Egy fekete, majd néhány nappal később két terrakotta színű dámborjú született június elején a Budakeszi Vadasparkban, ahol a közönség már láthatja a fiatal állatokat.

Színes dámborjak születtek a Budakeszi Vadasparkban
Fotó: Budakeszi Vadaspark

A Magyarországon őshonos és a Kárpát-medencébe betelepített állatfajokat bemutató Budakeszi Vadasparkban a szénszínű kisborjú érkezésével lett teljes a színpaletta, ugyanis így a dámszarvasoknál jellemző mindhárom színváltozattal megismerkedhetnek a látogatók: az újszülött sötétszőrű borjúval közös kifutóban lakik egy dám ünő, amelynek bundája a jól ismert vöröses árnyalatú fehér pöttyökkel, mellettük pedig a fehér árnyalat képviselője, egy fiatal, korábban Szőke névre keresztelt bika látható. Külön érdekesség, hogy ez a bika nem albínó, így az összes faji jellemző megtalálható nála: a szeme barna és a csülkei is pigmentáltak. Ez a fehér színváltozat nagyon ritka a dámoknál, a magyarországi állomány körülbelül egy százaléka rendelkezik ilyen szőrzettel – olvasható a Vadaspark szerdai közleményében.

A nyár eleji szaporodás megszokott, hiszen a dámoknál a párzási időszak október-november közé tehető. A vemhesség a tehén korától függően nagyjából hét és fél hónapig tart, így az ellés jellemzően május végére, június elejére esik. A borjak elég korán, már háromhetes korukban követni kezdik anyjukat, az első két hónapban csak anyatejen élnek, azonban a tejzápfogaik megjelenése után áttérnek a rostban gazdag növényi étrendre.

A bikák és a tehenek általában tizenhét hónapos korukra válnak ivaréretté, a testnövekedés viszont a tehenek esetében a harmadik, míg a bikáknál a hatodik évben fejeződik be. A hat hónapos bikaborjak fején már kezdenek megduzzadni a jellegzetes agancstövek, kilenc hónapos korukban már a "csapos" agancskezdemény is látszik, de kapitális agancsot általában csak a tizedik életévük betöltése után viselnek.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szép új világ
@Mirabilis: Animál pornó: Semlyén meghúzza a ravaszt...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.