Aztán rögtön visszakozott is, mondván, hogy inkább kormányozzák vissza a Néppártot a kereszténydemokrata gyökereihez. Orbán Viktor még szombaton, a Helmut Kohl egykori német kancellár halálának első évfordulóján rendezett tanácskozáson értékelte a világ dolgait. Elmondta például azt, hogy Magyarország 2030-ra nettó befizető ország lesz az unióban. Az eubobserver hétfői tudósítása szerint azonban másról is beszélt, belengette például,

Forrás: 444.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Megint rájött, bár ebben van ráció

a média feledékenységnek véli, pedig csak az MTI-nek is sok(k) volt

Bár a hivatalos hír-gyár részletesen beszámolt a Helmut Kohl egykori német kancellár halálának első évfordulóján rendezett Budapesti Európa-beszéd című tanácskozásról és kiemelten Őfenesége ottani hasmenéséről. Azonban akadt egy rész, ami „elkerülte az MTI figyelmét”, amiről az euobserver beszámolt: „a jövő évi EP-választásokra egy bevándorlás-ellenes pártcsaládot kellene alapítaniuk a közép-európai pártoknak, amely formációnak szerinte kétségtelenül nagy sikere lenne a 2019-es megmérettetésen.”!
Ami lássuk be nem teljesen alap nélküli. Persze nem az, hogy ennek birkái között (minek nem?) ne lenne sikere, hanem ha az EPP végre sarkár áll és kirúgják ezt az agresszív majmot, akkor neki kellene valamit kezdeni, de azt ő is tudja, hogy Marinne (az európai szélső-jobb) nem tűri azt a pofátlanságot és bornírtságot, amit ő hangoztat. S hasonlóképp egyetlen valóban európai sem ! =))
Pálinkás Pál
@RonaGyuri: Nincs igazad...ritka pillanatok egyike hogy a csúti igazat mond...és van létjogosultsága...az emberek ébredeznek,nem akarnak afrikai mocskot a portájukra..már a migránshullám alatt is írtam..a ti humanitárius erőlködésetek fogja előre nyomni a szélsőjobbot!!!Mert lássuk be,az embereknek egyre jobban elege van az analfabéta agresszív hordákból,ami elözönlötte a kontinenst!!!
Yoda69
Miert nem egybol naci partcsaladot akar letrehozni? Mit kell itt lacafacazni. Csapjunk a lecsoba! Igy mulat a magyar!
papa.49
Természetesen a ő vezetésével !!!
Csak mivel olyan ,,szemérmes,, ezt nem tette hozzá !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.