A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte, összesen öt helyszínen jelentették, hogy valakik festékpatronnal lövöldöznek.

A Blikknek az egyik áldozat elmodta, hogy szerencséje volt: „csak” furgonja oldalát terítette be a festék, de volt olyan kocsi, aminek a szélvédőjét borította be az anyag. A rendőrség egyelőre nem találja a támadókat, akik a reptérre vezető úton és környékén akcióznak. 

„Az elmúlt két hétben a gyorsforgalmi úton a Sárkány center előtti hídról »paintballal« és gumilövedékkel lövik az autókat. Ha bármilyen információval rendelkeznek, értesítsék a rendőrséget!”

– közölte a  Vecsés Települési Polgárőr Egyesület.

Festékpatronos puskával és gumilövedékkel lövöldöznek a magyar utakon

„A furgon oldalán hallottam a becsapódás hangját” – mesélte a sofőr. „Olyan volt, mint amikor egy zacskót kidurrantanak, csak sokkal hangosabb. Először azt hittem, oldalról nekem jött a taxi és letört a visszapillantó, de láttam, hogy megvan a tükör, abban pedig azt, hogy valami vörös folyik le a kocsi oldaláról. A taxi közben padlógázzal leelőzött” – idézte fel a férfi.

A rendőrség az ügyben nem jutott semmire: a nyomozást egy hónap után felfüggesztették.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte: elemezték a térfigyelő kamerák felvételeit, de az „nem adott értékelhető eredményt”. Ahogy írták, összesen öt, a környéken történt hasonló támadás ügyében nyomoznak.

Cikk- és címlapkép: Pixabay ilusztráció)

(blikk.hu)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Be kell vetni a TEK szuper különítményt. Vagy csak az ajtórátörésben vannak sikereik?
balos
Szolgálnak és védik az elkövetőket,mint az olajszőkítős ügyben!
wagabund
a rendőrök nagyon jól tudják, hogy a fiuk-lányok a Palotai temető és az autópálya közötti óriási lakatlan telken egy hatalmas házban gyakorlatoznak...előbb-utóbb megkérdezik őket(is)... csakhát nincs ujjlenyomat..így hiába..nincs bizonyíték.
görbetükör
Ez az igazi terrorizmus. Ne is kell ide migráns.
justhpeter
@görbetükör: Bizony az az. Ráadásul nem mis kell hozzá migráns. De van egy olyan érzésem, hogy ez a lövöldözős játék nem is a romák sportja, mivel túl drága a sporteszköz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.