A sajtó negatív kampányára és a jegyértékesítés visszaesésére hivatkozik Ókovács Szilveszter igazgató. 15 előadás marad el. Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója levélben értesítette a Magyar Idők szerzőjét mélyen felkavaró Billy Elliot stábját, hogy a musical nyári előadásai közül 15 elmarad, írja a 444, miután a birtokukba jutott a levél egyik másolata.

Forrás: index.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

36
És akkor Ókovács Szilveszter kiesik a pixisből.
Állítólag túl magamutogató és beképzelt.
Mondjuk láttam pár Összművész műsorát. Nem igazán felel meg neki senki. Nekem ez jött le róla.
RonaGyuri
Orbánia diszkrét (agy)bája

avagy ez az a kultúra amit ártunk és qurmányunk annyira félt

Mottó helyett a nap kérdése:
Csajkovszkijt meddig játszhatnak?

Már maga az otromba bunkó támadás sem volt piskóta, az ahogy az Opera főnöke „a fejéhez kapott” az már egyenesen undorító volt. Azonban az ami most lett a dologból már túlmegy minden határon.
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója levélben értesítette munkatársait, hogy: a musical nyári előadásai közül 15 elmarad.
A dolog már magában sem piskóta, de a hivatkozás az már túlmegy minden határon: Állítólag ennyire megcsappant az érdeklődés???
Ha igaz akkor az azért; lévén ez azt jelentené, hogy a párt központi napilapja direktben rángatja Orbán népét,
ha pedig nem, akkor az igazodás ezen undorító módja a felháborító! =))
görbetükör
"Június elején a kormány egyik szócsövében, a Magyar Időkben megjelent egy cikk, amelynek szerzője, N. Horváth Zsófia attól féltette az előadást megtekintő gyerekeket, hogy esetleg homoszexuálissá válhatnak a boksz helyett a balettot választó fiú történetének hatására. "

Agyrém.
Persze, nem is. Jó pár évtized szocializmusban való élés után egyre gyakrabban van déjà vu érzésem.
CsipkeRózsa
Én láttam a filmet a TV-ben és nagyon tetszett a történet. Még csak nem is homokos a főszereplő, de ha az volna, abban az esetben is egy film, ami jó.

Milyen magyar ember, aki egy magyar operai előadásnak ellenreklámot csinál, és milyen ember, aki felelős főigazgató létére lemond 15 előadásról, mert megszólták a darabot.

Kerestem itt az interneten, hol nézhető meg magyarul az egész film, ezt találtam:

videa.hu/videok/film-animacio/billy-elliot-2000-drama-magyar-szinkronizalt-aWMFmj4rqPDScSAS
Nessy
Billy Eliott biztosan nem "keresztény", így a musical nem tekinthető a "keresztény kultúra" részének, ergo nem lehet előadni!
Hát ezen tényleg nem tudja az ember, hogy sírjon vagy röhögjön!
görbetükör
Tulajdonképpen tényleg nem kell balett. Sem színház, sem könyv, sem semmi.
Hiszen nem baj, ha egy gyerek nem tud írni, olvasni, fő, hogy szeresse a hazáját, de úgy, ahogy az elő van írva.
És akkor olyan emberré válhat, mint Simicskó.

b1.blog.hu/2018/06/19/simicskonak_nem_baj_ha_a_gyerek_nem_tud_olvasni_csak_a_hazajat_szeresse

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.