Két hasonló méretű táborra szakadhat a Jobbik, mert egy Toroczkai László által létrehozott új politikai erő az egykori radikális párt szavazótáborának felét is elcsábíthatja – összegzi kutatásának eredményét a Nézőpont Intézet.

Az intézet szerdai közleménye szerint

a megkérdezett Jobbik-szimpatizánsok 35 százaléka szavazna egy, Toroczkai László ásotthalmi polgármester által alapított új pártra, és 36 százalék utasította el ezt a lehetőséget.

A többi szimpatizáns még nem alakította ki véleményét a kérdésben.

A jelenlegi tábor megfelezésével Toroczkai László a jövő évi európai parlamenti választáson esélyessé válhat a mandátumszerzésre.

Az újonnan alakult párt a települési alapszervezetek átcsábításával megnehezítheti az anyapárt felkészülését az önkormányzati választásra – tették hozzá.

Azt írták, hogy a pártban éles törésvonalat jelent a Vona Gábor által felvetett néppártosodás: a jobbikosok 43 százaléka pozitívnak tartja, 49 viszont úgy gondolja, a radikális úton kellett volna tovább haladniuk.

A kutatás kitért arra is, hogy a választókorú magyar népesség körében még mindig Vona Gábor a legismertebb jobbikos politikus, a megkérdezettek 95 százaléka hallott már a volt pártelnökről.

Az egykori pártelnök azonban népszerűtlenebb, mint Dúró Dóra, mert a Toroczkai-féle irányvonalhoz tartozó parlamenti képviselőnő elutasítottsága 40 százalékos, míg Vona Gáboré 57. Ugyanakkor Dúró Dórát 27 százalék, Vona Gábort viszont 32 százalék látná szívesen fontos politikai pozícióban

- fűzték hozzá.

A közlemény szerint Dúró Dóra és Toroczkai László kilépésével, illetve kizárásával a második és a harmadik legismertebb és legnépszerűbb politikusát veszítette el a Jobbik. Őket ismertségben, a pártot szintén erősen kritizáló Novák Előd követi.

Az újonnan pártelnökké választott Sneider Tamást a teljes népesség 41 százaléka ismeri, közülük is háromszor annyian utasítják el, mint amennyien jó véleménnyel vannak róla. Mirkóczki Ádám és Gyöngyösi Márton, akik egyértelműen kiálltak a radikális irányvonal elhagyása mellett, szintén csak Sneider Tamás szintjén állnak mind ismertségben, mind pedig népszerűségben – olvasható a közleményben.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása június 1-6. között ezer ember telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. A maximális mintavételi hiba 3,2 százalék.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Micike
Na aztán az, hogy a Nézőpont szerint mi hogyan szakadhat, az pont mindegy.
back up
Magyarországon elég egy náci párt (Fidesz), nem kell kettő...
Sőt, a szakadás miatt lesz még több is?

Azt a qrva életbe, mi folyik itt!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.