4 millióról a felére apad a létminimum alatt élők száma, ha változik a számítási módszer. Ezentúl a minimálbérhez közelítene a létminimum. (...) Idén már nem számolt létminimumot a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) – 25 év után. Azzal érvelt, hogy túl sokan kerülnek a létminimum alá. Márpedig ilyen széles réteget alapul véve nem lehet komoly szakpolitikai intézkedésekről dönteni. Egy elemzőcég, a Policy Agenda azonban elkészítette a számítást, hogy a szakmai munka ne szakadjon meg. Érdemes tudni, hogy a létminimum nem szegénységi küszöb, hanem olyan jövedelem, amiből az alapvető szükségleten túli igényekre is lehet költeni egy háztartásban. Számításuk szerint tavaly havi 88 ezer forint volt egy felnőtt létminimuma. Az adatokból kiderült, hogy a lakosság 41,5 százaléka él létminimum alatt. Az 1719 háztartás vizsgálatakor azt is megnézték, mire futja a létminimumból. (...)

Forrás: delmagyar.hu
Feltöltő: F_Viktor
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Az új számítás alapja: aki életben maradt, az létminimum felett van...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Dr plágium
"Idén már nem számolt létminimumot a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) – 25 év után. Azzal érvelt, hogy túl sokan kerülnek a létminimum alá."

Tehát ha nem számolnak akkor nincs is szegénység...érdekes álláspont.
papa.49
Zavarja a cigánypávát a szegénység, mert ő már megszedte magát az ország kárára !!!
A központi hazugság hivatal meg egy SÓHIVATAL NEM EGYÉB !!!
kereső
Márpedig ilyen széles réteget alapul véve nem lehet komoly szakpolitikai intézkedésekről dönteni.

Mert akkor nem lehetne a szegény ellen harcolni, hanem a szegénység ellen kellene.Az meg ugye nem szolgálja az érdeket!
verőce21
Hiába ez a nagy szegénységi lipsi duma, mégsem találni egy egész faluban egy embert, aki lekaszálja a füvet készpénzért, vagy megnyírja a sövényt a ház előtt.
Két éve még volt ilyen munkákra jelentkező bőven. Hát mi ez, ha nem egy kialakult jóléti állam? Vannak viszont nyugdíjas ezermester szerelők, akik a csapteleptől a szekrényzárig mindent megjavítanak 5000.-Ft óradíjért. Özvegy- és elvált asszonyok figyelem, még "házmestermunkát" is elvégeznek ennyiért! Persze számlával is ha kell! :)
(Lehet lobogtatni a fodrásznál.)
karma1
Ez nem igazan mostani hir... Mar kb. 3 evvel ezelott valtoztattak a szamitasi modon, hogy mennyi penzbol lehet alapfokon megelni. Ekkor mar el is tunt kapasbol majdnem egymillio melyszegeny...
a szamokat nem lehet megeroszakolni: lasd a forint bedonteset mostansag - nemsokara csodben lesz az orszag, - akkor aztan kapaszkodhatnak az osszes hamis, agyonkozmetikazott statisztikak...
Qqberci
Az új számítás alapja: aki életben maradt, az létminimum felett van...
relatív
Hozzátartozik a pár éve futó ' színjátékhoz ' a nem előnyös jellemzők törvényi délibábos változtatása, így már nagy palkátokon IS lehet a hazugságokat kedvezően tálalni !

Az az ellentmondás ebben, hogy mindezt egy törpe közösség játszatja a hátrányos oldalon játszó többséggel, akiknek - már ismeretük alapján IS - le kellene esnie annak a bizonyos tantusznak, de az ámulatból nem akarna (?) felébredni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.