Az idei várható infláció mértékét 2,5 százalékról 2,8 százalékra emelték, az infláció 2019-ben 3,1 százalékra nő, 2020-ban pedig 3,0 százalék lesz.

Az olajár miatt emelkedik a magyarországi infláció
Fotó: Pixabay

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzői szerint az olajár emelkedésének hatására átmenetileg

enyhén 3 százalék fölé emelkedik az infláció, az olajár-változás közvetlen hatásának kifutásával az MNB 2019 közepére eléri, majd fenntartja az inflációs célt

- derül ki a jegybank legfrissebb Inflációs jelentéséből, amelyet csütörtökön tettek közzé.

A jelentés szerint a magasabb olajár következtében másodkörös hatásokra nem számítanak a jegybank szakértői. Balatoni András, az MNB igazgatója, a kiadványt bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón rámutatott: az olajár változása az egész régióban megemelte az inflációt, ugyanakkor a külső inflációs alapfolyamatok továbbra is mérsékeltek.

Az MNB még kedden publikálta a jelentés fő számait, eszerint a jegybank emelte az idei GDP- és infláció-előrejelzését. A korábban várt 4,2 százalékkal szemben idén 4,4 százalékos GDP-bővülést vár a jegybank. A jelentés összeállítói a teljes előrejelzési horizonton (8 negyedév) magasabb növekedéssel számolnak, mint az előző előrejelzésben, a növekedés kiegyensúlyozott szerkezetben folytatódik.

Balatoni András, elmondta:

a növekedés alapja a háztartások fogyasztása és a beruházások lesznek. A beruházási ciklus lanyhulásával a gazdasági növekedés is lassul a szakértők szerint, így 2019-ben 3,5, 2020-ban pedig 2,8 százalékos növekedésre számítanak a jegybankban.

Az idei várható infláció mértékét 2,5 százalékról 2,8 százalékra emelték, az infláció 2019-ben 3,1 százalékra nő, 2020-ban pedig 3,0 százalék lesz.

A lakossági fogyasztás erőteljes lesz a jövőben is, idén 4,8 százalékkal emelkedik majd, 2019-ben 3,2 százalékkal, 2020-ban 3,1 százalékkal bővülhet, miközben a bruttó átlagkereset idén 10,3 százalékkal emelkedik, jövőre 7,1 százalékkal, 2020-ban 6,9 százalékkal nő a jegybank előrejelzése szerint.

Az MNB igazgatója kiemelte: a folyó fizetési mérleg többlete stabil marad, idén a GDP-hez mérten 1,1 százalék, jövőre 0,8 százalék, 2020-ban 1,3 százalék lesz. A külső finanszírozási képesség (a folyó mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege) a bruttó hazai termékhez képest idén 3,2 százalék, jövőre 3,3 százalék, 2020-ban 3,6 százalék lesz.

Balatoni András elmondta: a költségvetési politika fegyelmezett marad, az uniós módszertan alapján számított deficitet a GDP-hez viszonyítva 2018-ban 2,2-2,3 százalékra várják az MNB elemzői, 2019-ben 1,7-1,8 százalékra valószínűsítik, míg 2020-ban várhatóan 1,4-1,8 százalék lesz.

Az export továbbra is jelentős marad, idén a kivitel 7,5 százalékkal, 2019-ben szintén 7,5 százalékkal, 2020-ban némileg szerényebben, 6,7 százalékkal nő majd. Ezzel párhuzamosan az import 2018-ban nagymértékben, 9,7 százalékkal, jövőre 8,2 százalékkal, 2020-ban 5,7 százalékkal bővül.

Továbbra is kétszámjegyű bérnövekedéssel számolnak

Balatoni András jelezte: az idei kétszámjegyű bérnövekedés a feszes munkaerőpiac miatt tartós maradhat, ez a vállalatokat arra ösztönzi, hogy a munkaerőköltségeket modernizálással, automatizálással csökkentsék.

A jegybank igazgatója szerint a munkaerőhiánynak az lehet a hatása, hogy az építőipar termelése elmaradhat a várttól, hosszabb távon pedig az export is csökkenhet. Hozzátette, hogy a feszes munkaerőpiac ellenére a foglalkoztatás folyamatosan bővül.

Az elmúlt napok forintárfolyam-mozgására vonatkozón kérdésre Virág Barnabás, az MNB ügyvezető igazgatója jelezte: az árfolyam alakulása csak egyik tényezője az inflációs prognózisnak, a jegybank egyetlen "horgonya" az infláció.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tulipan
Ezzel a marhasággal, ne röhögtessetek má'!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
a bevallott, miközben a valódi a sokszorosa! =))
papa.49
Az olajárra fogjátok rá, de mivel üres a kassza emelni kell mindent, és emelitek is serényen !!!
tulipan
Ezzel a marhasággal, ne röhögtessetek má'!!!
Jozefina
@Dr.Doktorovics trinitron dr.: Ezt a Világgazdaság cikket mindenkinek el kéne olvasni!!!
Yoda69
Ez hulyeseg! Az olajar emelkedes az osztrakokat is sulytha, ott megsincs inflacio.
Normalis gazdasag politika, es az Euro mielobbi bevezetese (mar re be kellett volna). Ez ved meg az inflaciotol.
namihami
Kuszaszem, én nem közgazdász lennék, de afok egy ingyen tanácsot. Engedjetek a rengeteg rápakolt sallangból és ha olcsóbb lesz, akkor az infláció se fog nőni.
Jaaaaa, hogy akkor nem lenne mivel hülyíteni a birkáitokat? Ja kérem, valamit valamiért. Ezt hívják mérleg-elvnek.
ittott
Anyátoknak, annak büdös kurvának hazudjatok.
simmering73
Enyhén 3% az magyarra lefordítva és átültetve a hétköznapi bevásárlásokra 13%. Hogy rohadjatok meg.
Sámannus
Infláljátok a pénzt, ne fessétek magatokat sokat loptatok azé.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.