A Soros-alapítvány dróton rángatja az Európai Bizottságot – mondta Hollik István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus kifejtette:

csütörtökön a Soros-birodalom központja, a Nyílt Társadalom Alapítványok sajtóközleményben szólította fel az Európai Bizottságot, hogy tegyen lépéseket Magyarország ellen, amiért a parlament elfogadta a "Stop Soros" törvénycsomagot és a Magyarország megvédését szolgáló alaptörvény-módosítást.

Rá néhány órával az Európai Bizottság máris bejelentette: meg fogják vizsgálni a két jogszabályt, és ha szükséges, akár lépéseket tesznek ellene – idézte fel Hollik István.

A KDNP-s politikus szerint ez ismét megerősítette, hogy a Soros-alapítvány dróton rángatja az Európai Bizottságot.

Mint mondta, azt korábban is látták már, hogy Soros György Brüsszelbe járt eligazítást tartani az Európai Bizottság vezetőinek.

Ezek a megbeszélések soha sem nyilvánosak, noha számos esetben kérték, tegyék azzá őket, de ez nem történt meg – jegyezte meg Hollik István.

Hozzátette:

azt is látták, hogy Soros Györgynek mindenhol megvannak az emberei, akik teljesítik a kéréseit, így a brüsszeli bizottságban, az Európai Parlamentben, az ENSZ-ben és más nemzetközi, uniós intézményekben is.

"Mi megvédjük magunkat" – Hollik szerint "a Soros-alapítvány dróton rángatja az Európai Bizottságot"

Hollik István, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség szóvivője "Bevándorlást támogató szervezet" feliratú matricát ragaszt az Amnesty International budapesti irodájának helyet adó épület, a VI. kerületi Rózsa utca 44. számú ház ajtajára 2018. június 12-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ez a dróton rángatott Soros-hálózat azért támadja Magyarországot, mert "mi nem vagyunk hajlandóak végignézni, hogy Magyarországból bevándorlóországot csináljanak", ahogy azt sem, hogy Európában népességcserét hajtsanak végre – értékelt.

Mi megvédjük magunkat, ezért is fogadta el az Országgyűlés az illegális migráció szervezését büntető "Stop Soros" törvénycsomagot és a migránsok betelepítését tiltó alaptörvény-módosítást

- hangoztatta Hollik István.

Megerősítette: emellett adóügyi eszközökkel is fel kívánnak lépni a bevándorlás ellen, és bevándorlási különadót vezetnek be.

Forrás: MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
Nos, ennél nyilvánvalóbban nem is lehet kifejezni, hogy Magyarország politikai vezetése EU ellenes!
Ezután csak egy megoldás lehetséges tisztességes emberek körében, hogy Magyarország kilép az unióból.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
F_Viktor
Nos, ennél nyilvánvalóbban nem is lehet kifejezni, hogy Magyarország politikai vezetése EU ellenes!
Ezután csak egy megoldás lehetséges tisztességes emberek körében, hogy Magyarország kilép az unióból.
Clavigo
Ha nem nyilvánosak ezek az " eligazitások ",,,,,akkor egy ilyen félkegyelmű,buzikurvának látszó ,,,hajnövesztő reklám ,,,honnan tud ilyesmiről ??
kereső
Kedves Hollik! Maga még nem halott az "Emberjogi Chartáról"?,sem a Genfi egyezményről?Nem kell ehhez Soros.Brüsszel Európa azon felén található, ahol ismerik ezeket.Talán itthon is elő kéne venni.
Amúgy meg nem kéne hazudozni.
Commenter
@F_Viktor: vagy az unió rúg ki minket végre, rögtön be is dőlne ez a tetves rezsim.
justhpeter
Magyarországon Orbán azt reklámozza, hogy az illiberális állam helyett ma már konzervatív keresztény nemzetállam van, amivel nyilvánvalóan megtéveszteni akar mindenkit, hiszen a valóságban egy neoprimitív kleptokrácia működik. A Wkipédia szerint szó szerinti jelentése a „tolvajok hatalma".
Commenter
@justhpeter: kieg., ha szabad: kereszténydemokratáknak álcázott, sovén, nacionalista, rasszista neo-fasiszták tolvaj hatalma.
Qqberci
@Clavigo: Vizionálta... S*gglikra is kéne már egy hátulkötős nemszeretemkiskabát...
Commenter
@Qqberci: agyat is kaphatna a haja alá, bár kár is belé...
cikicakk55
Azértez kész röhej,hogy mindent ami nem tetszik Orbánnak,Soros Györgyre kennek. Az Európa Unióban rengeteg olyan vezető van aki szintén nem ért egyet Orbánnal.Rengeteg olyan cég és milliárdos van,akik támogatják a szegényeket és ezzel a migránsokat is,hisz ránézésre senkiről nem lehet elmondani,hogy menekült,vagy megélhetési migráns. Ez a szerencsétlen majd 90 éves ember rengeteget tett ezért az országért,már a rendszerváltás előtt is. Több milliót,vagy milliárdot költött a magyar szegények megsegítésére,nem csak a migránsokra. Ott követte el a hibát,hogy erre a pokolfajzatra is áldozott a pénzéből,pedig akkor kellett volna kivágni még a parlament közeléből is, a párttitkár apukával egyetemben. Persze akkor még nem tudta szegény,hogy kígyót melenget a keblén. Egész biztos vagyok benne,hogy Sorosnak csak egy csettintésébe kerülne ezt a nímandot eltüntetni a föld színéről és még meg sem büntetnék érte,hisz oly gyakran érik balesetek a politikusokat is. Ebből is látszik,hogy a kisöreg nem egy vérszomjas ember. A csuti ha tehetné,már egy kanál vízbe megfojtotta volna az öreget,de kell neki egy bűnbak.
cs.n.
Mondja a dróton rángatott Hollik Pityuka.
telegdilaci
Ez a Hollik azt hittem már kiesett a parlamentből annyira idegesítő,fossa a száján a hülyeségeit,mint a papagáj! mondja és mondja a baromságokat!
cs.n.
@telegdilaci: Kiesett, de nem hagyták az út szélén, jól papagájkodott eddig is, érdemei elismeréseképpen folytathatja fullgázzal, és már a választókat telibeszarhatja, elvégre a képviselői terhek már nem nyomasztják vállait, és keresztyéni lelkét.
kisrigó
@justhpeter: Istenem, már annyi mindennek nevezte az "uralkodását," a lényeg az, hogy nevezheti bárminek, akkor is egy vérszívó pióca! Nagyon sok embernek megkeserítette az életét, remélem, hogy nincs sok nyugodt pillanata és ne is legyen!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.