan)? Mennyi is jutna (per.kopf ) 1 (szín)magyar zemberre?. Mennyi jutna akkor egy átlag (mondjuk 10000 lakosú) településre?
El sem merem gondolni, mennyire uralmuk alá taposnák az illető települést.
KELLLL IS AZA STOPPP-SOROSS!
egyember
JA!
Hány zember is halt (és sérült) meg Orbániában AGRESSZÍV, semmi szabályt nem betartó un. "sofőrök" miatt az elmúlt egy-két évben? Ezek többsége (állítólag) MAGYAR nemzetiségű volt.
tudode
Egyáltalán tudják EZEK, hogy milyen fincsi ÁLLAMPOLGÁRKÉNT "harci" tevékenységet elviselni, magyarul, amikor az égből NEM CIGÁNYGYEREKEK, bombák hullanak, megszólalnak a katyuságak, nem a lányok, hanem a MEGSOKSZOROZOTT ütegek, pikk, pakk puskagolyók süvítenek, amelyeknek ÁRTATLAN GYERMEKEK, állampolgárok az áldozatai!
.
EZEK (lejárt lemezű szócsövek, frakcióvezetők) megfogalmazásában .az ÉRTELMETLEN vita, köpködés, az .. h a r c !
.
A szócséplés, a POFAGOLÁS az nem harc, csak ÉGBE KIÁLTOTT felesleges szó, jellemző arra, aki KÉPTELEN politikusként??? értelmes vitára!
.
Tele van velük a pince, a padlás, amerre járnak minden!
papa.49
Szopottfejűszer te meg harcot folytatsz a normális gondolkodás ellen, neked semmi nem jó amit nem a csutigörény szart ki,gondolod mindenki hülye rajtatok kívül, mert szerintem TIK VAGYTOK A HÜLYÉK, hogy mindig tartjátok a pofátokat egy újabb sallerért !!!
Borsodi
@papa.49: Igen azt szeretnék,ha csak hülyék és hiszékeny agy mosott megfélemlített emberek lennének .Igaz elég jól haladnak.Elvégre azt csinálnak amit akarnak.

www.youtube.com/watch?v=SKtvc68vGKA
tulipan
Nagyon helyes! Éppen Ideje volt már, de eddig hol a francban voltak???
tulipan
@Shikari: Te vagy egy bzteráns idióta, nem kicsit, de nagyon!!!
tulipan
@Shikari: : Te vagy egy buzeráns idióta, nem kicsit, de nagyon!!! Téged ugyan kár lenne "összegyűjteni", még az araboknak is, légypiszoknyi értéked sincs,!!! Ámbár igaz,azok nem gyűjtenek, elég nekik a fejed!!
csak úgy....
@Shikari: látom tibcsi, nálad fölnött fejjel is müködik a dedó...
tulipan
@Shikari: Nemzeti szocialista HOROGKERESZTES SS tag!
1magyar
@mackoka46: Akkor miért erőltetitek ránk a "f@szokat"? Azoknak mégis kellene?
csak úgy....
@1magyar: Csak nem a Rogán Tóni migráncsaira gondolsz ? Azok jobbak,mert fizettek? A letelepedési kötvényeseket, mikor ,ki és miböl fizetik vissza?
csak úgy....
@Shikari: ecseri tibi..., semmit sem változtál...
Pálinkás Pál
Elképesztők vagytok libsik!!! Itt számolgattok mennyi migráns van Európában?? Hát közlöm veletek migránsból még 1 is pont 1-gyel több ,mint amire szükség van!!!Ha annyira szeretitek ezt a félanalfabéta népséget,és jól éreznétek magatokat közöttük,miért nem költöztök hozzájuk?? Bizony ez az undorító hozzáállásotok tolja előre a szélsőjobbot!!!
Zárójelben jegyezném meg...Zeid Raad al-Husszein...és ő képviseli a muszlim horda érdekeit mint emberi jogi főbiztos...na ne röhögtessetek!!!
lehet rasszistázni,leszarom...Európa változik,hiába fáj nektek!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.