Miután összellenzéki összefogás állt be az egyik helyi választókerület jelöltje, Erdei Sándor mögé, hirtelen föltűnt egy másik Erdei Sándor is. Meg egy Molnár Zsolt, akiről kiderült, hogy fideszes aktivista.

Megürült Miskolcon egy önkormányzati képviselői poszt, mivel Hubay György parlamenti mandátumot nyert. 

Sándor Erdei

Sándor Erdei added a new photo.

Az időközi választást ki is írták július 15-re a Miskolc 12-es választókörzetébe, ahol a fideszes dr. Nagy Ákossal szemben erdei Sándor indult el, aki mögé hamar felsorakozott a teljes ellenzék. (Erdei amúgy közismert, a stand-up időszak hajnalán Rokker Zsolttiként szórakoztatta a közönséget.)

A másik Erdei Sándor

A hvg.hu cikke szerint miután kiderült az összellenzéki összeállás, hirtelen feltűnt egy másik Erdei Sándor is, mint jelölt – gyaníthatóan azért, hogy összezavarja a választókat. Kettejük közt a különbség mindössze annyi, hogy az ellenzék által támogatott Erdei 1976-ban, míg az újabban feltűnt Erdei 1983-ban született (neki a neve is így lesz a szavazólapon: Erdei (1983) Sándor).

Az amúgy Nyékládházán élő és Tiszaújvárosban dolgozó jelölt közleményt adott ki, hogy nem akar az újságírók kérdéseire válaszolni, de mint kiderült, senki nem is látta kampányolni és ajánlásokat gyűjteni a 12-es választókörzetben. 

A nagyon fideszes Molnár Zsolt

Nemrég feltűnt egy újabb semmiből érkezett jelölt a hvg.hu cikke szerint: őt Molnár zsoltnak hívják, gyaníthatóan ő is azért jött, hogy összezavarja a választókat (Rokker Zsoltti = Molnár Zsolt). 

Hoppá: fideszes aktivista az egyik Miskolcon induló rejtélyes képviselőjelölt

A kép bal szélén álló fiatal: Molnár Zsolt

Fotó: Facebook/Csöbör Katalin

A lap azonban hamar kiderítette az éppen most érettségizett fiatalról, hogy fideszes aktivista, aki ismerőse a helyben induló fideszes jelöltnek, de több más kormánypárti potentáthoz is erős szálak kötik. Ráadásul többször is feltűnt a fideszes Csöbör Katalin országgyűlési képviselő környezetében a választás előtt és után is.

A hvg.hu cikke szerint Molnár Zsoltnak közös fotója van a körzet korábbi képviselőjével, az időközben a Parlamentbe jutott Hubay Györggyel is. Hubayt megkérdezték erről az országgyűlésben, ő erre azt válaszolta, hogy csak a sajtóból hallott a névazonos jelöltekről.

Molnár Zsoltnak más fideszes poltikusokkal is van közös fotója és amúgy tagja az ongai KDNP ifjúsági szervezetnek, az IKSZ-nek (Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség).

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vladimir putin
az vótmá, hogy köcsög-pitiáner-geci fidesz?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
Na ez a végbéltermék @Shikari a buta bohóc: is valami ilyen forma lehet. Tipikus ostoba, ám de nagyon nyalni tudó háttérbe szorult pojáca. Valahogy ki kell tűnni, és ha már másképp képtelen...
babp1982
Mondom a fityma párt és szavazói egy mocskos tetű banda!!!
babp1982
Szerintem ír az ideje fidSS-két íratni mint a patkányokat!!!
back up
És tényleg csak mostanra derült ki a számodra?
De tényleg!?
terlasz
Ez a fidesz, de ezt tudjuk, nincs meglpetés!
Desischado
@F_Viktor: Fideszes és a becsület?! Azt sem tudják, hogy az micsoda!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél