A "Stop Soros" törvénycsomag és az alkotmánymódosítás a magyar emberek akaratát érvényesíti, újabb erős védelmet jelent az országnak az illegális migráció ellen – közölte szerdán, a javaslat elfogadása után a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

A parlament szerdai ülésén a kétharmados támogatást igénylő előterjesztést 160 igen szavazattal, 18 nem ellenében fogadta el.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében azt írta:

a megerősített védelemre szükség van, mert "az Európát sújtó tömeges bevándorlás folyamatos, a Soros-hálózat és a brüsszeli bevándorláspárti politika pedig azzal fenyeget, hogy hazánkat is migránsokkal akarják elárasztani".

Hangsúlyozták:

a kormány számára Magyarország az első, ezért az alkotmánymódosítással megerősítik az ország szuverenitását és megtiltják idegen népesség betelepítését Magyarországra.

Az alaptörvény kimondja tették hozzá –, hogy az Országgyűlés beleegyezése nélkül nem telepíthető be bevándorló az országba, és nem kaphat menedéket az, aki a biztonságos országon keresztül érkezett Magyarországra és nincs kitéve üldöztetés veszélyének.

A büntető törvénykönyv módosítását is tartalmazó "Stop Soros törvénycsomag" pedig büntethetővé teszi az illegális bevándorlás szervezését, ennek értelmében büntethető lesz mindenki, aki illegális migrációt szervez és a magyar törvények kijátszására buzdít

- olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
"Orbán Viktor a gazdasági növekedés fenntartását firtató kérdésre reagált úgy, hogy ehhez szerinte több millió külföldit kell foglalkoztatnia az országnak."
(2001!)
Erről Ennyit!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.